Összefoglaló

Percről percre A világbajnokság 16. napja

Véget ért a csoportkör.
Kiesett Németország.
Megszületett a vb 2500. gólja.
Szombaton kezdődik a kieséses szakasz az Argentína–Franciaország és Uruguay–Portugália párharcokkal.
Ez a poszt a következő Percről percre része:

A világbajnokság 16. napja

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jimmy Durmaz, a svédek török származású focistája rengeteg halálos fenyegetést és rasszista megjegyzést kapott, miután a második vb-csoportmeccsen a német együttes az ő hibája után elvégzett szabadrúgásból szerezte meg a győzelmet.

    A svéd válogatott korábban egy videóban álltak csapattársuk mellé, és elítélték az őt érő támadásokat, Svédországban pedig tüntetést szerveztek Durmaz mellett, ez utóbbi azonban úgy tűnt, hogy elmarad, mert az eredeti helyszínre nem kaptak engedélyt, az alternatívaként javasolt Kungstradgarden park használatáért pedig 120 ezer svéd koronát kell fizetni.

    Ekkor jöttek a svéd játékosok, akik felajánlották, hogy kifizetik a tüntetés költségeit, így azt mégis megtartják majd, a szervező Shanga Aziz pedig elmondta, reméli, hogy sokan elmennek majd, hogy megmutassák, a rasszizmusnak sehol nincs helye.

    A svédek egyébként a németek elleni vereség ellenére is bejutottak a nyolcaddöntőbe, ahol Svájccal találkoznak majd.

  • Három különböző közvetítés, de az mindegyiknél megegyezik, hogy a kommentátorok teljes eksztázisban üvöltenek, miközben Szon utoléri, majd az üres kapuba gurítja a labdát, utána meg még feljebb kapcsolnak, ha ez egyáltalán lehetséges.

  • Ezt az iráni futballszövetség elnöke, Mehdi Taj erősítette meg a portugál edzővel való egyeztetés után, amikor is megegyeztek arról, hogy egyik fél sem kíván felhagyni az eddigi közös munkával. Irán négy ponttal esett ki a világbajnokság csoportköréből, Marokkót győzték le, majd az Eb-címvédő Portugáliával döntetleneztek. Közel jártak hozzá, hogy legyőzzék Cristiano Ronaldóékat, amivel továbbjutottak volna a csoportból.

  • A vb-re nem jutottak ki az olaszok, de ettől még nem állt meg az élet az olasz futballvilágban, a Juventus például pénteken bejelentette, hogy Andrea Barzagli és Giorgio Chiellini is maradnak a klubnál, előbbi 2019-ig, utóbbi 2020-ig hosszabbított.

  • A csoportmeccsek csütörtöki zárásáig egészen pontosan 1,627 millió, a városok közti ingyenes vonatozásra feljogosító igazolványt adtak ki, ebből 874 ezret nem meglepő módon oroszoknak.

    A kínaiak és az amerikaiak körében is rendkívül népszerű volt a szurkolói igazolvány, pedig egyik ország válogatottja sincs ott a vébén, utánuk pedig

    • Mexikó,
    • Argentína,
    • Brazília,
    • Kolumbia,
    • Németország,
    • Peru
    • és Egyiptom szurkolói következtek a listán.

    Eddig egyébként összesen több mint 700 ezer külföldi szurkoló érkezett a vb-re.

  • A Barcánál játszó Mina elég fontos gólt fejelt Szenegálnak, úgyhogy nem meglepő az öröm.

  • Két argentin drukkerek múlt csütörtökön Nyizsnyij Novgorod helyett véletlenül a 900 kilométerrel arrébb található Velikij Novgorodba utazott, ahol természetesen nem tudták megnézni hazájuk Horvátország elleni meccsét.

    Vlagyimir Putyin a térség vezetésétől értesült a pórul járt rajongók balszerencséjéről, és elintézte, hogy kapjanak két jegyet Szentpétervárra, a Nigéria elleni csoportmeccsre, írja az MTI.

    A két szurkoló így még jól is járt, hiszen egy 3-0-s vereség helyett Nigéria 2-1-es legyőzését láthatták.

