Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Nem szeretne a Fradi arról beszélni, mennyiért igazoltak

2019.02.05. 12:39

A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál volt a vendége a Digisport reggeli műsorának. Szerinte kifejezetten jól sikerültek a Fradi átigazolásai, amiben szerepe van Hajnal Tamásnak. 

Az egykori válogatott játékos most koordinátori szerepet tölt be a klubnál, sok meccset megnézett, amíg a kiválasztottak aláírták a szerződésüket.

Az MVM tavaly decemberben lett a klub szponzora, hatmillió eurót ad valamennyi szakosztálynak.

Orosz arról nem szeretett volna arról beszélni, hogy a jelenlegi igazolások mennyibe kerültek, de a kazah Kajrattól érkező brazil Isaelért nem kellett fizetni, csak a bérét kell majd állnia a bajnokságban vezető FTC-nek.

Szóba került a Honvéd ellen három pontot szerző Böde Dániel is, aki odafigyelt a táplálkozására is. Rebrov mindent a csapatnak rendel alá, megtudhattuk ezt is.

Orosz úgy véli, a fegyelmezettség a kulcsszó, ebben más a mostani csapat, mint korábban Thomas Dollé volt.