Ez a poszt a következő Percről percre része:

A világbajnokság 21. napja

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vincent Kompany, a belgák védője beszélt erről szerdán egy sajtótájékoztatón, ahol elmondta, nyilván nem ők kezdték el magukra használni az "arany generáció" kifejezést, és nem is tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget, az viszont biztos, hogy

    a brazília elleni meccs meghatározó lesz a generációjuk számára, hiszen eddig sem voltak rosszak, de még tudnának szintet lépni, ezt pedig egy ilyen meccs megnyerésével lehet megtenni.

    Ugyanakkor szerinte a brazilok számára is meghatározó meccsről van szó, fantasztikus játékosaik vannak, így egy kicsit unfairnek is érzi, hogy már a negyeddöntőben találkozniuk kell egymással.

    Kompany azt is elmondta, hogy ha egyéni teljesítményekkel akarják megnyerni a meccset, akkor semmi esélyük nem lesz, de ha csapatként, egymásért harcolva játszanak, akkor nyerhetnek, és őt csak ez érdekli.

  • A FairFX a Numbeo adatai alapján összehasonlította a nyolcaddöntős országok sörárait. A svédek fizetnek a legtöbbet egy pintért, az oroszoknál a legolcsóbb.

    1. Svédország £ 5,16 (1904 Ft)
    2. Franciaország £ 4,42 (1631 Ft)
    3. Anglia £ 3,50 (1292 Ft)
    4. Belgium £ 3,35 (1236 Ft)
    5. Uruguay £ 1,92 (708 Ft)
    6. Horvátország £ 1,80 (664 Ft)
    7. Brazília £ 1,35 (498 Ft)
    8. Oroszország £ 0,83 (306 Ft)
  • Méghozzá nem is kicsit, a jóslatok alapján akár 2,72 milliárd fontos növekedést is okozhat a válogatott, ha eljutnak a döntőig, egészen pontosan így:

    • 488 milliót éttermekben, kocsmákban és kávézókban tapsolnának el a britek,
    • az otthonmaradók 506 milliót költenének kajára, 616-ot italra,
    • a maradék pedig különféle szuvenírekből és új tévékből jönne össze

    Összességében egyébként minden őrülten jól fogy most az angoloknál, a továbbjutás miatt még a repülőjegyek és a vb-jegyek iránti kereslet is megnőtt, Southgate pedig a mellényeket hozta divatba.

  • Miután az angol válogatott bejutott a legjobb nyolc közé, Theres May brit kormányfőt újra meghívták az oroszok a világbajnokságra.

    A brit politikai vezetés a Szkripal-ügy kirobbanása után hirdetett bojkottot a vb-vel szemben és a miniszterelnöki hivatal közölte, hogy a távolmaradásra vonatkozó döntés továbbra is érvényben marad.

    A botrány ügyében Londont támogató Stockholm június 29-én, miután a svéd válogatott sikeresen túljutott a csoportmérkőzéseken, úgy döntött, hogy feloldja a bojkottot és a Svájc elleni győztes nyolcaddöntőre Szentpétervárra küldte vállalkozás- és innováció-ügyi miniszterét, Mikael Damberget. Margot Wallström, a skandináv ország diplomáciai tárcájának vezetője az Expressen című lapnak nyilatkozva a fordulatról kijelentette, hogy (az azóta kiesett) Dánia is hasonlóképpen cselekedett és hogy Nagy-Britannia sem ellenzi a svéd jelenlétet.

    A svédek legközelebb egyébként szombaton Szamarában éppen az angolok ellen játszanak.

    A RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel szerdán Zágrábban közölték, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic horvát elnök szombaton ugyanúgy ott lesz Szocsiban az Oroszország elleni negyeddöntőn, mint ahogy jelen volt Nyizsnyij Novgorodban is, a dánok elleni továbbjutáskor is. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában azt mondta, egyelőre nem világos, hogy Vlagyimir Putyin is elutazik-e a negyeddöntőre. (MTI)

  • A csapatkapitány elmondta, nincsenek titkaik, az angolok is ismerik a játékukat, és szerinte az eddigi teljesítményük alapján nem is becsülik le őket, ők is látták, hogy jók a rögzített helyzetekből, és jók a kontráik is.