  • Irán egy hajszálra volt attól, hogy Portugáliát kiejtve továbbjusson a csoportkörből, de végül nem jött össze a csoda, búcsúztak a vb-től. Ennek ellenére egész jó volt nézni az iráni csapatot, ezért is szomorú, hogy Szardar Azmoun, az egyik legígéretesebb fiatal játékosuk 23 évesen bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól.

    Azmoun elmondta, hogy élete végéig büszke lesz arra, hogy a válogatottban játszhatott, de most búcsút kell intenie ennek, mert

    édesanyja belebetegedett abba, hogy folyamatosan kritizálják őt és a csapatot.

    A csatárnak egyébként a vb-n nem sikerült reprodukálnia a kvalifikáció alatt nyújtott remek teljesítményét, egyszer sem talált be a három meccs alatt, de ennek ellenére is az iráni csapat egyik legtehetségesebb játékosa, úgyhogy biztosan meg fogják érezni a hiányát.

  • Még az olyan legendáknak is tisztelettudónak kell lenniük másokkal, mint Diego Maradona, mondta a FIFA világbajnokságért felelős vezetője, Colin Smith, utalva a korábbi argentin világbajnok hazája válogatottja Nigéria elleni mérkőzésén tanúsított magatartására, amin többek között a győztes gól után az ellenfél szurkolóinak bemutatva ünnepelt.

    Maradonának elég eseménydús vb-je van, korábban amiatt lett botrány, hogy a díszpáholyban szivarozott, holott a stadionokban nem lehet rágyújtani. (MTI)

  • Heimir Hallgrímsson nem viszi túlzásba a pihenőt. Kedden még a horvátok elleni meccsen ült a kispadon, szerdán hazatért a vb-ről, miután Izland a csoportkörben kiesett, pénteken pedig már egy gyerektornán segédkezik önkéntes játékvezetőként.

    via Iceland Review

    • 11-szer szabálytalankodott az argentin, a marokkói Nordin Amrabatot és a horvát Ante Rebicet előzte, nekik 10-10 faultjuk volt a három fordulóban.
    • A legtöbb szabálytalanságot Neymar (17) ellen követték el, Cristiano Ronaldo a második a sorban 13 elszenvedett szabálytalansággal, majd meglepő módon a spanyol középpályás Sergio Busquets jön 11-gyel. Lionel Messit csak tízszer állították meg szabálytalanul.
    • Neymar a legtöbb kapura lövésben is vezet (8), itt is Ronaldo követi (7).
    • A legjobb passzszázaléka Sergio Ramosnak van (95,9 %) Toni Kroos előtt (93,6 %).
    • A legtöbb védést Guillermo Ochoa mutatta be 17-tel.

    (MTI gyűjtés)

  • 2020 nyaráig hosszabbította meg szerződését a belga Marouane Fellaini a Manchester Unitednél, jelentette be a klub pénteken. A belga középpályás – aki kezdőként lépett pályára csütörtökön az Anglia ellen győztes csapatban – 2020-ig marad José Mourinho klubjánál.

    A dolog amúgy azért különösen érdekes, mert Fellaini éppen három napja jelentette be, hogy biztosan távozik a Manchester Unitedtől, sőt, már az új csapata is megvan, de ezt csak július 1-e után fogja elárulni. Ha minden igaz, ez a csapat egyébként az Arsenal lett volna, de Mourinho annyira meg akarta tartani a belgát, hogy előállt egy még jobb ajánlattal.

  • Pénteken tartotta a FIFA a videóbíró csoportkörös teljesítményének értékelését, ezen árulták el, hogy a csoportkör 48 mérkőzésén 335 estet vizsgált a VAR. A 122 gólt ugye hivatalból meg kellett nézni, ehhez csatlakozott még több olyan, amikor a videós szobában gyorsan ellenőrizték, mi történt.

    Összesen 17 komoly VAR-visszanézés volt, ebből 14-szer a videóbíró segítségével hoztak döntést, vagyis amikor a rendszerre támaszkodnak, annak komoly befolyása van a mérkőzésbe, mondta el a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke, a korábbi bíró Pierluigi Collina. A 17 visszanézésből 14-szer a bíró is megnézte a pálya melletti monitoron, mi történt, a másik három esetben csak a videós asszisztensek avatkoztak közben, ezt egy les, egy 16-oson belül történt incidens, és egy tévesen beazonosított játékost miatt tették.

