Diána
12 °C
27 °C

A gólvonal-technológia szerint gól volt, a japánok szerint nem

2018-06-19T125330Z 205199235 RC1F137E2100 RTRMADP 3 SOCCER-WORLD
2018.06.19. 16:52 Módosítva: 2018-06-19 19:05:11

A vártnál jóval érdekesebbre sikerült Japán és Kolumbia keddi mérkőzése, Carlos Sánchez a vb-k történetének második leggyorsabb piros lapját hozta össze, a tíz emberrel játszó kolumbiaiak pedig nem is bírtak a japánokkal, 2-1–re kikaptak a nap nyitómeccsén.

Emellett is volt furcsaság bőven, a legérdekesebb azonban mindenképpen az volt, amikor a kolumbiaiak Quintero szabadrúgásával kiegyenlítettek az első félidő végén, a japánok pedig gyakorlatilag

elkezdtek vitatkozni a gólvonal-technológiával.

Máshogy legalábbis nem nagyon lehet leírni azt, hogy először Kavasima kezdte el mutogatni, hogy nem volt bent a labda, aztán pedig csapattársai tiltakoztak hevesen a bírónál, még azt követően is, hogy a kivetítőn már megmutatták a gólvonal-technológiás felvételt is, amin egyértelműen látszott, hogy a labda teljes terjedelmében túl volt a gólvonalon. Persze az nincs kizárva, hogy a tényleg megkérdőjelezhető szabadrúgás miatt reklamáltak, de a gól után sok értelme annak sincs, ráadásul arra még a videóbíró sem alkalmazható.

Főleg Kavasima reakciója volt érdekes, mert ha valakinek, neki biztosan éreznie kellett, hogy bentről szedte ki a labdát, úgy kellett kigurítania, hogy a vonalon kívül rá tudjon feküdni.

A kolumbiaiak reakciójából is jól látszott egyébként, hogy bent volt a labda, azonnal rohantak ünnepelni, teljes joggal, mert szabad szemmel is látni lehetett, hogy gólt lőttek.

Borítókép: Damir Sagolj / Reuters.