    Granqvist szerint papíron általában jobb az ellenfelük, ezért átengedik a teret, és arra kényszerítik őket, hogy ott legyenek a labdával, ahol ők szeretnék. Ez látszik a meccseikből is, jellemzően az ellenfélnél van a labda, de a svédeknek van több veszélyes helyzetük.

    Ilyen a mi stílusunk, ezt kell csinálnunk, mert ebben vagyunk jók, az erősebb csapatok ellen pedig ezzel tudunk eredményesek lenni, úgyhogy nem is fogunk változtatni rajta.

    - tette hozzá Granqvist.

  • Az angolok többsége tényleg a képernyőkre tapadt kedden este, amikor Anglia Kolumbiával játszott a nyolc közé jutásért. Az autópályákat figyelő biztonsági kamerák felvételei teljesen elnéptelenedett utakat mutattak.

    "Mindenki Angliának szurkolt a vb-meccsén, az autópályákat használók száma szignifikánsan kevesebb volt a megszokottnál. Azt várjuk, hogy ez eset megismétlődik majd az útjainkon, ahogy azt is reméljük, hogy a futballcsapatunk továbbra is fejlődik" – mondta Highway England szóvivője, Jake Humphrey.

  • Sven-Goran Eriksson - aki egyébként az angolok első külföldi kapitánya volt, két vb-n, és egy Eb-n irányította az angol válogatottat - szerdán beszélt arról, hogy ugyan az angolok remek lehetőség előtt állnak, de a svédekkel nehezebb dolguk lesz, mintha a másik ágon mennek tovább és a brazilokat kapják.

    A jelenlegi svéd csapatot nagyon nehéz megtörni, a csatárok is védekeznek ha arra van szükség, és a tizenhatosukon belül is képesek védekezni. Nagyon eltökéltek, rengeteget dolgoznak a sikerért.

    - mondta Eriksson, aki szerint ez lesz az angolok eddigi legnehezebb meccse a vb-n, és bár az esze azt diktálja, hogy az angolok fognak nyerni, a szíve a svédek mellett van.

  • Visszatér az angol válogatotthoz Fabian Delph, aki lánya születése miatt utazott haza.

    „Életem legcsodálatosabb 24 óráján vagyok túl: először a csapattársaim nyertek meg egy mentálisan és fizikálisan is rendkívül megterhelő mérkőzést, majd ma reggel világra jött harmadik lányunk" –  írta közösségi oldalán a Manchester City 28 éves középpályása, aki a csapat edzőtáborából utazott haza a Kolumbia elleni meccs előtt.

    A meccs utáni sajtótájékoztatón Gareth Southgate szövetségi kapitány azt mondta játékosa hiányáról, hogy az életben vannak fontosabb dolgok, mint egy vb-nyolcaddöntő, és egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy hazaengedi-e Delphet.

    A középpályás két vb-mérkőzésen játszott eddig. (MTI)

  • Az autót egy 23 éves helyi lakos vezette, aki a RIA hírügynökség beszámolója szerint elaludt a volánnál, áttért az út másik oldalára, majd felhajtott a járdára, ahol egy 63 éves férfit halálra gázolt, másik öt gyalogosnak pedig sérüléseket okozott.

    Hármukat mentővel kellett kórházba szállítani, de egyiküknek sem súlyos az állapota. Szocsi egyike a vb-nek otthont adó 11 városnak, az incidens a stadiontól 45 kilométerre történt.

  • Olyannyira, hogy többen kiposztolták Twitterre, hogy az okosórájuk figyelmeztette őket, hogy 120 fölé ment a pulzusuk, ami akár a szívroham első jele is lehet.

