Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Klopp a meccs utáni balhéról: Álltam, mint ökör a hegy előtt

2019.02.20. 08:20

A második félidő nem bővelkedett az izgalmakban a Liverpool-Bayern München (0-0) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn, a lefújás után viszont akadt némi izgalom a kispadoknál.

Elsőre annyi látszott, hogy Jürgen Klopp dühös, és ingerülten beszélt Niko Kovac felé, utóbbi próbálja csitítani, megértetni vele valamit, aztán megnyugszanak mindketten.

A német sajtó természetesen kiemelten foglalkozik az esettel, hiszen lesz még visszavágó, a Bild megszólaltatta mindkét edzőt, hogy mi történt.

Klopp korábban televíziós szakértőként dolgozott, ezért nem okozott gondot neki, hogy erről az esetről beszélnie kell.

"Egy félreértés volt semmi más. Kezet akartam fogni Nikóval, erre az egész Bayern kispad egymással pacsizott. Mondtam neki, csak egy pillanatra forduljon meg, és akkor gyorsan lerendezzük. Álltam, mint egy ökör a hegy előtt" - jelentette ki a hazai csapat edzője.

"Angliában gyakori, hogy az edzők kezet fognak, de én először a saját kollégáimmal, a stábommal foglalkoztam, nem pedig vele. Ő ezt nehezményezte. Elnézést kértem tőle, mert a feszültséget éreztem, de hibát vagy sportszerűtlenséget nem követtem el" - ezek már a másik oldal szavai.

Kovac azt is felelevenítette még, hogy Klopp Riberyvel akart beszélni, gratulálni neki az ötödik gyerekéhez, de szerinte ez már négy gyerek után nem túl izgalmas.

A két csapat 38 év után találkozott egymással, és március 13-án kiderül, melyik a végső győzelemre is esélyes klub maradhat állva. A statisztikák azt mutatják, hogy egy idegenbeli 0-0 után a visszavágón a hazai pályát élvező csapat 65 százalékban továbblép.