
Bejutottak a legjobb nyolc közé.
Azt a sarkot kereste, ami után az egyenlítés jött.
Balra ment a kapus, érezte a sarkot, előnyben Kolumbia.
Négyből négy eddig a vb-n büntetőből.
Pont középre, be a léc alá.
Cselezni kezdett, miután beadni nem tudott, innen már nem lesz helyzet.
Ha nincs gól, jönnek a tizenegyesek.
Itt ment el a támadás lendülete, de kolumbiai dobás a vége.
A földön marad, felállva a csípőjét fogja, nélküle nem folytatják.
A balon ment volna el az angol, Cuadrado elkésett a becsúszással.
A partjelző a bíróra bízta a döntést, Falcao értetlenkedik joggal.
Mina végig pályán marad a majd a kisebb sérülése után.
Ez most nagy lehetőség volt az angoloknak.
Barrios tette ki a rövid kapufa elől.
Southgate nagyon nem akar büntetőket rúgatni.
Ospina mellett megy el Rose lövése, de nem akadt be a bal alsóba a csavarás. Kifelé tekeredett a labda.
Cuadrado lett volna a célpont, de elakadt már a középpályán a kolumbiai kontra.
Nincs érte szabad, kolumbiai bedobás jön, Walker sem kér ápolást.
Nem volt rossz csere, két perc alatt kétszer is helyzetbe került a kapu előtt. Falcao elől kell aztán elrúgnia Pickfordnak, aki a 16-osán kívül avatkozott játékba.
De lesen volt, és Ospina védte is a közeli kapáslövést.
Indul a második 15 perc.
A hosszabbítás két félideje között nincs nagy szünet.