    Volt aki egyenesen azt írta, hogy egy szép napon az angol válogatott lesz a veszte, ami egyébként nem is teljesen hülyeség, ha valakinek egyébként is gondja van a szívével, az egy ennyire izgalmas meccsen simán kaphat szívrohamot.

  • Ugyan Svájc meglepő módon kiesett a svédek ellen a világbajnokság keddi nyolcaddöntőjében, a svájci szövetség elnöke szerdán bejelentette, nincs veszélyben Vladimir Petkovic állása.

    Garantálom, hogy nincs edzőkérdés. Vladimir Petkovic számtalan nagyszerű dolgot elért már a csapattal, s bár én is csalódott vagyok a kiesés miatt, nem csak a negatívumokat kell nézünk.

    - mondta Peter Gillieron, hozzátéve azt is, hogy volt olyan időszak, amikor a svájciak ki sem jutottak a nagy világversenyekre, de most ott vannak Európa legjobb válogatottjai között.

  • Soha annyi nézője nem volt az ITV adónak, mint kedd este, az angol-kolumbiai vb-negyeddöntő alatt. A cég tájékoztatása értelmében 24 millióan figyelték a drámát, ahogy Anglia 11-esekkel továbbjut.

  • Mert BABOS PIRÍTÓST esznek! Egyébként komolyan, sokmindenért lehet kritizálni az angol konyhát, de a babos pirítós tényleg az ausztrál fairy breaddel említhető egy lapon.

  • Eredetileg Jamie Vardy lett volna az angolok utolsó lövője a Kolumbia elleni  büntetőpárbajban, azonban a Leicester támadója ágyéksérülést szenvedett a hosszabbításban, így helyette Eric Dier lőtte be az angol továbbjutást jelentő gólt.

    Vardy sérüléséről egyelőre nincs konkrét információ, nem tudni, hogy pályára léphet-e majd Svédország ellen (bár eddig is csak csere volt).

  • Még a büntetőpont mesterlövésze is hibázik néha. A vébé góllövőlistáját vezető angol csatár Southamptonban adott emlékezetes ajándékot a hazai csapatnak, még a 2016-os bajnokságban, két nappal karácsony után.

    Az lövés erejével nem volt gond, az irányzékkal annál inkább. Kane lába olyan magasan hordott aznap, hogy ha nincs a kapu mögötti lelátó, Vízkeresztig le sem esik a labda.

    , mire a labda leesett.

  • Egyelőre még csak elvi megállapodás született, hogy a Chelsea-ben folytatja pályafutását Gonzalo Higuaín, aki argentin válogatottal a világbajnokságon is szerepelt, nem túl eredményesen. Az olasz portálok arról írnak, hogy a londoni klub 60 millió eurót fizet a csatárért, és majd Maurizio Sarri érkezése után teszik hivatalossá.

  • Jordan Henderson kihagyta a saját büntetőjét Kolumbia ellen. Hogy ez miért érdekes? Mert korábban Chris Waddle (1990), David Batty (1998) és Frank Lampard (2006) is elrontotta saját tizenegyesét, és ők is nyolcas mezben játszottak.

  • Michael Reschke, a VfB Stuttgart sportigazgató jelezte, hogy idén nyáron még nem szeretnék eladni a világbajnokságon kiváló teljesítményt nyújtó Benjamin Pavard-t, annak ellenére sem, hogy ezzel sok pénzt veszítenek.

    A sportvezető a Bild magazinnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy a francia hátvéd 2021-ig szóló szerződésének egyik pontja szerint jövő nyáron fix összegért távozhat, aminél most jóval többért is lehetne vevőt találni rá, amit viszont a klub nem akar. Reschke hozzátette, szerinte jövőre Európa legerősebb nyolc klubjának valamelyikéhez igazol majd a most 22 éves védő.

    A német lap úgy tudja, a sportigazgató által említett kivásárlási ár 35 millió euró (11,5 milliárd forint), a stuttgartiak viszont akár 50 millió eurót is kaphatnának érte ezen a nyáron. A francia L'Équipe a Bayern Münchent, a Borussia Dortmundot és RB Leipziget nevezte meg, de a német sajtóban a Paris Saint-Germaint és a Napolit is megemlítették az érdeklődők között. A Stuttgart két évvel ezelőtt ötmillió eurót fizetett a védőért a Lille-nek.

    Pavard a világbajnokságon a már negyeddöntős francia válogatott eddigi négy mérkőzése közül hármat végigjátszott, az Argentína elleni szombati nyolcaddöntőben - amelyet 4-3 nyertek meg - 1-2-es állásnál bombagólt lőtt. A franciák pénteken, magyar idő szerint 16 órától az uruguayi együttessel mérkőznek meg az elődöntőbe kerülésért. (MTI)

  • A szombattól keddig rendezett nyolcaddöntők során tovább emelkedett a világbajnokság gólátlaga, amely így már megközelíti a négy évvel ezelőtti, brazíliai tornáét.

    A csoportkör 48 találkozóján 2,54 találat született mérkőzésenként, míg a legjobb 16 között lejátszott nyolc meccsen átlagosan pontosan három gól esett. Így a gólátlag 2,61-re emelkedett, amely már csak hat századdal marad el a 2014-es vb-től. Ugyanakkor a mostani szám jobb, mint a 2002-es, a 2006-os és 2010-es világbajnokságé.

    A 11 város 12 stadionjában eddig 2 576 584 néző tekintette meg a meccsket, ami 46 010-es átlagot jelent. Utóbbi szám is emelkedett a kieséses szakaszban, de így is elmarad az elmúlt három vb nézőszámától, ami elsősorban a létesítmények befogadóképességével magyarázható. A nemzetközi szövetség szerdán azt is közölte, hogy a hetedik, Szentpéterváron rendezett nyolcaddöntőn az eddigi 21 világbajnokság összesítve átlépte a 40 milliós nézőszámot.

    Az már biztos, hogy európai vagy dél-amerikai győztese lesz a vb-nek, ahogy eddig mindig, ugyanis előbbi kontinenst hat, utóbbit két csapat képviseli a negyeddöntőben. Ilyen elosztás 1998-ban és 2006-ban fordult elő, négy éve pedig négy európaira három dél- és egy közép-amerikai jutott. A legjobb 16 között először fordult elő, hogy három párharc is 11-esekkel dőlt el.

    A legtöbb gólt továbbra is Belgium szerezte tizenkettővel, azaz mérkőzésenként háromszor volt eredményes, és mivel Uruguay 2-1-re nyert Portugália ellen, így már nincs olyan csapat, amely nem kapott gólt. Egyet az rajtuk kívül Brazília engedett az ellenfeleinek. Érdekesség, hogy a csoportkörben százszázalékos három gárda, Uruguay, Belgium és Horvátország mindegyike továbbjutott, de utóbbi 11-esekkel, így már nem tekinthető hibátlannak.

    Az 56 meccsen összesen 28 büntetőt ítéltek a játékvezetők, ennek éppen 75 százalékát, azaz 21-at értékesítettek, a nyolcaddöntőkben ugyanez volt az arány négyből hárommal. Kiugróan magas az öngólok száma, mostanáig tíz született, a nyolcaddöntők során egy. Ugyanakkor a korábbi tornákhoz képest jóval kevesebb a piros lap, eddig mindössze négy futballistát állítottak ki, az elmúlt nyolc meccsen pedig egyet. Az elmúlt öt vb-n mindig legalább tíz játékos kapott piros lapot, ebből négy esetben pedig 17 felett volt a kiállítások száma.

    Ami érdekesség még, hogy a második félidőben sokkal több gól születik: míg az első 45 percben 54-szer, addig a másodikban 92-szer rezdültek meg a hálók. A szünetben még 22 meccsen volt 0-0 az állás, de lefújáskor már csak egyetlen egyen. A hosszabbításokban is sok találat esik, az első játékrész ráadásában ugyan csak három, de a másodikéban 19. Az oroszországi világbajnokság péntektől a negyeddöntőkkel folytatódik. (MTI)

  • Az Evening Standard című angol lap egy kutatásra hivatkozva írta, hogy ötmillió angol hagyja ki a keddi nyolcaddöntő utáni munkanapot, lényegében az ünneplésre hivatkozva. Egy 2000 fős minta alapján a megkérdezettek 8 százaléka valószínűleg, 7 százaléka biztosan kivette szerdát. Ok is van az örömre, hiszen az angolok Kolumbia kiverésével negyeddöntősök, illetve az is sokat nyomhatott a latban, hogy kedd este mintegy 2,84 millió liter sör tűnt el a pubok csapjaiból.

  • A válogatott kedden egy balszerencsés góllal kikapott Svédországtól a világbajnokság nyolcaddöntőjében. A Blick című napilap szerint el lehet veszíteni egy vb-nyolcaddöntőt, de nem így.

    Olcsón adtuk a bőrünket. Főként azok mondtak csődöt, akik a legnagyobb önbizalommal rendelkeznek, és a világ legjobbjai közé szeretnének kerülni. Sem Granit Xhaka, sem Xherdan Shaqiri nem volt befolyással a meccsre, és nem bizonyult vezéregyéniségnek

    A Neue Zürcher Zeitung úgy vélekedett, hogy a nemzeti csapat híján volt a lábban lévő erőnek, a szívben lévő elszántságnak és a fejben lévő ötleteknek. A szerző kifejtette, a játékosok csak sétáltak a pályán, és a szerény képességű svédek ellen is kiütköztek a gyengeségeik: "A mentálisan is törékeny válogatott túl lassú ahhoz, hogy azt a futballt játssza, amelyet Vladimir Petkovic kapitány szeretne" - tette hozzá.

    A Basler Zeitung feltette a kérdést: "hogyan veszíthettük el ezt a meccset?" A lap szerint a svájci válogatott nem olyan jó, mint amilyennek tartja magát.

    Aki ezeket a svédeket nem veri meg, az ne reménykedjen abban, hogy megteszi a következő lépést előre. Hiába van régóta terítéken a fejlődés, egyelőre nincsenek jelei

    Az Aargauer Zeitung "örök állóvizet" emlegetett, és óriási elszalasztott esélyről írt:

    Aki arra gondolt, hogy milyen szellős az ágrajz, és talán az elődöntőbe vagy a döntőbe is be lehetne jutni, most szégyellheti magát. Petkovic 2014-ben azzal vette át Ottmar Hitzfeld örökségét, hogy tovább fejlessze a csapatot. Ez nem sikerült neki, mivel most is ugyanott tartunk.

  • A világbajnokság nyilván kifáraszthatta Diego Maradonát, aki most üzenetet küldött kenyéradó gazdájának, a fehérorosz Dinamo Breszt elnökének. Az argentint még májusban szerződtették sportigazgatónak, de azóta nem járt állomáshelyén. Most üzen, hogy július 16-án érkezik és szeretne találkozni Lukasenko elnökkel is. A fehérorosz bajnokság persze javában tart, de Maradona most visszautazott Argentínába.

  • Az Anglia-Kolumbia szünetében furcsa jelenet zajlott le. Az öltözőbe siető Raheem Sterlinget a kolumbiaiak másodedzője vegzálta. A szakvezető bevárta a lekocogó Sterlinget, majd vállal direkt meglökte. A futballista egy pillanatra visszanézett, a kolumbiai mutogatott, majd mindenki ment a dolgára.

  • Három olyan futballista van, aki második sárga lapja miatt nem léphet pályára a negyeddöntőkben. Ráadásul a francia Blaise Matuidi, a svéd Mikael Lustig és a brazil Casemiro is alapembernek számít. A negyeddöntők után törlik majd a sárga lapokat. Piros lap miatt nem kell játékosnak meccset kihagyni a vb-n. Egyedül a svájci Michael Langnak van ilyen, de ők már kiestek, így majd a következő tétmeccset kell kihagynia, ami az Izland elleni Nemzetek Ligája-meccs lesz.

