Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

A válogatott, ahol már az is óriási hír, ha nem doppingoltak

000 14B4X7
2018.06.05. 15:44

Oroszország rendezi a 2018-os világbajnokságot, ez pedig azt jelenti, hogy az orosz válogatottnak nem kellett kvalifikációval szórakoznia. Sőt, ha már a hazai pálya és a könnyűnek tűnő csoport adott, akkor szeretnének legalább az elődöntőkig eljutni. Játéka vagy klasszisa ugyanakkor már nem nagyon van a csapatnak, az edző is középszerű, ám már nem doppingolnak!

Valahol azért elég szomorú, hogy külön MTI-s hírt ért az, hogy 

A bő keretben lévő orosz labdarúgók egyike sem követett el doppingvétséget, így részt vehet a világbajnokságon a nemzetközi szövetség (FIFA) állásfoglalása szerint.

Persze ez azért annyira nem meglepő, hisz a futballban nem kell 200 kilós súlyokat emelgetni, gerelyt dobálni vagy sokat és gyorsan úszni ahhoz, hogy sikeres legyél. A jó kondíció ugyan nem árt, de ennél fontosabb – vagy legalább olyan fontos – a technikai és a taktikai tudás, a játék olvasása és a megfelelő képzettség, valamint egy jó edző. Mindez jelenleg nem úgy néz ki, hogy megvan.

Oroszországnak hagyományosan erős válogatottja volt, a Szovjetunió nagy edzői megreformálták a futballt és világbajnokságokon is tényezők tudtak lenni (elég csak a magyarok elleni 6-0-ra visszaemlékezni). Az eredmények nem mindig jöttek, különösen nem a 2000-es évek közepétől, amikor nem sikerült kijutni a 2006-os világbajnokságra, miközben olyan, Európában is meghatározó klubokban játszó játékosai voltak a válogatottnak, mind Andrej Arsavin vagy Roman Pavljucsenko.

A vb-égés után érkezett a holland Guus Hiddink, aki máig az orosz válogatott egyik legsikeresebb edzője. Vele Oroszország az angolokat lenyomva jutott ki csoportelsőként a 2008-as Eb-re, majd a D csoportból továbbjutva Andrej Arsavinék egy hihetetlen meccsen lefocizták a világ akkori egyik legerősebbjének tartott Hollandiát.

A 2010-es világbajnokság Hiddinkkel sem jött össze, a szintén holland Dick Advocaat viszont kivezette a válogatottat a 2012-es Eb-re, hogy ott aztán az utolsó meccsen kikapjanak a Görögöktől, és már a csoportkörben búcsúzzanak (pedig egy döntetlen is elég lett volna).

Ez után kapta a csapatot Fabio Capello, aki klasszisok nélkül, de jó taktikával, nagyon lendületesen és agilisen játszó kerettel kivitte az oroszokat a 2014-es vb-re. Ott megint a csoportkör jelentette a végállomást, és bár a később a helyére kinevezett Leonid Slutskyval kijutott a csapat a 2016-os Eb-re, a változatosság kedvéért most is a csoportban ragadt.

Eközben végleg kikoptak az igazán jó játékosok az orosz keretből. A válogatottban 1-2 kivételtől eltekintve nincs Európában játszó játékos (a kint lévők sem számítanak jónak), a legnagyobb sztárnak pedig a potyáiról híres Igor Akinfejev, a szinte egész karrierjét a CSZKA Moszkvában töltő csatár, Alan Dzagojev, illetve a pár meccset a Chelseaben is lehúzó Jurij Zsirkov számít.

A jóindulattal is közepes csapatot pedig az a Sztanyiszlav Csercseszov vezeti, akinek edzőként egyetlen sikere, hogy 2013 óta a toronymagasan legjobbnak számító lengyel klubbal, a Legia Warszawával neki is sikerült egy bajnokságot és egy kupát nyernie. 

Az orosz válogatott nem kiemelkedő,

18 meccséből csak ötöt tudott megnyerni Csercseszovval

– Ghána, Magyarország, Románia, Új-Zéland és Dél-Korea ellen – nyolc vereség mellett. A 27,77 százalékos győzelmi aránya messze a legrosszabb a válogatott edzői között. 

Egyáltalán nem látni (legalábbis szabályos körülmények között), hogy tudná ez a csapat teljesíteni Vlagyimir Putyin egyáltalán nem titkolt vágyát, hogy Oroszország bejusson a legjobb négy közé, azaz éremért játszhasson. Főleg úgy, hogy még a csoportkörből való továbbjutás sem feltétlenül biztos, pláne nem az utóbbi tornák eredményei alapján: Uruguay top15-ös csapat világszinten, Egyiptom még Mohamed Szalah nélkül is erősebb, Szaúd-Arábia pedig nem - sokkal - rosszabb Oroszországnál.