71 gól, amely messzire repítheti Uruguayt

Óscar Tabarez lassan 12 éve építgeti csapatát, hiszen 2006-ban kezdte második ciklusát az uruguayi válogatott élén. Az azóta eltelt időben sikerült a világ húsz legjobb csapata közé vezényelni csapatát és stabilan ott is tartani. Ennek a receptje egy masszív, rutinos hátsó alakzat, amely előtt egy dinamikus és kreatív középpályás sor szerepel, elől pedig két világklasszis csatár, Luis Suárez és Edinson Cavani.

A selelejtezőt végig magabiztosan vívták meg, hazai pályán csak a braziloktól kaptak ki, de Montevideóban csak a már említett brazilok, valamint Ecuador és Bolívia volt képes gólt rúgni, Cavani pedig 10 góljával a selejtező gólkirálya lett.

Az uruk jól kezdték a vb-selejtezőt, hiszen Bolívia ellen idegenben, Kolumbia ellen otthon kezdtek úgy, hogy még gólt sem kaptak. Majd a kontinensbajnok Chilét győzték le 3-0-ra, bár Suárez sérülés miatt nem játszott.

Tavaly márciusban volt egy rövidzárlat, amikor háromszor kikaptak egymás után, de végül Brazília mögött, igaz jócskán lemaradva, de a második helyen értek célba még úgy is, hogy a harmadik argentinokkal szemben csak egy pontot gyűjtöttek.

A kapuban a Galatasarayból Fernando Muslera helye stabil. A védelem két oszlopa Diego Godín és José Hímenez, akik ráadásul hétről-hétre egymás mellett játszanak az Atlético Madridban. A középpálya az elmúlt évben generációváltáson ment keresztül. Fiatal tehetségeket épített be Tabarez, az új játékosokkal pedig új stílus érkezett.

A Real Madrid futballistája, a Deportivóban kölcsönben szereplő Federico Valverde, Rodrigo Betancour (Juventus), Nahitan Nández (Boca Juniors) és Matias Vecino (Inter) Tabarez azon elképzelését valósították meg, hogy az uruguayi válogatott európai stílusban futballozzon, a játékdinamika és a kreativitás értelmében. Vecino kiváló szezont futott, alapembere a csapatnak, Betancour és Valverde az előrejátékban nyújtott kimagaslót. Nández a jobb, Cristiano Rodrigurez a bal oldalon kaphat majd szerepet.

A szinte szigorúan csak 4-4-2-es rendszerben játszó válogatott két legnagyobb erőssége a két csatár. Suárez a Barcelonában 51 tétmeccsén 31 gólt rúgott és 18 gólpasszt adott. Cavani a PSG-ben 48 meccsen 40-szer volt eredményes 12 asszisztja mellett. Ketten együtt 197-szer voltak eddig válogatottak.

Sok múlhat a világbajnokság első meccsén, ha nem sikerül Egyiptom ellen pozitív eredményt hozni, könnyen lehet, hogy Tabarez visszanyúl a védekezőbb felálláshoz, de a papírforma azt mutatja, erre talán csak az egyenes kieséses szakaszban kerülhet sor.

A korábbi kétszeres világbajnok négy éve a 16 között a másik dél-amerikai, Kolumbia ellen bukott, Dél-Afrikában viszont elődöntős volt, végül negyedik helyen zárt. A sorsolásra nem panaszkodhatnak, hiszen a házigazda orosz válogatott mellett Egyiptomot és Szaúd-Arábiát is papíron verhetik. Ha megvan a továbbjutás, akkor viszont a spanyol-portugál kettősből érkezhet ellenfél. Ha megnyernék a csoportot, valószínűleg Portugália jönne, akkor még a reálisan kitűzött negyeddöntőt is elérhetik.

Az oldalról ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Az okos ember okospadon tölti fel az okostelefonját

A Kuube okospadok feltalálójával, Gallai Mátéval beszélgettünk.

november 22., 12:10

  • Tech-Tudomány
Stroke-ot és ritka vesebetegségeket vizsgáló magyar kutatónők nyerték az idei L’Oréal–UNESCO-díjat

Bagoly Zsuzsát a stroke hatékonyabb kezeléséért, Csuka Dorottyát a ritka vesebetegségek felismerését elősegítő tudományos munkájáért díjazták.

tegnap, 12:53

  • Külföld
Orbán Viktor: A vétó hazafias kötelességem volt

Sem Magyarország, sem Lengyelország nem fogad el olyan javaslatot, amelyet a másik ország elfogadhatatlannak minősít.

tegnap, 16:49

  • Külföld
Az Európai Parlament aggasztónak tartja a médiaszabadság helyzetét az Európai Unióban

A képviselők különösen aggasztónak nevezték a közszolgálati média helyzetét olyan tagállamokban, ahol az kormányzati propagandává silányult.

tegnap, 14:22

  • Sport
Meghalt Diego Maradona

Idősebb lánya otthonában érte a halál a 60 éves ikont.

november 25., 17:33