    Collina azt is elmondta, hogy a bírók 95 százalékban jó döntést hoztak volna a videóbíró nélkül, így viszont 99,3 százalékra nőtt a pontosságuk.

  • Hanem Szaranszktól, Kalinyingrádtól, Jekatyerinburgtól és Volgográdtól, ugyanis egyik város sem rendez már több mérkőzést a vb-n.

  • A vb-n eddig levett összes doppingminta negatív eredményt hozott. A nemzetközi szövetség (FIFA) tájékoztatása szerint a vb kezdete óta több mint 2700 szűrésre került sor, az ellenőrzések mind a 32 válogatottat érintették.

    „Minden játékost legalább egyszer teszteltünk, valakit többször is" - jelentette ki Colin Smith, a FIFA versenybizottságának az elnöke, hozzátéve, mérkőzésenként négy futballistától vesznek mintát, amelyeket egy svájci laborban vizsgálnak meg. Emellett az edzőközpontokban is rendszeresen felkeresik a játékosokat az ellenőrök. (MTI)

  • Öngólnak eddig 9 találatot írtak be a 2018-as vébén, ez néggyel több, mint ahányat Harry Kane jegyez (5). A különbség ledolgozhatatlannak tűnik, a világbajnokságok történetében először fordulhat elő, hogy a legtöbb "rendes" gólt szerző játékosnak kevesebb találata legyen, mint ahányat a saját kapuba sikerült beverni.

    Öngól tekintetében a 2018-as vb már most előzi a 2014-es brazíliai világbajnokságot, és holtversenyben áll a jelenlegi rekordot felállító 1998-as tornával.

    Eddig ők céloztak jól, rossz kapura: Aziz Bouhaddouz (Marokkó), Aziz Behich (Ausztrália), Oghenekaro Etebo (Nigéria), Thiago Cionek (Lengyelország)Ahmed Fati (Egyiptom), Denisz Cserisev (Oroszország), Edson Álvarez (Mexikó), Yann Sommer (Svájc) és Jasszine Meriah (Tunézia).

  • A legutóbbi négy nagy tornán volt tizenegyespárbaja az argentin válogatottnak, ráadásul nem is kevés: a négy tornán öt párbajuk volt, és ebből csak kettőt nyertek meg.

    • 2011-ben a Copa Américán Uruguay ütötte ki őket (4-5),
    • a legutóbbi vb elődöntőjében 4-2-re verték Hollandiát,
    • a 2015-ös Copa negyeddöntőjében 5-4-re nyertek Kolumbia ellen, a döntőben viszont Chile 4-1-re nyerte a párbajt,
    • és a 2016-os döntőt is büntetőkkel bukták Chile ellen, akkor csak 4-2-re.

    Nem csoda persze, hogy nekiálltak a büntetőket gyakorolni. A rúgással lehet, hogy nem lesz gond, de a kapuban nem lesz ott a tizenegyes-specialista Sergio Romero, úgyhogy az eddigieknél mindenképp jobban kell majd rúgniuk.

    Argentína rögtön az első nyolcaddöntőben játszik, Franciaország lesz az ellenfelük szombaton délután 4-től.

  • Japán 1-0-ra kikapott Lengyelországtól az utolsó körben, de a sárga lapok miatt továbbjutott a kieséses szakaszba. Hogy ez összejöjjön, az utolsó percekben mást sem csinálták, csak tartották a labdát, még véletlenül sem próbáltak meg támadni (a lengyel kapu balra lett volna).

  • Ronaldo óta nincs igazán klasszis centere Brazíliának. 2014-ben Fred, 2010-ben pedig Luís Fabiano próbálta riogatni a védőket, inkább kevesebb, mint több sikerrel: de a csoportkörben mindketten lőttek legalább egy gólt. Gabriel Jesusnak viszont még ennyi sem jött össze, hasonló pedig legutóbb 1966-ban történt meg a brazil csapattal.

  • Az oroszországi vb-n mind az öt afrikai csapat – Tunézia, Nigéria, Egyiptom, Marokkó és Szenegál – kiesett  a csoportkörben, amire legutóbb 1982-ben volt példa. 

    Nagy visszalépés ez Afrikának, de ezzel együtt is ez egy lehetőség, hogy a csapatok újragondolják a stratégiájukat a következő vb-re. A pénz és a lehetőség is megvan ahhoz, hogy fejlődhessünk, de ennél több kell: olyan konzisztenciára és struktúrára van szükségünk, mint az európai és dél-amerikai csapatoknak.

