Jusztina
1 °C
16 °C

95. perces góllal törte össze az egyiptomi vb-rekordert Szaúd-Arábia

2018.06.25. 18:37 Módosítva: 2018-06-25 18:48:35
Szaúd-Arábia az A csoport már tét nélküli meccsén 2-1-re verte Egyiptomot. A szaúdiak a második félidőt nyomták meg, a 95. percben vívták ki a győzelmet. Az egyiptomiak a 45 éves és 161 napos kapusukkal írtak történelmet, el-Hadari bünetőt is védett.

Az A csoport harmadik körére a továbbjutás már eldőlt, az arab derbin, a két nullapontos Szaúd-Arábia és Egyiptom már csak presztízsmeccset játszhatott. A kezdés után ebből nem sok látszott, mindkét csapat elég kényelmes tempót diktált. Egyiptom már ekkor elég védekező felfogásban játszott, visszahúzódtak a saját kapujuk elé, míg a szaúdiak túl sok elképzelés nélkül passzolgathattak.

Negyedóra után az egyiptomiak vittek némi életet a meccsbe, egy-egy kontrával meglódultak, illetve Szalahot futtatták meg előrevágott labdákkal. A 22. percben ez már ki is fizetődött, a csatár két védő között lépett meg egy labdával, majd a kicsit feleslegesen kimozduló szaúdi kapust át is emelte a 16-osról. Az 1-0 után mindkét csapat nagyobb tempóra kapcsolt, Egyiptom veszélyes maradt, Szalah kis híján lemásolta első gólját, de emelése végül a kapu mellé ment.

El-Hadari megdicsőült, de pár perccel később újra 11-est fújt be Roldán játékvezető, egy lerántást videóztak meg, és vagy hárompercnyi gondolkodás után meg is adták. Ezúttal al-Faradzs állt oda a labdához, és be is vágta a bal alsó sarokba. Ezzel egyenlített Szaúd-Arábia.

A második félidőben is a szaúdiak akarták jobban győzelmet, a kezdéstől többet birtokolták a labdát, igaz támadásaik nehezen bontakoztak ki. A védelmében bízó Egyiptomnak is megfelelt ez a játék, vagy tíz perc telt el, mire Trézéguet helyzetbe tudott kerülni a szaúdi kapu előtt. A taktika nagyjából ez volt, őt vagy Szalahot próbálták meg előreívelt labdákkal kiugratni, hogy majd a sebességüket kihasználva betalálnak.

A szaúdiak azonban fegyelmezetten védekeztek, mindig tudtak menteni, miközben a támadásaik is egyre látványosabbak lettek, kényszerítőkkel át tudták játszani Egyiptomot. Több fejesük is jól sikerült, el-Hadari bravúrjain múlt csak, hogy nem szereztek vezetést. Szalahék igazából csak tíz percet tudtak megnyomni, három-négy helyzetük is lett a 70. perc után, de utána már nem tudtak felpörögni. Az utolsó percekben pedig úgy tűnt, tökéletesen elég nekik a döntetlen.

A szaúdiak is így lehettek, sok passzal tartották a labdát, de a 95. percben aztán minden mindegy alapon elmentek a jobb oldalon, és pár passz után al-Davszari közelről kilőtte a bal alsó sarkot, kapufás góllal szerezte meg a győzelmet. 

Jegyzőkönyv: