
Furcsa helyzet állt elő azzal, hogy Oroszország rendezte a vb-t, ugyanis egyrészt oroszul viszonylag kevés helyen beszélnek a világon, másrészt pedig az oroszoknál nem feltétlenül alapvetés az, hogy beszélnek mondjuk angolul vagy spanyolul, így pedig jóval nehezebb a kommunikáció, mint mondjuk négy éve Brazíliában volt.
Szerencsére itt van nekünk a Google Translate, ami egészen nagyszerűen teljesít a vb alatt, elég gyakori ugyanis, hogy az egymást nem értő emberek fogják a telfonjukat, belemondják amit akarnak, aztán a fordító felolvassa a kívánt nyelven, amit mondtak, ami elég utópisztikus, de mégis egész jól működik.
A Google adatai szerint 30 százalékkal nőtt az oroszországi fordítások száma a vb kezdete óta, a legnépszerűbb pedig a spanyolról oroszra fordítás volt, ami nem meglepő, hiszen rengetegen érkeztek Latin-Amerikából a tornára. A "világbajnokság" kifejezést tartalmazó keresések száma 200 százalékkal nőtt, a "sör" pedig 65-tel, összességében pedig elmondható, hogy az emberek igyekeztek megismerkedni másokkal a vb alatt.
Persze a fordító egyelőre nem tökéletes, ami néha elég vicces helyzeteket szül, időnként ugyanis elég félreérthető dolgokat mutogatnak egymásnak az emberek a telefonjuk képernyőjén, de a Google reménykedik benne, hogy sikerül majd addig fejleszteniük a technológiát, hogy az eltérő nyelvek többé ne jelentsenek problémát.
Mario Mandrukic gólörömében lazán beugrott a fotósok közé, majd felsegítette a földről a leterített kollégát, és pózolt is neki. Igaz, fotózás szempontjából nem a legjobb helyzetben, de az igyekezet megvolt.
A laktanyában nézték az oroszok elleni negyeddöntőt, de a végét, vagyis Ivan Rakitic győztes tizenegyesét a büntetőpárbaj végén nem láthatták, mert hívta őket a kötelesség.
A most 34 éves, kereken százszoros brazil válogatott Robinho Indiában kötött ki. A Santos nagy tehetségeként tűnt ki még 18 éves korában és 21 évesen lett a Real Madrid futballistája. Később a Manchester City, a Milan – közben kétszer kölcsönben a Santons – futballistája volt, amikor 2015-ben Kínába szerződött, másfél szezonra hazatért, ezúttal az Atlético Mineiróba, majd idén télen a török Sivassport szerződtette, ahol 14 bajnokin 4 gólt rúgott. Ekkor ítélték el Olaszországban nemi erőszakért 9 évre, másodfokon még nem született ítélet.
A FIFA sokszínűségéért felelős igazgató, Federico Addiechi arról beszélt, hogy a szervezet felveszi a kapcsolatot a nemzeti tévétársaságokkal és saját produkciós csapatával, hogy a jövő meccsközvetítései alatt a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék a lelátókon kiszúrt, és a közvetítésben mutogatott csinos nők arányát, sőt, egyes kirívó esetekben már közbe is léptek ilyen miatt. Az AP híradása szerint ezzel együtt a női tudósítókat érő zaklatási eseteket is szeretnék elkerülni a jövőben.
Az A477-es mindenesetre ilyen üres a mérkőzés alatt.
Az angolok vezető góljánál.
Hyde Park, Londra’da gol anı! 🎊 pic.twitter.com/DgmvkPBoxb
— Sporxtv (@sporxtv) July 11, 2018
A marketing szabályok megsértése miatt pénzbüntetést kapott az angol és az uruguayi szövetség a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságától. A két ország válogatottja az oroszországi világbajnokságon nem megfelelő sportruházatban lépett pályára. Ezért az angolok 70 ezer, az uruguayiak 50 ezer svájci frankos bírságot fizetnek. (MTI)
A Manchester City rekordigazolása, az algériai válogatott Rijad Mahrez az édesanyjával együtt írta alá a szerződését. Legalábbis a fotósok kedvéért összeállt a mamával.
Mumma's boy 😘💙 #welcomeriyad pic.twitter.com/asNCBQeAmr
— Manchester City (@ManCity) July 11, 2018
A francia bajnok honlapján, rövid közleményben jelentette be, hogy az RB Leipzig eddigi másodedzője Thomas Tuchel stábjában, Párizsban folytatja a munkát. Arról nem írnak, hogy Lőw hány évre írt alá hozzájuk.
1,5 órával az Anglia-Horvátország mérkőzés kezdete előtt már gyülekeznek a szurkolók Zágrábban, a Jelačić bán téren. A hidegebb, esőbe hajló idő ellenére több száz rajongó van itt minimum, a mérkőzés kezdetére több ezer lehet.
Ráadásul mindenki végtelenül optimista, nem sikerült olyan szurkolót találni, akinek akár csak megfordult volna a fejében a kiesés lehetősége.
Valahogy sikerült összedrótozni a védelem szélére Vrsaljkót, aki vállalja a játékot az angolok ellen. Ezen kívül nincs nagy meglepetés a horvát kezdőben, ahogy Gareth Southgate csapatában sem.
TEAM NEWS // #CROENG
— FIFA World Cup 🏆 (@FIFAWorldCup) July 11, 2018
Here are the Starting XIs for tonight's semi-final...#WorldCup pic.twitter.com/28C4ZvnP8x
Ryan Giggs, a portugál manunitedes csapattársa a brit ITV-nek pedzegette, mi lehet az indok amögött, hogy barátja, Cristiano Ronaldo elhagyta a Real Madridot.
Meglep, hogy távozik a Realból, és Olaszországba megy. A cévéjében jól mutat majd, ManUnited, Real Madrid, Juventus. Rögeszméje, hogy jobb legyen, mint Messi. Az lehet a fejében, hogy én megcsináltam Angliában, megcsináltam Spanyolországban, meg fogom csinálni az olaszoknál is. És ugye megcsináltam a portugál válogatottal is. Ez lesz a válasza, ha valaki megkérdezi, Ronaldo jobb vagy Messi?
Július 11-én játszották az 1998-as világbajnokság bronzmeccsét, ahol a horvátok 2-1-re verték a hollandokat. Ha ma este nyernek, az még ennél is nagyobbat szólna, akkor ugyanis legrosszabb esetben is másodikak lennének.
A Real Madrid újabb távozót jelentett be: a marokkói válogatottal a vb-n is szereplő Acsraf Hakimi két évre kölcsönbe kerül a Dortmundhoz. Ez persze nem annyira meglepő, hiszen egyrészt július ötödikén jelentették be, hogy leigazolták a Real Sociedadtól a Hakimi posztján játszó Álvaro Odriozolát, aki Dani Carvajallal együtt szerepel majd jobbhátvéd pozícióban, másrészt pedig a Real előszeretettel küldi Németországba tanulni a játékosait, így tettek Carvajallal, a csatár Borja Mayorallal, Philipp Lienharttal, Jesús Vallejóval és Omar Mascarell-lel is.
Furcsa helyzet állt elő azzal, hogy Oroszország rendezte a vb-t, ugyanis egyrészt oroszul viszonylag kevés helyen beszélnek a világon, másrészt pedig az oroszoknál nem feltétlenül alapvetés az, hogy beszélnek mondjuk angolul vagy spanyolul, így pedig jóval nehezebb a kommunikáció, mint mondjuk négy éve Brazíliában volt.
Szerencsére itt van nekünk a Google Translate, ami egészen nagyszerűen teljesít a vb alatt, elég gyakori ugyanis, hogy az egymást nem értő emberek fogják a telfonjukat, belemondják amit akarnak, aztán a fordító felolvassa a kívánt nyelven, amit mondtak, ami elég utópisztikus, de mégis egész jól működik.
A Google adatai szerint 30 százalékkal nőtt az oroszországi fordítások száma a vb kezdete óta, a legnépszerűbb pedig a spanyolról oroszra fordítás volt, ami nem meglepő, hiszen rengetegen érkeztek Latin-Amerikából a tornára. A "világbajnokság" kifejezést tartalmazó keresések száma 200 százalékkal nőtt, a "sör" pedig 65-tel, összességében pedig elmondható, hogy az emberek igyekeztek megismerkedni másokkal a vb alatt.
Persze a fordító egyelőre nem tökéletes, ami néha elég vicces helyzeteket szül, időnként ugyanis elég félreérthető dolgokat mutogatnak egymásnak az emberek a telefonjuk képernyőjén, de a Google reménykedik benne, hogy sikerül majd addig fejleszteniük a technológiát, hogy az eltérő nyelvek többé ne jelentsenek problémát.
Nem is a jelmezzel van a probléma, hanem a Ten German Bombers című dallal, amiért többször kritizálták már az angol szurkolókat, sőt, az angolok egy része sincs oda érte.
A nóta eredetileg hazafias gyermekdal volt a második világháború idején, ami nem túl meglepő, tekintve, hogy arról szól, hogy a brit légierő német bombázókat lő le, a 90-es évek óta azonban egyre népszerűbb lett az angol drukkerek körében, és elsősorban a németek elleni meccsek alatt szeretik énekelgetni, bár a jelek szerint bármikor szívesen előszedik, hiszen a németek már rég hazamentek a vb-ről.
Ugyan az angol futballszövetség már több mint tíz éve offenzívnek nyilvánította a dalt, a 2006-os vb előtt pedig kifejezetten megkérték a szurkolókat, hogy ne énekeljék, azóta is él és virul, ahogy az az alábbi felvételből is látszik:
England fans on Red Square, some in full Crusader gear, singing 'There were 10 German bombers in the air, but the RAF from England shot them down', complete with inflatable WWII planes. Really? What a disgrace. #Eng #WorldCup pic.twitter.com/HkW8nmBLub
— Danny Armstrong (@DannyWArmstrong) July 11, 2018
Bár Gareth Southgate szövetségi kapitány 20 éven át képtelen volt meghallgatni, újra iszonyatosan népszerű a Three Lions című futballhimnusz Angliában az angolok sikere miatt.
A mai világban szinte törvényszerűen azonnal mém lett a szám refrénjéből (ami egyébként úgy hangzik, hogy "It's coming home"), egy szurkoló pedig egészen odáig ment, hogy fogta magát, és felfutotta a térképre a szöveget.
Hard run today. Hot, and kept getting distracted by all those gleaming jewels... #threelions #Eng #WorldCup #ItsComingHome #ukrunchat #runner pic.twitter.com/Xu7GFMjoi4
— Felix Gott (@Felixgott) July 8, 2018
A belgáknak éppen elég fájdalmat okozott, hogy kiesett a csapatuk az elődöntőben, de ezt még csak tetézte, hogy a ma reggeli brüsszeli metrójáratokon egy francia futballhimnuszt kellett hallgatniuk az utasoknak.
Az ok: a brüsszeli BKV elvesztette a párizsi BKV-val kötött fogadását. A brüsszeli közlekedési vállalat azt vállalta belga vereség esetén, hogy metrójáratain reggel 8 és 10 között a Johnny Hallyday Tous Ensemble című számát játssza. Párizs pedig azt kockáztatta meg, hogy a Saint-Lazare állomását Saint Hazard-ra kereszteli át, ha kikapnak a franciák.
Kedd este a belgákat verve jutott a döntőbe a francia válogatott, Mbappé pedig ismét fantasztikus volt, egy csodálatos passzt is kiosztott, de belga részről sok kritika érte őt , miután a meccs hosszabbításában elég sokat húzta az időt.
Ezért egyébként egy sárgát is kapott, de végül a hosszabbítást is kihúzták a franciák, Mbappé pedig a meccs után beszélt is erről.
Mindenki azt mond, amit akar, ha valakit megsértettem, akkor bocsánatot kérek, de csak az számít, hogy ott vagyok a döntőben.
- mondta a fiatal csatár, aki elismerte, hogy nem ez a legszebb módja az előny megőrzésének, de az biztos, hogy működik.
A Brit Sör- és Kocsmaszövetség szerint az átlagos napi fogyasztásnál 10 millió pinttel (körülbelül 5,7 millió liter) több sört fognak legurítani az angol–horvát elődöntő estéjén. A fogyasztás már így is elég jó volt, eddig 30 millió pont pluszt számoltak. A kocsmák már eddig is tele voltak Angliában, de ma még nagyobb forgalmat várnak.
A belga Eden Hazard és a francia Olivier Giroud klubtársak a Chelsea-ben, de előbbi az elveszített elődöntő után nem kímélte őt sem.
Még életemben nem láttam ennyire hátravontan csatárt játszani. Elfogadom, tudták előre, hogy problémákat okozhatunk nekik, ez indokolta a pozícióját. Akkor sem volt jó nézni, amit csinálnak. Nem jobb a csapatuk, mint a miénk, de jobban védekezett. Mást nem is akartak. Szívesebben estem volna ki a brazilok ellen, mint a franciákkal szemben
- kesergett Hazard a Het Nieuwsbladnak.
Giroud-t olyannyira hátrarendelték, hogy egy esetben ő szabálytalankodott vele jó helyzetben, igaz, ezt a bíró nem vette észre.
Franciaország gazdasági minisztere, Bruno Le Maire azt mondta France 2 tévében, hogy a vb: "Jót tesz a növekedésnek." Hogy pontosan hogyan, azt nem részletezte.
Az biztos, hogy az újonan vett tévék előtt sokkal többen ülnek és megnövekszik az alkoholfogyasztás is.
Az 1990-ben vb-elődöntős Anglia egyik kulcsembere, Paul Gascoigne fontos jó tanácsokkal engedi útjára a jelenlegi válogatottat.
