Móric
14 °C
17 °C

Kirobbant belőlük, hogy ez már nem csak álom

image from ios (1)
2018.07.12. 10:48
Horvátország szerda este 120 perc játék után legyőzte Angliát, így történetében először világbajnoki döntőt játszhat. Pedig az előzetes esélylatolgatások nem a horvátoknak kedveztek, az ötödik percben bekapott gól a legoptimistább szurkolókat is megrendítette. Végül sikerült a csoda, a horvát válogatott pedig ezzel elintézte: ha szereti valaki a futballt Zágrábban, ha nem, szerda éjszaka nem aludt egy percet sem. Riport a helyszínről.

A Jelačić bán tér

Az időjárás-előrejelzés szerint délután tomboló viharra, este pedig heves zivatarokra lehetett számítani Zágrábban, ami nem sok jót ígért egy szabadtéri meccsnézéshez. A szurkolók szerencséjére a jelentés teljesen pontatlan volt: délután ötkor kellemes 20-22 fok volt a városban, eső pedig egy szem sem.

Zágráb egyik leghíresebb látványossága Josip Jelačić bán lovasszobra, ami a bánról elnevezett téren található az Óvárosban. Ez a zágrábi belváros gyalogosövezetének központja, autóval nem is igazán lehet megközelíteni, állítson bármit a GPS. Viszont 5-10 percnyi sétára már vannak tőle parkolók, bár ezeknek az a különlegességük, hogy fél, egy vagy két órára lehet csak jegyet venni, és csak este kilenc után ingyenes. (Emiatt jobb híján kétóránként kénytelenek voltunk visszasétálni az autóhoz újabb parkolócéduláért.)

Három órával a mérkőzés előtt már pár száz szurkoló kint volt a téren, egy színpad és egy sátor már állt, az eseményre meghívott élő zenekar pedig épp hangolt. Az egésznek kicsit olyan hangulata volt, mintha valamilyen fesztiválra készülnének az emberek: ismerkedtek, nevetgéltek, szelfiket készítettek, ettek-ittak, készültek az esti eseményekre.

Nők, gyerekek, kutyák

Mielőtt elindultunk, volt egy olyan elképzelésem, hogy a keménymag lesz jelen, amelynek a tagjai már reggel kilenckor elkezdték az alapozást az esti mérkőzésre. Nem mondom, hogy nem voltak ilyenek is, de szinte észre sem lehetett őket venni.

Rengeteg fiatal jött ki a térre, a fiúk hozták a barátnőiket is, az apák a családjukat, az öregek pedig leginkább a kutyáikat. Sőt, akinek volt kutyája, az egész biztos, hogy erre hozta sétálni, természetesen valami piros-fehér kockás öltözékben: ha más nem volt, akkor egy abroszba öltöztették be a minden kétséget kizárólag ízig-vérig fanatikus ebeket.

Voltak csak nőkből álló társaságok is, szerintem legalább annyian, mint a férfiak. Ráadásul olyan vehemenciával szidták az angolokat, a bírókat vagy a hibázó horvátokat, mint egy megye háromban szocializálódott veterán ultra hat sör után. A villámgyors angol gól miatt sem lankadt a lelkesedés, és bárkit is kérdeztem meg a horvátok győzelmi esélyeiről, szinte felháborodottan vágták rá, hogy nem is kérdés, melyik csapat fog győzni.

Mint a stadionban

A mérkőzés kezdetére legalább ötezer szurkoló gyűlt össze a téren, hogy élőben nézze a mérkőzést, pedig ekkora már csak megérkezett a beígért eső (de csak az első félidőben esett). A szurkolók hősiesen kitartottak, semmiben nem maradtak el a stadionokban általában összegyűlő nézőktől, egyedül a videóbíró egyezményes kézjelét hiányoltam a repertoárból.

Az első horvát gólnál is ugyanúgy kelt életre a közönség, mint a moszkvai Luzsnyiki Arénában. Sőt, mivel itt senki sem ellenőrizte a pirotechnikai eszközöket, így nemcsak a vulkánok, hanem komolyabb szerkezetek is előkerültek. Valaki például jó ötletnek tartott egy kisebb csoport közelében meggyújtani egy hatalmas petárdát. Elsőre nem is értettem, miért kezd el szanaszét rohanni 8-10 közelemben lévő ember, mígnem három méterre tőlem fel nem robbant egy nagyobb petárda.

