Emőke
4 °C
20 °C

Az Arsenal sem volt ellenfél, megállíthatatlan a Manchester United

2019.01.25. 23:12

Hazai pályán fogadta az Arsenal a Manchester Unitedet az angol FA-kupában. A fogadóirodák szerint a mérkőzés esélyese egyértelműen a londoni csapat volt, de az Ole Gunnar Solskjaer vezette United simán győzött és továbbjutott a következő körbe. 

Jó iramú volt a mérkőzés, már a 2. percben kisebb helyzetbe került unitedes Luke Shaw, pár perccel később pedig az arsenalos Alexandre Lacazette előtt adódott egy lehetőség. Az első komolyabb helyzetre a 11. percig kellett várni: Pogba kapott nagy labdát Alexis Sancheztől, de a francia világbajnok nem tudott élni a lehetőséggel.  

A 17. percben megsérült a görög Sokratis, így az Arsenalnak már a 20. percben el kellett használnia az egyik cserelehetőségét.  Sokratis helyére Mustafi állt be, a váltás azonban megzavarta a védelmet, 10 perccel később Alexis Sanchez meg is szerezte a Manchester Unitednek a vezetést.  

Lukaku passza fenomenális volt, a belga ráadásul két per múlva kiosztott még egy gólpasszt, ezúttal Jesse Lingardot szolgálta ki. Persze az Arsenal sem adta fel, a 43. percben Lacazette szólója után Pierre-Emerick Aubameyang szerezte meg karrierje talán legkönnyebb gólját (1-2).

A második játékrészben már inkább a londoni csapat akarata érvényesült, Romero kapusnak több nagy bravúrt is be kellett mutatnia. Gólt viszont az eredményt őrző Manchester szerzett: a 83. percben Pogba blokkolt lövését vágta a kapuba Anthony Martial, beállítva ezzel az 1-3-as végeredményt.

Ez volt Solskjaer nyolcadik győzelme a United élén, eddig 100 százalékos vele a csapat. 

Eredmény (FA-kupa, a 16 közé jutásért):

  • Arsenal–Manchester United 1–3 (1–2)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!