    – mondta Didier Drogba.

  • Egyiptom pont nélkül esett ki a világbajnokságról, amin a sérült Mohamed Szalah sem tudott igazán meggyőző teljesítményt nyújtani. Az egyiptomi szurkolók azonban így is rajonganak érte, tömegek árasztották el azt a kairói utcát, ahol a csatár lakik.

    Szalah nem ijedt meg a szurkolóktól, mint néhány másik csapattársa, kiment közéjük autogramokat osztogatni.

  • Néhány dél-koreai szurkolónak vélhetően beragadt, hogy a 2002-es, hazai rendezésű tornán a legjobb négyig verekedte el magát a csapat, és valami hasonlót várhatott el a mostani gárdától is. Bár arra már nyilván nem emlékeztek, hogy akkor óriási hátszél és arcpirító csalássorozat kellett a sikerhez, így most páran tojással és párnákkal dobálták meg a válogatottat, de túl sok találatot ők sem jegyezhettek.

    Pedig a koreaiaknak igazából örülniük kellene: legyőzték a címvédőt, a csoport harmadik helyén végeztek, vagyis sokkal többet értek el, mint amit reálisan el lehetett tőlük várni.

  • A legjobb tizenhat közé egyik arab csapat (Egyiptom, Szaúd-Arábia, Marokkó, Tunézia) sem jutott be. A tunéziai kapitány, Nabil Maloul szerint ezek a válogatottak még elmaradtak a vb-hez szükséges szintről, még több olyan játékosra lenne szükségük, akik valamelyik profi ligában edzőnek.

    „Nem hinném, hogy minőségi teljesítményt nyújtottunk volna, meg kell változtatnunk az életmódunkat is, mert az nincs összhangban a csúcsfutballal, meg kell változtatni az edzésmódszereinket."  - mondta a kapitány.

    Szerinte még két generációra van szükség, hogy fizikailag is utolérjék a nagy csapatokat.

  • A négygólos Cristiano Ronaldo nem került be a Bleacher Report álomcsapatába, ahogy értelemszerűen Lionel Messi sem. Ellenben ott van Modrić, Coutinho és Isco, a legjobb kapus pedig a koreaiaké:

  • A futball utóbbi tíz évének vélt vagy valós párharca a Messi és Ronaldo közötti verseny. Valószínűleg ők is a hátuk közepére kívánják a folytonos a hasonlítgatást, de a nyolcaddöntőre készülő Messit, ha akarja, ha nem folyton emlékeztetik Ronaldóra.

    A argentinok kazanyi hoteljével szemben lévő tűzfalon egy hatalmas Ronaldo-graffiti terpeszkedik, ha Messi kinéz az ablakon, a portugál csatárt látja.

    A kép azért kerülhetett oda, mert korábban a portugálok is itt szálltak meg.

    (via Yahoo)

  • Platini búcsúmeccsén készült ez a kereken 30 éves fotó, de az elmúlt napok eseményei után üt igazán. 

  • Eleinte nem érti az ember, hogy miért találta ez a mexikói szurkoló olyan viccesnek a szakszerű műgonddal végzett motozást.

    Amikor fellebbent róla a fátyol, az orosz rendőrök sem hitték el, mivel próbált meg behatolni.

  • Argentína Franciaországgal fog játszani a nyolc közé jutásért, Lionel Messi a védő Umtiti ellen fog játszani, akivel a Barcelonában egy csapatban szerepelnek. Az argentinok nagyjából eddig is mindent Messire bíztak, de ez Umtiti szerint nem működhet mindig.

    „Messi nem játszhat ugyanúgy Argentínával, mint a Barcelonával. Nem ugyanazok a játékosok segítik, még akkor sem, ha nagyon jó futballistái vannak. Teljesen más a Barcelonával, ez egy másik stílus. Azt hiszem, párszor megmentette őket. Amikor nagyon közel voltak a vereséghez, akkor segített. Az argentinok kemények vele, ezt meg is értem, de nem csinálhat mindent egyedül."

  • Meriah öngólja volt az 50. a vb-k történetében. Egyébként ez már a 9. az idei vb-n, ami rekord.