A világbajnokság 6. napja

Index
2018.06.19. 10:40

Összefoglaló

Két meccsel zárul a csoportkör első fordulója, este pedig már el is kezdődik a második. Íme a program:
Japán a vb első piros lapjának is köszönhetően meglepetésre 2-1-re verte Kolumbiát,
Szenegál meglepte a lengyeleket, 2002 után 2018-ban is győzelemmel kezdték a vb-t,
Oroszország 3-1-re verte a Szalahhal felálló Egyiptomot, karnyújtásnyira a csoporgyőzelem.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Huszonnyolc év elteltével szerzett ismét angol labdarúgó két gólt egy világbajnoki mérkőzésen: ez a bravúr Harry Kane-nek sikerült Volgográdban, a tunéziaiak elleni hétfői találkozón. Előzőleg - a nemzetközi szövetség statisztikája szerint - Gary Lineker produkált hasonlót 1990-ben, Olaszországban, Kamerun ellen. Igaz, ő akkor kétszer tizenegyesből volt eredményes a hosszabbításban 3-2-re megnyert nápolyi negyeddöntős találkozón. Most Kane akcióból talált kétszer az ellenfél kapujába.

    Az angolok továbbra is eredményesek afrikai ellenféllel szemben, hét vb-mérkőzésükből négyet megnyertek, hármat pedig döntetlennel zártak. A tunéziaiak sorozatban a 12. vb-meccsükön nem tudtak győzni, ezzel az övék a leghosszabb negatív széria az oroszországi résztvevők közül. Az 1978-as debütálásuk alkalmával 3-1-re megverték Mexikót - ez volt az első afrikai győzelem a vb-k történetében -, azóta azonban négy mérkőzésük ért véget döntetlennel, nyolc pedig vereséggel. (MTI)

  • A Vörös teret és a Lubjanka teret összekötő sétálóutca Moszkva bevásárlónegyedének középpontja, úgyhogy valószínűleg egyébként is elég jól néz ki, de a vb-re fel is lett díszítve, így pedig már tényleg nagyon látványos az egész.

  • Tunézia egy büntetővel egyenlített Anglia ellen, amely végül az utolsó pillanatban behúzta a győzelmet. Könnyebben is mehetett volna, ha két jogos büntetőt befújnak az angoloknak, mindkettőt a két gólig jutó Harry Kane ellen követték el. Az első talán, de tényleg csak talán egy picit véleményes, mintha Kane fogná a tunéziai védő karját, de inkább azért, mert szabadulna. A másik egyértelmű, a Tottenham csatárát amolyan Bödésen csapta a földhöz ellenfele.

  • Az Arsenal edzőlegendája a beIN SPORTS szakértőjeként dolgozik a vb alatt, így természetesen arról is beszélt, hogy miért játszhattak 1-1-es döntetlent a toronymagas esélyesnek kikiáltott brazilok a svájciak ellen.

    Wenger szerint a mai fociban már nincsenek vezérek, valószínűleg azért, mert most már minden játékos sztár, ezt pedig Neymar példáján keresztül mutatta be.

    Neymar kétségtelenül szupersztár, 170 millióan követik, úgyhogy hiába vagyok én a kapitány, úgyis azt fog csinálni, amit akar.

    - vélekedett a francia szakember.

    (via)

  • Esszam el-Hadarj, az egyiptomiak cserekapusa elég keményen fogalmazott, azt mondta: 

    az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságon pályára lépő kapusok a FIFA áldozatai a tornán használt új labda miatt.

    Szerinte négyévente változik a futball, amihez a kapusoknak sokkal nehezebb alkalmazkodniuk, mint a mezőnyjátékosoknak, és az új labdával is a kapusoknak gyűlik meg leginkább a baja. Ezt mondta egyébként korábban Pepe Reina és David De Gea is, előbbi Ter Stegennel közösen kérte a FIFA-t, hogy cserélje le a labdát, mert nagyon sokat mozog a levegőben.

    Ezt támasztja alá az is, hogy a világbajnokság csoportkörének első négy napján három szabadrúgásból is közvetlenül gól született, négy éve a teljes vb-n hoztak össze ennyit. A Franciaország–Ausztrália találkozón emellett két labda is szétrepedt, Messi pedig kicseréltette az egyik labdát az Izland elleni meccsen, mert elégedetlen volt az állapotával.

