Szilvia
5 °C
16 °C

Nyertünk, vezetjük a csoportot, de mekkora bajaink vannak

2018.06.17. 12:35

Horvátország 1998 után rajtolt ismét győzelemmel a világbajnokságon, akkor a bronzéremig jutottak. Nigéria ellen egy öngóllal és egy tizenegyessel nyertek 2-0-ra, nem voltak nagyon átütőek, de valójában nem is kellett.

A horvát sajtó visszafogottan és mértéktartóan ünnepelt, élmény volt olvasni, mennyire nincsenek elszállva a játéktól.

Az index.hr kritikusan elemzi a meccsen látottakat, és azt is megállapította, hogy olykor túl magasan védekeztek, Modric és Rakitic túlzottan csatlakozott a két csatárhoz és a két szélsőhöz, így hatan lettek hirtelen az ellenfél térfelén.

Az újság által készített pillanatképen is látható, a két Real és a Barca nagy sztárja, valamint Mandzukic, Kramaric, Rebic és Perisic is rendkívül magasan vannak, szétszakadt a csapatuk.

horvatvedekezes.png

Miközben igazi nyomást nem tudtak kifejteni, nincs náluk a labda, és nagyon távol vannak a védelem négyes láncától.

Mázlijukra mindezt Nigéria nem vette észre, így el sem jutottak odáig, hogy hatékonyan kihasználják a felkínált területet.

Nem vitás, a következő fordulóban a váratlan döntetlennel induló Argentína ellen több kell, nem lehet ilyen hézagosan védekezni.

Abban bíznak, hogy a kapitány, Zlatko Dalic majd Messiékhez igazítja a játékstílust, alkalmazkodnak a labdatartásukhoz, mert ilyen nyílt futballal - hat támadó felfogású játékossal - több kárt okozhatnak magukban, mint az ellenfélben.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?