Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Bejutott az EL nyolcaddöntőjébe az Arsenal és a Napoli is

2019.02.21. 21:05

Az Arsenal 3-0-ra győzött hazai pályán a BATE ellen, így a legjobb 16 közé jutott az Európa Ligában. Az olasz Napoli szintén hozta a kötelezőt, illetve Szoboszlai Dominik csapata is továbbjutott. 

Az Arsenal 1-0-s hátrányban kezdte a találkozót, Boriszovban ugyanis nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott múlt héten. Most azonban minden összejött, már a negyedik percben megszerezte a vezetést a londoni csapat Volkov öngóljával. 

A továbbiakban már nem volt megállás, óriási fölényben volt az angol csapat, ami a 39. percben a második gólját is megszerezte Mustafi révén, Sokratis 60. percben lőtt góljával pedig el is döntötte a mérkőzést. A BATE-nek esélye sem volt, egész meccsen csak négyszer próbálkozott lövéssel, a kaput pedig egyszer találta el, így teljesen megérdemelten nyert 3-0-ra az Arsenal, és jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

A Salzburg is sikeresen vette az akadályt. Szoboszlai Dominik csapata azután, hogy az odavágón egy góllal kikapott, a csütörtöki visszavágón 4-0-ra nyert a Bruges ellen hazai pályán. A magyar játékos ott volt a keretben, de pályára nem lépett.

Eredmények:

  • Salzburg (osztrák)-FC Bruges (belga) 4-0 (3-0)
  • Továbbjutott: a Salzburg, 5-2-es összesítéssel.
  • Arsenal (angol)-BATE Boriszov (fehérorosz) 3-0 (2-0)
  • Tj.: az Arsenal, 3-1-es összesítéssel.
  • Villarreal (spanyol)-Sporting Lisboa (portugál) 1-1 (0-1)
  • Tj.: a Villarreal, 2-1-es összesítéssel.
  • Zenit (orosz)-Fenerbahce (török) 3-1 (2-1)
  • Tj.: a Zenit, 3-2-es összesítéssel.
  • Valencia (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 1-0 (0-0)
  • Tj.: a Valencia, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
  • Eintracht Frankfurt (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 4-1 (2-0)
  • Tj.: az Eintracht Frankfurt, 6-3-as összesítéssel.
  • SSC Napoli (olasz)-Zürich (svájci) 2-0 (1-0)
  • Tj.: a Napoli, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel.
  • Dinamo Zagreb (horvát)-Plzen (cseh) 3-0 (2-0)
  • Tj.: a Dinamo Zagreb, 4-2-es összesítéssel.
  • Szerdán játszották:
  • Sevilla (spanyol)-SS Lazio (olasz) 2-0 (1-0)
  • Tj.: a Sevilla, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.