    A 45 éves el-Hadarj lehet egyébként a vb-k történetének legidősebb játékosa, a kolumbiai Farid Mondragon négy évvel ezelőtti csúcsát döntheti meg, ha pályára lép.

  • Gareth Southgate szövetségi kapitány úgy véli, az angol labdarúgó-válogatott megérdemelten nyerte meg első csoportmérkőzését az oroszországi világbajnokságon. A csapat Harry Kane duplájával győzte le hétfőn 2-1-re Tunéziát.

    "Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet. A második félidőben teljesen mi irányítottuk a játékot és türelmesek maradtunk - mondta Gareth Southgate arra utalva, hogy a három pontot érő találat a 91. percben született. - Nagyon elégedett vagyok. Akkor is büszke lennék a teljesítményünkre, ha döntetlent játszottunk volna."

    "A csatárjátékot tekintve nagyon tehetséges és szervezett együttes ellen játszottunk - értékelt tunéziai kollégája, Nabil Maaloul. - Nagyszerű eredmény lett volna a pontszerzés. De így remélhetőleg a következő mérkőzéseken majd jobban fogunk összpontosítani".

    A meccset eldöntő Harry Kane úgy fogalmazott: tökéletes volt a rajt és nagyon büszke.

    "Szerencsére jól végződött. Nagyon örülünk a három pontnak, amit megérdemeltünk. Jól játszottunk, leginkább az első félidőben, akkor több gólt is szerezhettünk volna." - mondta.

  • Antoine Griezmann 2023-ig, Lucas Hernández 2024-ig hosszabbított a spanyol csapattal, amely egyúttal bejelentette Thomas Lemar érkezését is.

  • Újabb érdekes és érzékletes adalék látott napvilágot arról, hogy mekkora futballőrület dúl Izlandon.

    A reykjavíki rendőrség tájékoztatása szerint olyan szinten megállt az élet az izlandi fővárosban az argentinok elleni meccs alatt, hogy a mérkőzés közben mindössze egyetlen esethez riasztották a rendőröket. Az is olyan volt, hogy a segítségre szoruló félen nehéz lett volna számonkérni, miért nem nézte inkább a mérkőzést. 

    A Kopavugur nevű kerületből érkező hívás ugyanis egy sérült kacsa miatt érkezett.

    A vészhelyzetről Gunnar Rúnar Sveinsson, reykjavíki rendőrtiszt így számolt be a helyi rádió adásában.  

    Épp amikor Agüero belőtte az argentinok vezető gólját, hívást kaptunk Kopavogur egyik negyedéből egy sérültnek tűnő kacsa miatt.  

    Végül még ez az ügy is jelentéktelenebbnek bizonyult a vártnál. Mire a rendőrök a helyszínre érkeztek, a kacsa már nem mutatta nyomát, hogy bármi baja lenne.

    Ezt leszámítva egyetlen feljegyzés került a rendőrség nyilvántartásába a mérkőzés alatt, a repülőtéren szolgálatot teljesítő egyik kollégának ellenőriznie kellett egy útlevelet.

  • Egy angol szurkoló hajtotta csapágyasra a bulivonatot Harry Kane győztes gólja után.

    An England fan fell through the roof celebrating Harry Kane’s goal 😂😂😂 📽: @mikewatsonmusic

    Sports Blog Nation (@sbnation) által megosztott bejegyzés,

  • Kikérték a FIFA-tól a Svájc elleni meccs két esetének rögzített videó- és hanganyagát: arra kíváncsiak, hogy valóban volt-e kommunikáció a VAR-szoba és a bíró között Zuber véleményes, lökés után jött gólja, illetve Gabriel Jesús fellökése után. Előbbi gólt eredményezett, utóbbiért nem kaptak büntetőt a brazilok, már pedig mindkét eset olyan, amit felül kell vizsgálni hivatalosan.

  • Nisino Akira szövetségi kapitány elmondta, néhány játékosát sokkolta a hétfő hajnali földrengés, többen pedig aggódtak családtagjaik miatt, ami hatással lehet a csapat keddi, Kolumbiával szembeni meccsére is.

    Haszebe Makoto, a japánok csapatkapitánya is arról beszélt, néhány csapattársának a környéken él a családja, így érthető módon aggódtak az otthoniakért, ami nem volt jó hatással a felkészülésükre.

    A japánok kedden délután 2-től kezdik meg világbajnoki szereplésüket Kolumbia ellen, egy esetleges győzelemmel pedig akár tovább is juthatnának a csoportjukból. A földrengésről bővebben itt olvashat.