Az invázió

A hosszabbításban szerzett második horvát gólnál nagyjából ugyanúgy játszódott le minden, mint korábban. Mindenki nagyon boldog és izgatott volt, de érezni lehetett az emberekben a feszültséget. Mintha csak most tudatosult volna bennük, hogy a válogatott tényleg döntőbe juthat, hogy ez már nem csak egy végtelenül optimista vágyálom, hanem realitás. Ez a feszültség pedig csak gyűlt és gyűlt a nézőkben, majd amikor a bíró lefújta a meccset, egyszerűen kirobbant.

Sörösüvegek repültek, székek borultak, petárdák és tűzijátékok gyúltak, az örömtől megrészegült szurkolók – jelen esetben férfiak – félmeztelenre vetkőztek, megrohamozták a téren lévő kis szökőkutat, háztetőkre és Jelačić bán lovas szobrára is felmásztak. Mindenki énekelt vagy ordított valamit, sokan táncoltak, néhányan sírtak az örömtől, nagyon érzelmes pillanat volt. Majd jött az invázió.

Aki látott már zombis filmet, annak ismerős lehet a jelenet, amikor a főhős egy viszonylag izolált helyen helyezkedik el, aminek természetesen több bejárata van, majd egyszer csak minden irányból özönleni kezdenek az élőholtak. Nagyjából hasonló történt most a zágrábi téren is.

Mindenfelől emberek kezdtek el a tér közepén összegyűlt tömeg irányába rohanni, nehogy kimaradjanak a nagy emberi masszából. Rendhagyó élmény volt látni, ahogy piros-fehér-kockás mezekkel, sálakkal, zászlókkal és egyéb kellékekkel felszerelt embertömegek feltartózhatatlanul rohantak felém (nyilván nem hozzám futottak, csak olyan frekventált helyen voltam, hogy úgy tűnt).

szemre legalább 10 ezer szurkoló gyűlt össze ünnepelni, HASONLÓ VOLT A HANGULAT, MINT BUDAPESTEN, a körúton, A MAGYAR CSAPAT 2016-os EB-sikereinél.

Káosz az utcákon

Már amikor megérkeztünk a városba, akkor feltűnt, hogy Zágrábban borzasztóan logikátlan a közlekedés. Olyan helyekre tettek jelzőlámpákat, ahová teljesen indokolatlan volt, míg ahová nagyon elfért volna, ott rábízták a dolgot a sofőrök előzékenységére. A kedvencem egy vasúti átkelő volt, ahol a sorompót kiegészítették egy jelzőlámpával is, ami csak akkor váltott zöldre, amikor két másik lámpa is, hogy garantáltan kihívás legyen az átkelés.

Ezen az sem segített, hogy a horvátok meglehetősen szabadon értelmezik a KRESZ-t, mintha azok csak javaslatok lennének. De ez az állapot még mindig maga volt a rend ahhoz képest, ami a horvátok továbbjutása után történt.

Zágráb utcáit elfoglalták az autósok.

A karácsonyi égőkkel, horvát zászlókkal és egyéb díszekkel kidekorált autók ellepték a várost, kvázi lezárták az utakat és gondoskodtak róla, hogy minden egyes zágrábi tudomást szerezzen a mérkőzés eredményéről. Akár akarja, akár nem.

A mérsékeltebb autósok csak lehúzták az ablakot, hogy az utasok nyugodtan ordibálhassanak, miközben a sofőrök veszettül nyomták a dudákat. A haladó szintűeknél az utasok már félig kimásztak a kocsi ablakán, úgy éljeneztek menet közben, az igazán profiknál pedig a motorháztetőn és a csomagtartón is ült/feküdt egy-két ember, nehogy kihasználatlan hely legyen az autón. És természetesen mindenki úgy nyomta a dudát, mintha az élete múlna rajta.

Bár a város tele volt rendőrrel, senkit sem érdekeltek a kifejezetten életveszélyes utasszállítási megoldások. Senki nem törődött olyan apróságokkal, mint a behajtani tilos táblák vagy az, hogy a szembeoldali villamospályán halad éppen.

eRRE A NAPRA MEGSZŰNTEK A SZABÁLYOK, igazi ünnepnap VOLT az országban, valami olyan TÖRTÉNT, amire mindenki büszke lehet. ha csak pár napig is, de azért nagyon jó lehet horvátnak lenni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kirobbant belőlük, hogy ez már nem csak álom

A horvát fővárosban még a kutyák is piros-fehérben jártak, a kocsik motorházán, csomagtartóján utaztak a drukkerek. Tízezer szurkoló foglalta el Zágráb főterét, mindenki az emberi massza részese akart lenni, vb-döntőt ünnepelni a horvát-angol után. Riport.

401 · Jul 12, 2018 10:48am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments