Emma
-2 °C
6 °C

Neymar visszatért, 9-0-val KO-zott a PSG

000 1CE59Z
2019.01.19. 19:10

A francia bajnokság 21. fordulójában a listvezető PSG és az utolsó, 20. helyen álló Guingamp játszott egymással, és a 9-0-s győzelem jól jelzi, hogy mekkora különbség van a két csapat között.

Thomas Tuchel, a PSG vezetőedzője a meccs előtt elmondta, hogy a lehető legerősebb összeállítást fogja játszatni, és ehhez tartotta is magát. 

Az első félidőt még egész jól lehozta a Guingamp, csak 3-0-s hátrányban volt. Az idén először bajnokin játszó Neymar után Mbappé szerzett két találatot.

A második félidő azonban már igazi mészárlás lett. Cavani az 59. percben és a 66. percben is rúgott gólt, majd két perc múlva Neymar törte meg a sorozatot. A brazil két gólja mellett két gólpasszt is jegyzett. A 75. percben Cavani, a 80.-ben Mbappé érte el a mesterhármast. A kegyelemdöfést a csereként beálló Meunier adta meg a 83. percben. Az ő góljával lett 9-0.

A nagy különbségű győzelem bosszúként is felfogható, hiszen éppen a Guingamp ejtette ki nemrég a PSG-t a Ligakupából úgy, hogy a meccs végén két tizenegyest is kapott.

A PSG-nek úgy van 13 pontos előnye a bajnokságban, hogy két meccsel kevesebbet játszott, mint a második Lille.