Illés
17 °C
28 °C

Brazília leállt, Svájc megfogta

2018.06.17. 22:20

Brazília csúcsfavorit volt Svájc ellen a vasárnapi utolsó meccsen, és az első félidőben ki is derült, miért. Pontosabban az első 20 percben.

A 20. percig is Neymaréknál volt a labda, Paulinhónak volt is egy nagy helyzete a meccs egyetlen brazilos akciójából, de Sommer kapus az ujja hegyével kitolta a labdát.

Aztán jött a gól Coutinhótól: ugyanolyan volt, mint amit négy hete a Barcában lőtt a Real Sociedadnak, a vb eddigi egyik legszebb találata, a szokásos jobbos csavarása a kapufára, onnan be, 1-0.

A brazil pihenést a szünetig nem tudta kihasználni Svájc, bár lett volna lehetőségük, elcselezték, vagy elpasszolták a labdát.

A szünet után sem voltak sokkal veszélyesebbek, csakhogy szögletből lehet gólt szerezni egyetlen passzal is, ezt tették: Shaqiri beívelte, Zuber befejelte az 50. percben. Az után, hogy jó nagyot lökött Mirandán két kézzel, vagyis a gól szabálytalan volt, de a bíró meg sem videóztatta, és a videóbíró sem szólt neki, hogy itt volt egy kis hiba.

  • Neymar fejelt Sommer kezébe nagy helyzetben
  • Firmino fejesét tolta ki bravúrral a kapus
  • a 95. percben Renato Agusto közeli lövését a vonal előtt tolta ki Schaer

rad

Utóbbi lehet, hogy mellément volna, lehet hogy elérte volna a hosszúra csúszó brazil, lényeg, hogy nem ment be az utolsó helyzet sem, így a vége 1-1 lett. Svájc megfogta a brazilokat, így a németek után egy újabb vb-esélyes nem nyert vasárnap.

A csoportot így a szerbek vezetik, utána jönnek a brazilok és a svájciak, Costa Rica nulla ponttal utolsó.

Brazília-Svájc 1-1 (1-0)

E csoport, 1. forduló
Rosztov, 43 109 néző, v.: César Arturo Ramos (mexikói)
    gólszerzők: Coutinho (20.), illetve Zuber (50.)
    sárga lap: Casemiro (47.), illetve Lichsteiner (31.), Schär (65.), Behrami (68.)

 Brazília:
   
Alisson - Danilo, Miranda, Thiago Silva, Marcelo - Casemiro (Fernandinho 60.), Paulinho (Renato Augusto 67.) - Willian, Philippe Coutinho, Neymar - Gabriel Jesus (Roberto Firmino 79.)

 Svájc:
   
Yann Sommer - Stephan Lichtsteiner (Michael Lang 87.), Fabian Schär, Manuel Akanji, Ricardo Rodriguez - Valon Behrami (Denis Zakaria 71.), Granit Xhaka - Xherdan Shaqiri, Blerim Dzemaili, Steven Zuber - Haris Seferovic (Breel Embolo 80.)