Játsszatok úgy, ahogy én tettem. Játsszatok a közönségnek, a szurkolóknak. Élvezzétek, mintha tíz évesek lennétek
- idézte a Daily Mirror a 28 éve a pályát sírva elhagyó Gazza szavait.
Gascoigne alkoholizmusáról sokat cikkeztek az utóbbi időben, 2014-ben riasztó állapotban került kórházba.
A francia–belga elődöntőn nemcsak a francia államfő, Emmanuel Macron jelent meg, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. A 444.hu-n fotó is látható arról, hogy Macron és Orbán együtt nézte a lelátóról a Szentpéterváron rendezett meccset.
Orbán a vb-döntőkön is rendszeresen ott van, minden valószínűség szerint majd vasárnap, Moszkvában is ott lesz. Rajta kívül már a franciák megjelenése is biztos.
Egészen pontosan 2006 októberében játszott egymással a két csapat a 2008-as Eb selejtezőjében, a meccset pedig 2-0-ra nyerték meg a horvátok.
Ez már csak azért is érdekes, mert Anglia egy ponttal maradt le a csoportmásodik oroszoktól és így az Eb-ről is, de önmagában a vereség annyira nem volt kínos, hiszen végül a horvátok nyerték meg a csoportot, és ezt a meccset Horvátországban játszották.
Ez utóbbi olyannyira érződött, hogy még a pálya is az angolok ellen volt, a második gól ugyanis egy Gary Neville hazaadásból született, ami egészen addig a pontig rendesen gurult, míg Robinson elé nem ért, akkor viszont valamiért megpattant, úgyhogy szerencsétlen kapus egy hatalmas luftot rúgott, a labda meg begurult a kapuba.
Ezen a videón meg lehet nézni a meccs összefoglalóját, az öngól a 33. másodperctől látható:
Az izraeli elnök, Benjamin Netanjahu Moszkvában találkozik az orosz kollégával, így hát mi sem természetesebb, hogy este együtt nézik meg a Luzsnyiki Stadionban az Anglia-Horvátország elődöntőt.
Ráadásul most vasárnap történt a dolog, a németek meg már rég kiestek a vb-ről, úgyhogy nehezen értelmezhető, hogy miért érezte úgy néhány szurkoló, hogy
kiabálnia kell a rendőrség német juhászkutyáival a német származásuk miatt.
Persze eléggé röhejes a dolog, a kutya meg úgysem érti, hogy mit kiabálnak, úgyhogy igazából azt sajnálom legjobban, hogy nem készült róla videó is.
To all the lovely football fans this evening, we thank you it was lovely meeting you all, to all the idiots that just went out to get drunk, shout at a police dog for being German??? and throw stuff around.....we are sorry you can't handle sun, celebration and drink! pic.twitter.com/NSJYtWSMN6
— Dorset Police Dogs (@PoliceDogDorset) July 8, 2018
Hihetetlenül jól játszik a franciák 19 éves támadója, ez a passz pedig mindent vitt:
Mbappe’s back pass in a gif 😳 pic.twitter.com/KKVzHaTKEI
— True Soccer Life (@TrueSccrLife) 2018. július 10.
A franciák kedd este 1-0-ra verték a belgákat, így bejutottak a döntőbe, ami azért is volt érdekes, mert már a meccs előtt is minden francia lap kiemelte, hogy a franciák világbajnoka, Henry a belgák másodedzője, és a meccs közben is furcsa volt látni őt az ellenfél kispadján.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a győzelem után tréfálkozni támadt kedvük a franciáknak, az SNCF, azaz a francia vasúttársaság például rögtön a meccs után a Twitteren írta azt, hogy
Henry, ha holnap hazajönnél Franciaországba, több vonat is megy a brüsszeli Déli pályaudvarról.
.@ThierryHenry, si vous souhaitez revenir en France demain, plusieurs @thalys_fr partent de la gare de Bruxelles Midi. #FRABEL #FiersdetreBleus pic.twitter.com/jow9kACDrV
— SNCF (@SNCF) July 10, 2018
A vb-döntőbe jutó francia válogatott vezére, Paul Pogba a belgák legyőzése után a barlangból kimenekített thai gyerekeknek posztolt.
Íme
This victory goes to the heroes of the day, well done boys, you are so strong ** #thaicaverescue #chiangrai pic.twitter.com/05wysCSuVy
— Paul Pogba (@paulpogba) 2018. július 10.
A döntőre nem mehetnek a gyerekek, de a Manchester United meghívásának eleget tehetnek majd, ahol éppen a francia játszik.