Aladár, Álmos
0 °C
11 °C

Valverde pihentetett, a Sevilla kihasználta

2019.01.24. 00:10

Elöljáróban kétségtelenül a Spanyol Kupa negyeddöntőinek szerdai játéknapja ígérkezett a legérdekesebbnek, ma este csapott össze ugyanis a Barcelona és a Sevilla. Kedden aztán kiderült, hogy Valverde elég érdekes kezdővel áll majd ki a Sevilla otthonában, a tartalékolás pedig végül meg is bosszulta magát, a hazaiak ugyanis 2-0–ra győztek, és egész jó helyzetből várhatják a visszavágót.

Az már az első félidőben látszott, hogy elég szokatlan ez a felállás a Barcelona számára, sem támadásban, sem a középpályán nem igazán találták magukat a katalánok, a Sevilla pedig ki is használta ezt, szépen támadtak, és többször is csak a szerencse mentette meg a Barcát a góltól.

Ben Yedder például egy káprázatos szóló végén nem találta el a kaput, Escudero pedig Cillessen eszén nem tudott túljárni. Helyzetei azért a vendégeknek is voltak, Boateng például nagyon közel volt ahhoz, hogy góllal mutatkozzon be. Már a kapust is megverte, de közben kisodródott, emiatt pedig rosszul találta el a labdát, és nem sikerült az üres kapuba lőnie.

A második félidőben aztán negyed óra sem telt el az első gólig, Quincy Promes adta be a labdát a bal szélről, és bár az érkező Amadounak pont nem volt jó fejre, a második hullámban érkező Sarabia igazi klasszismegoldással vágta be a kapuba.

Valverde rögtön két cserével reagált, Boateng helyett Suárez, Malcom helyett pedig Coutinho érkezett, de ez sem rázta fel különösebben a csapatot. Coutinhónak egyébként nem volt túl jó estéje, sorra adta el a labdákat, ezt pedig egyszer ki is tudta használni a Sevilla.

A 76. percben Vázquez szerelte a brazilt, majd indította André Silvát, aki szépen vitte be középre a labdát, majd passzolta át a túloldalra Banegának. Az argentin aztán szépen látta meg az érkező Ben Yeddert, és az útban álló három Barca védő sem akadályozta meg abban, hogy tökéletes passzt adjon neki, így Ben Yedder simán szerezte meg csapata második gólját.

A Barca persze így sem került lehetetlen helyzetbe, hiszen a jövő heti visszavágón a Camp Nouban játszanak, ráadásul akkor jó eséllyel minden sztár ott lesz a kezdőben, de azt mindenképpen sajnálhatják, hogy nem lőttek legalább egy gólt ezen a meccsen.

Spanyol Kupa, negyeddöntő, első meccs

  • Sevilla - Barcelona 2-0

kedden játszották:

  • Getafe - Valencia 1-0

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!