Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Az év gólját ollózta a debreceni, legyőzték a Fradit

2019.02.16. 15:53

Egy egészen elképesztő góllal, Zsóri Dániel ollózós góljával nyert 2-1-re a Debrecen a Ferencváros ellen, az OTP Bank Liga 21. fordulójában. A fiatal játékos élete első NB I.-es gólja valami egészen elképesztőre sikeredett.  A Debrecen 0-1-ről fordította meg, a Fradi megint a végén bukott.

Már a meccs előtt kisebb meglepetést okozott, hogy Szerhij Rebrov, a Ferencváros szakvezetője két alapembert is kihagyott. Az Újpesten ellen gólt is szerző Varga Roland a kispadra, Böde Dániel pedig még a keretbe sem került. Először volt kezdő viszont a fehérorosz Szihnyevics. Böde betegség miatt hiányzott.

Az, hogy valóban nagyon erős a Ferencváros kerete, hamar kiderült. Már a 3. percben, majd öt perccel később is gólt rúghatott volna Petrjak. Előbb Lanzafame szolgálta ki, majd Szihnyevics adhatott volna gólpasszt, de Nagy Sándor bravúrral védett.

Enyhe mezőnyfölényét a 29. percben használta ki a Fradi. Lanzafame szöglete után a kipattanót Lovrencsics bombázta rá, a grúz védő, Dvali pedig jókor volt, jó helyen, és még jól is ért bele a labdába, ami becsapta Nagyot. A félidő végére volt még egy hatalmas Dibusz-bravúr és egy gyanús eset a Fradi 16-oson belül, de nem ítéltek büntetőt a hazaiaknak.

A második félidőbe rögtön egy nagy hazai helyzettel indult. Bódi veszélyes szabadrúgást küldött a kapu elé, Pávkovics belecsúsztatott, de Dibusz nagy bravúrral védett. A Debrecen sokkal gyorsabban játszott, de a Fradi lőhetett volna újabb gólt, Gorriarán zseniálisan ívelte át Petrjaknak, aki két csel után 14 méterről az elvetődő Nagy kezébe lőtte.

A félidő felére aztán leült a meccs, helyenként szépen játszott a Debrecen, de eredmény nélkül, az FTC pedig magabiztosan óvta az előnyét. A sok labdaeladás viszont rontotta a meccs összképét.

Az utolsó negyedórára sem tudott semmi újat kitalálni, de az addig kiválóan védő Dibusz rosszul jött ki egy labdára, elütötte Bódit, a 11-est Tőzsér bevágta, ez volt a Debrecen idei első tétgólja. Rögtön a középkezdésből gólt rúghatott volna a Fradi, de Gorriarán elől az utolsó pillanatban mentettek. 

A hosszabbítás perceiben a Debrecen előtt voltak lehetőségek, egy megpattanó szabadrúgást  tolt ki bravúrral Dibusz. 

Aztán a lefújás előtt jött a gól, amire nincsenek szavak.

Bódi ívelte középre, Zsóri pedig a kapunak háttal állva, valami elképesztő nagy gólt ollózott. Ez volt élete első NB I.-es gólja. Örökké emlékezetes marad. Nyert a Debrecen, a Ferencváros pedig megint az utolsó percben bukott. Újpesten 2, Debrecenben 3 pontot.

OTP Bank Liga, 21. forduló

Debrecen-Ferencváros 2-1 (0-1)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír (Kinyik, 86.), Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Varga K., Haris, Tőzsér, Bódi – Szécsi (Zsóri, 81.), Avdijaj (Takács, 63.).

FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Frimpong (Botka, 62.), Dvali, Heister – Sigér (Lenadro, 66.), Haratin – Gorriarán, Lanzafame (Tokmac, 77.), Petrjak – Szihnyevics.

Gólszerző: Tőzsér (82., 11-esből), Zsóri (92.) ill. Dvali (29.)

Sárga lap: Haris, Kusnyír, Pávkovics, ill. Gorriarán, Haratin

A többi eredmény: DVTK-Honvéd 2-1, Felcsút-Újpest 0-1, Kisvárda-Paks 0-0, Haladás-Mezőkövesd 1-2, MTK-Vidi 1-3

A Vidi hátránya már csak hat pont a Fradival szemben.