Tekla
7 °C
19 °C

Messi folytatta őrült sorozatát, a Barcelona megverte a Gironát

2019.01.27. 18:57

A vártnál nehezebben ugyan, de a Barcelona végül megverte a Girona csapatát a spanyol bajnokság vasárnap délutáni mérkőzésén.

A középmezőnyben található Girnoa otthonában 2-0-ra győző katalánok szinte az egész második félidőben emberelőnyben játszhattak, köszönhetően Espinosa 51. percben begyűjtött második sárga lapjának. A kiállítás nem jött rosszul a meglehetősen sok hibával játszó bajnoknak, a Girona az első félidőben könnyen kiegyenlíthetett volna a többször is veszélyes területen labdát vesztő Barcelona-játékosoknak köszönhetően.

A második félidőben viszont alig több mint 5 perc után pont a hazai csapat egyetlen már korábban figyelmeztetett játékosának kellett felmutatni a sárgát, így megfogyatkozott a Girona, majd negyedórára rá jött Messi és megszerezte csapat második gólját, ezzel eldöntve a mérkőzést.

Az argentin zseni szeptember 18. óta egészen pazar formában játszik, zsinórban minden meccsén szerzett legalább egy gólt vagy gólpasszt, amikor legalább 45 percet a pályán töltött.

Ha nem szállt volna be 27 percre a Tottenham elleni, már teljesen tét nélküli BL-csoportmeccsre, akkor még az egyfélidős kitételre sem lett volna szükség az előző mondatban.

A PSV Eindhoven elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsen kezdett, Bajnoki és Spanyol Kupa mérkőzéseket is magába foglaló 19 meccses sorozatban 22 gól és 9 gólpasszt került a neve mellé.

A Girona elleni góljánál volt már nehezebb dolga, bár a kapust így átemelni is csak az igazán nagyoktól tűnik ennyire könnyű mutatványnak.

A 2-0-s győzelemmel a Barcelona megőrizte 5 pontos előnyét az Atlético Madrid előtt a spanyol bajnokság élén.

A késő esti mérkőzésen a Real Madrid 4-2-es győzelmet aratott az Espanyol vendégeként. A Real Karim Benzema duplájával és Sergio Ramos fejesével az első félidőben 3-1-es vezetésre tett szert, a hazaiak részéről Leo Baptistao volt eredményes.

Ez volt az első bajnokija a szezonban a Realnak, amelyen három gólt tudott szerezni az első félidőben. A szünet után a sérüléséből visszatért Gareth Bale is gólt szerzett, az Espanyol pedig csak a hajrában tudta kihasználni, hogy a Bajnokok Ligája-címvédője a 72. perctől emberhátrányban játszott Raphaël Varane kiállítása miatt.

Spanyol bajnokság, 21. forduló, vasárnapi mérkőzések:

  • Girona-Barcelona 0-2 (0-1)
  • Athletic Bilbao-Betis 1-0 (1-0)
  • Real Sociedad-Huesca 0-0
  • Girona-FC Barcelona 0-2 (0-1)
  • Valladolid-Celta Vigo 2-1 (0-1)
  • Espanyol-Real Madrid 2-4 (3-1)
20%
3999 Ft
3200 Ft
20%
3490 Ft
2792 Ft