  • Az Argentin Labdarúgó Szövetség egyelőre nem kíván állást foglalni Jorge Sampaoli szövetségi kapitány ügyében, miután a válogatott a nyolcaddöntőben kiesett a világbajnokságon.

    "Senki sem kérte meg arra őt az AFA részéről, hogy mondjon le. Élő szerződéssel rendelkezik, és alaposan ki kell elemezni a helyzetet" - jelentette ki Jorge Miadosqui, a válogatott titkára, hozzátéve, a tavaly érkezett szakvezető sorsáról nem Claudio Tapia elnök dönt majd egy személyben, hanem egy illetékes testület.

    Sampaoli szerződése a 2022-es katari vb-ig szól, és sajtóhírek szerint a szövetség ezúttal a folytonosságot tartja szem előtt, miután 2004 óta már hét kapitány ült a kispadon. (MTI)

  • Ez egy különleges és nagyszerű pillanat mindazok számára, akik részesei ennek a sikernek

    – mondta Gareth Southgate szövetségi kapitány, miután az angol csapat megnyerte első büntetőpárbaját a 32 csapatos vb-k történetében. 

    Nyugodt voltam és a játékosaimon is ezt láttam. Nem foglalkoztunk a múlttal, korábban még viccelődtünk is rajta

    Anglia 2006 óta először győzött nagy torna kieséses szakaszában.

  • Az orosz rendőrség Moszkvában őrizetbe vett egy személyt, aki megrongálta a volt szovjet válogatott labdarúgó, Fjodor Cserenkov szobrát a Szpartak Stadionnál.

    A 2014-ben elhunyt Cserenkovnak emléket állító műalkotásra vörös festékkel az "England" feliratot írták, az orosz rendőrség közlése szerint a vétkest "azonosították és őrizetbe vették". A rendőrség arról nem adott tájékoztatást, hogy milyen állampolgárságú a gyanúsított.

    A feliratot röviddel az eset után eltávolították, a brit külügyminisztérium vizsgálja az ügyet. A világbajnokság utolsó nyolcaddöntőjében kedden este az angol válogatott tizenegyespárbaj után volt jobb Kolumbiánál, a találkozót a Szpartak Stadionban rendezték. (MTI)

  • 2014-es vb-n James Rodríguez lett a gólkirály 6 találattal. Ez Harry Kane-nek már most összejött, pedig még legalább egy mérkőzése lesz, a még játékban lévő üldözők pedig eléggé le vannak maradva.

    1. Kane (angol) – 6 gól
    2. Lukaku (belga) – 4 gól
    3. Cavani (uruguayi), Cserisev (orosz), Dzjuba (orosz), Mbappé (francia) – 3 gól
    4. Coutinho (brazil), Granqvist (svéd), Griezmann (francia), E. Hazard (belga), Modric (horvát), Neymar (brazil), Stones (angol), Suárez (uruguayi) – 2 gól
    5. Augustinsson (svéd), Badelj (horvát), Batshuayi (belga), Chadli (belga), Fellaini (belga), Firmino (brazil), Forsberg (svéd), Gazinszkij (orosz), Giménez (uruguayi), Golovin (orosz), Januzaj (belga), Lingard (angol), Mertens (belga), Paulinho (brazil), Pavard (francia), Perisic (horvát), Rakitic (horvát), Rebic (horvát), Silva (brazil), Toivonen (svéd), Vertonghen (belga) – 1 gól

    Az öngólosok: Álvarez (mexikói, Svédország ellen), Behich (ausztrál, Franciaország ellen), Buhadduz (marokkói, Irán ellen), Cionek (lengyel, Szenegál ellen), Cserisev (orosz, Uruguay ellen), Etebo (nigériai, Horvátország ellen), Faszj (egyiptomi, Oroszország ellen), Ignasevics (orosz, Spanyolország ellen), Meriah (tunéziai, Panama ellen), Sommer (svájci, Costa Rica ellen).