Emánuel
3 °C
13 °C

Az Ajax kitépte a Real Madrid szívét

GettyImages-1133894775
2019.03.06. 09:16

A Real Madrid nagyon simán, 4-1-re kapott ki hazai pályán az Ajaxtól kedden, így 5-3-as összesítéssel esett ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A spanyol sajtó nem is kímélte a csapatot, az évszázad vereségéről írnak az újságok.

Az Ajax kitépte a Real szívét

– fogalmazott a Marca a Real legsúlyosabb hazai BL-vereségéről. Az El Mundo Deportivo pedig "teljes hajótörésnek" és "abszolút kudarcnak" nevezte a madridiak teljesítményét. 

Az AS sem fogalmazott finomabban, az újság    szerint "az évszázad veresége után fejek fognak hullani" Madridban. 

Az AS a csapat többi kudarca mellett sem ment el szó nélkül: kiemelte, hogy a Real a legutóbbi négy hazai meccsét elveszítette, amire 15 éve nem volt példa. Továbbá az elmúlt két hétben a Barcelona kiverte a Spanyol Kupa elődöntőjéből a klubot, illetve a bajnokságban is legyőzte szombaton a Bernabeuban, 12 pontosra növelve ezzel az előnyét a madridiakkal szemben.

Utoljára egyébként 2010-ben fordult elő, hogy a Realnak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a BL-ben. Azóta négyszer az elődöntőben búcsúzott a csapat, négyszer pedig megnyerte a sorozatot.

(MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!