Halálosan megfenyegette a Cardiffot Sala egykori ügynöke

2019.03.03. 10:43

Nincs könnyű helyzetben Willie McKay, akit a Cardiff City kért fel a tél folyamán, hogy segítsen Emiliano Sala átigazolása ügyében. Az ügynök hozta tető alá a 15 millió fontért a Nantes-ból a Cardiffba került csatár szerződését. Sala január 29-én szenvedett tragikus repülőgép-balesetet.

A dél-walesi rendőrség elismerte, hogy érkezett feljelentés a Cardiff Citytől. Állítólag McKay egy telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy megöl mindenkit a klubnál, ha a fiait belekeverik a futballista hálával kapcsolatos találgatásokba.

McKay két fia is benne volt Sala szerződtetésének és utaztatásának az ügyében. Az idősebbik, Mark szintén dolgozott a szerződés részletein, míg a fiatalabb, Jack intézte Sala utaztatását Franciaországból Walesbe.

A Cardiff City vezetői úgy vélik, nem a megfelelő biztonsággal jártak el, így lehetett, hogy személyszállításra alkalmatlan géppel és pilótával oldották meg a repülést. A klub egyelőre fizetni sem nagyon akar a Nantes-nak, amely fel is jelentette a klubot.

Jack McKay ráadásul papíron a Cardiff futballistája, jelenleg a Chesterfield kölcsönjátékosa. A walesi klub már intézkedett és Willie McKay-t kitiltották a stadion területéről, a klubházba sem teheti be a lábát.

Ha bebizonyosodnak a fenyegetések és vádat emelnek Willie McKay ellen, az ügynök akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.



  • Hírek
  • Bankszámla