Emánuel
3 °C
13 °C

12 percet játszott a spanyol bajnokságban, 40 millió nézőt hozott

2019.02.07. 17:46

A januári transzfer egyik legizgalmasabb igazolása a kínai Vu Lej volt. Az Espanyol 2 millió euróért szerződtette a kínai bajnok Sanghaj SIPG-től. Nem véletlen a kínai nyitás, hiszen a spanyol klubot a szintén kínai Rastar-csoport birtokolja.

A 27 éves futballista még csak 12 percet játszott a La Ligában, de máris óriási figyelmet kapott. A meccsét Kínában 40 millió ember nézte élőben, leigazolásakor a bemutatását pedig 358 millióan követték.

Elképzelni is nehéz, hogy mi lesz akkor, ha kezdőként lép majd pályára, sőt gólokat is lő. Az pedig nagyon megy neki. A legutóbbi idényben 29 meccsen 27 gólt szerzett, természetesen gólkirály lett ezzel. A bajnokságban 296 meccsen 151 gólja van, a válogatottban 63 meccsen 15-ször talált be. Már 14 évesen és 287 naposan bemutatkozott a kínai élvonalban, ezzel ő minden idők legfiatalabb játékosa.

A Rastar-csoport vezetője, Csen Janseng  elsősorban műanyag áruval és játékokkal foglalkozott eddig, a futball, vagyis az Espanyol révén most újabb piacokat akar nyitni, ahogy a spanyol bajnokság is nyitott már az ázsiai ország piacára, hiszen a bajnoki meccsek kezdési időpontja már alkalmazkodik a kínai időzónához.

A sikeres szereplés nemcsak Vu Lejnek, illetve az Espanyolnak jelenthetne sokat, hanem a kínai futballnak is. Góljaival és jó játékával a többi kínai tehetségnek nyitna utat. A helyi válogatottban jelenleg ő az egyetlen idegen légiós, a spanyol bajnokságban pedig a második kínai futballista.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!