Mihály
3 °C
17 °C

A világbajnokság 9. napja

Index
2018.06.22. 10:32

Összefoglaló

Brazília nagy szenvedés után, két hosszabbításban lőtt góllal 2-0-ra verte Costa Ricát, ami így kiesett a vb-ről. A további műsor
Nigéria nyert 2-0-ra, ezzel Argentínát életben tartotta, és remek helyzetből várja a Messiék elleni meccset.
Szerbia vezetett Svájc ellen, de kikapott, még sokat fogunk hallani egy vitatott tizenegyesről.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem is egyszer, 1998-ban például két menedzser is távozott a vb alatt, egyikük ráadásul a brazilokat '94-ben világbajnoki címhez vezető Carlos Alberto Parreira volt. Parreira hatszor volt ott szövetségi kapitányként a vb-n, ő tartja a rekordot is ezen a téren, ráadásul mindezt öt különböző csapattal érte el, ami rajta kívül eddig csak a szerb Bora Milutinovićnek jött össze.

    Ennek fényében minimum érdekes döntés volt a szaúdi szövetségtől, hogy két vereség után kirúgták Parreirát, főleg mert Dániától és Franciaországtól kaptak ki, akik kétségtelenül sokkal erősebb csapatoknak számítottak. Kirúgása után amúgy Dél-Afrika ellen döntetlent játszott a csapat, de ez persze már teljesen mindegy volt, így is kiestek a tornáról.

  • Elég sok pletyka kezdett el terjedni az argentinokkal kapcsolatban a csütörtöki megalázó vereség után, a legtöbb pedig lényegében arról szól, hogy Sampaoli teljesen alkalmatlan az edzői posztra. A legfontosabb nyilvánvalóan az, hogy 

    a játékosok azt kérték, hogy még a Nigéria elleni meccs előtt távolítsák el Sampaolit.

    Ez persze valószínűleg nem fog megtörténni, a kapitánynak öt évre szól a szerződése, a 2019-es Copa América után lehet kirúgni, ha előtte szeretnének megválni tőle, azt csak 20 millió dollár fejében teheti meg a szövetség.

    Mondjuk ezt a teljesítményt látva könnyen lehet, hogy inkább kifizetik az összeget, mint hogy tovább tűrjék, ahogy ízekre szedi a csapatot a média (meg a vb-csoport többi tagja).

    Emellett egyébként felmerült az is, hogy Biglia, Banega, Agüero és Di María is visszavonul a válogatottságtól a vb után, sőt, Messitől is erre lehet számítani. Ha ez mind tényleg bekövetkezik, akkor az argentinok hirtelen elég rossz helyzetbe kerülnek, de persze valószínűleg sok függ attól, hogy továbbjutnak-e végül a csoportból.

  • A világ minden pontján láthatták, ahogy Cristiano Ronaldo a spanyolok elleni meccs utolsó percében bevágta a szabadrúgást. Még New York egyik legforgalmasabb utcáján, a Times Squaren is lehetett követni, óriás kivetítőn.

  • Nem elég, hogy Dani Alves műtét miatt nem tudott elutaznia vb-re, most a Costa Rica elleni meccs előtti utolsó edzésen Danilo is megsérült, írta Globo Esporte.

    A szövetségi kapitány Tite korábban azt mondta, hogy a svájciak elleni kezdővel futnak ki, de ez már nem lesz így. Danilo helyett a Corinthians jobb bekkje, Fagner fog kezdeni.

    • 4 gólos: Cristiano Ronaldo (portugál)
    • 3 gólos: Costa (spanyol), Cserisev (orosz)
    • 2 gólos: Dzjuba (orosz), Jedinak (ausztrál), Kane (angol), Lukaku (belga), Modric (horvát)
    • 1 gólos: Agüero (argentin), Coutinho (brazil), Eriksen (dán), Finnbogason (izlandi), Gazinszkij (orosz), Giménez (uruguayi), Golovin (orosz), Granqvist (svéd), Griezmann (francia), Kagava (japán), Kolarov (szerb), Krychowiak (lengyel), Lozano (mexikói), Mbappé (francia), Mertens (belga), Nacho (spanyol), Niang (szenegáli), Oszako (japán), Poulsen (dán), Rakitic (horvát), Rebic (horvát), Quintero (kolumbiai), Suárez (uruguayi), Szalah (egyiptomi), Szászí (tunéziai), Zuber (svájci)
    • Öngól: Behich (ausztrál, Franciaország ellen), Buhadduz (marokkói, Irán ellen), Cionek (lengyel, Szenegál ellen), Etebo (nigériai, Horvátország ellen), Faszj (egyiptomi, Oroszország ellen)
  • Gabriel Jesus töltötte fel az alábbi képet az Instagramjára. Lehet hogy tévedünk, de a felhúzott nadrág és a befeszített combizmok alapján több mint gyanús, hogy a Manchester City csatára Ronaldo beállását parodizálta, a spanyoloknak lőtt szabadrúgásgólja előtt.

    Neymarnak mindenesetre nagyon tetszett.

  • Nagyon csalódottak voltak az argentin szurkolók a horvátok elleni vereség után. Az első számú közellenség Jorge Sampaoli, a csapat szövetségi kapitánya volt, akit vizespalackokkal dobáltak meg, állítólag le is köpték, becsmérlő rigmusokkal illették. 

    • Brazília-Costa Rica, 14.00 óra
    • Nigéria-Izland, 17.00 óra
    • Szerbia-Svájc, 20.00 óra