Gábor, Karina, Ders
5 °C
21 °C

Kepa megtagadta a cserét, Sarri dührohamot kapott miatta

2019.02.24. 22:27

Kepa Arrizabalaga volt a Chelsea legjobbja a Manchester City ellen 11-esekkel elveszített angol Ligakupa-döntőn, azonban nem emiatt beszél róla most mindenki. A kiváló kapus ugyanis a büntetőpárbaj előtt előtt megsérült – vagy legalábbis úgy tűnt–, Maurizio Sarri pedig le akarta cserélni Willy Caballeróla, de 

Kepa nemet mondott az edzőjének.

Az eset után Sarri egy kisebb dührohamot kapott, a meccs után viszont már higgadtabban értékelte a dolgot, és azt nyilatkozta, a játékosának igaza volt

Félreértettem a helyzetet, azt hittem, hogy nem tudja folytatni a játékot. Ő viszont azt mondta, hogy minden rendben, tudja folytatni, és igaza is volt, de így is el fogok vele beszélgetni.

Kepa egyébként nem követett konkrét szabálysértést azzal, hogy a pályán maradt, és a cserére a játékvezető sem kényszeríthette – vagyis a bíró jól döntött, amikor jelezte, hogy folytatódjon a játék. Ugyanakkor szembement az edzője döntésével, Sarri pedig akár szankcionálhatná is az incidenst, ahogy például a horvát válogatott is megtette, amikor Nikola Kalinić nem akart cserként beállni a világbajnokságon

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!