
Anglia 2-0-s legyőzésével megvan a belga vb-bronz, megérdemelten, Anglia nem sokat tett a belgák legyőzéséért.
De Bruyne akart túl szép megoldást, a hosszú kapufa elé emelte oda, de Delph kifejelte az érkező társ elől.
Nem hisznek benne, hogy innen még hosszabbításra mentik a meccset.
Anglia rendületlenül támad, hátha legalább a szépítés meglesz nekik.
Megint egy kontrával próbálkoztak, De Bruyne lőtt volna, de pont a lövés pillanatában csúszott be egy angol, nagy ütközés lett a vége, de szerencsére mindketten megúszták.
Eldöntheti a bronzérem sorsát, még arra is figyelt az indítás előtt, hogy véletlenül se legyen lesen.
Minden volt benne, De Bruyne sarokkal indított, a végén Meunier kapta kapáslövésre, iszonyatos erővel küldte meg, de Pickford valahogy a lövés útjába került.
Picit mögé érkezett, pedig jó szögben állt az angol csatár.
Dier nyúlt alá az indításnak, de Loftus-Cheek nem jól tette maga elé mellel.
Először két, majd három védő volt velük szemben. De Bruyne tette ki balra Mertensnek, befelé cselezett a csere, de nagyon rosszul lőtt jobbal.
Az előző öt perc az angoloké volt egyértelműen.
Kompany fejelte ki szögletre, a hosszú oldalon nagyon jött mögötte talán Maguire, kellett a fejes.
Dier szépen átemelte Courtois-t, de nem volt elég erős lövés, visszaért a becsúszó védő.
Fáj is az angolnak, amíg feltápászkodik, a többiek frissítenek.
Kane a bal szögletzászló előtt futja be a labdát, de csak visszafelé tud passzolni.
Rossz szögletet próbált megmenteni kapáslövéssel Kane, de eltörte a labdát, mentségére legyen mondva, hogy elég furcsa helyzetben kellett visszalépnie lövésre. A belgák kontráztak utána, de elrontották a támadás végét.
A szöglet utáni második próbálkozásból, de üres, vagyis hát belgamentes területre ment a labda.
Hazard kapott szép hosszú labdát, levette, majd egyből tette tovább Meunier elé, aki elől Delph mentett szögletre az alapvonal előtt.
Egy cseréjük már volt az első félidőben, akkor Chadlit hozták le sérülés miatt.
Lukaku megint rosszul veszi át a labdát De Bruyne tökéletes indítása után, a második gól volt benne a csatár lábában.
Ez sikerült is, a kényszerbeadás viszont nem volt jó. Lingard fél perccel később javít, egy bedobás után lőtt keresztbe a kapu előtt, Kane próbált belevetődni, centikkel maradt le, közel volt az angol egyenlítés.
Egy kis vizes öblítés segít a helyzeten. Maguire kapott oda neki egyébként.
Eddig várt a bíró, itt a meccs első sárgája.
A pontrúgásokra figyelni kell az angoloknál, de hiába próbálkoztak a tornasoros figurával, Courtois kezében a labda.
A túloldalon Loftus-Cheek mentette meg, be is tudták adni, de Courtois-nál köt ki a beadás.