Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Aki szerint Neuer már sosem lesz a régi, az most figyeljen

2019.01.19. 14:57

A német válogatott történelmi leszereplését hozó 2018-as labdarúgó-világbajnokság után a szurkolók és szaksajtó egy emberként esett neki a csapat kapusának, Manuel Neuernek. A helyzet a Bayern München német bajnokságban produkált első hónapjait követően csak tovább romlott, a csapattól megszokotthoz képest rengeteg bekapott gólt látva általánossá vált a vélemény, hogy a 32 éves, korábban a világ egyik legjobbnak tartott kapusának immár örökre befellegzett.

Akik így gondolták, azoknak talán eljött az idő, hogy a kapus Hoffenheim ellen mutatott védését látva rükvercbe tegyék elhamarkodott ítéletüket. Talán most jött teljesen helyre makacs lábsérülése, talán a szünet is jót tett neki, hogy összekapja gondolatait, de a Hoffenheim elleni péntek esti 3-1-es győzelmet hozó bajnokin már azt a Neuert láthatta a közönség, akit korábban megszokott.

Neuer a második félidőben rengeteget tett érte, hogy a feltámadó hazai csapat ne tudjon kiegyenlíteni, a 83. percben bemutatott védése láttán pedig tényleg az ember szava  elakad .

Hogy egy ennyire közelről és ennyire jó helyre fejelt labdát miként tudott kivédeni? – erre még tán ő maga sem tudna válaszolni.

Ezt nézzék:

Tény, Neuer sem az oroszországi tornán, sem az ősszel nem nyújtotta töredékét sem valós tudásának, ám a kritikusai mintha elfelejtették volna, hogy a katasztrofális nyári teljesítményért jelentős részben Joachim Löw szövetségi kapitányt terheli a felelősség, aki nagyot hibázott a tavalyi tavaszt sérülés miatt kihagyó, és láthatóan nem 100 százalékos állapotban levő kapus szerepeltetésével. A Bayern védelme pedig korábban elképzelhetetlen átjáróházzá vált Niko Kovac munkába állásának kezdetén.

A helyzet azóta sokat javult, a Bayern magára talált, és Neuer is. Ami pedig a 32 évet illeti, az kapusoknál nem kor, főként manapság.