Rudolf
2 °C
13 °C

A világ legdrágább védője 20 évesen alá kellett írja a végrendeletét

2019.03.30. 13:56

2018 januárban világrekordot jelentő 75 millió fontért igazolta le a Liverpool a holland védőt, Virgil van Dijkot a Southamptontól. Akkor még nem lehetett látni mennyire csinált jó üzletet a klub, most már hétről-hétre nyilvánvaló, ez egy kiváló befektetés volt.

A Sportbible.com most életének egy megrázó sztoriját vette elő.

2011-ben már a Groningen játékosa volt, és egész jól is sikerült az első szezonja, 23 meccsen játszott, amikor 20 évesen súlyos betegséggel küzdött.

Először azt hitték, hogy csak náthás, ezért hazaküldték a kórházból, pihenjen sokat. Az állapota azonban nem javult, levert és erőtlen maradt, akkor jöttek rá, sokkal súlyosabb a baj, mint hitték. Kerestek egy másik kórházat. Kiderült, vakbélgyulladása van, begyulladt a hashártyája, és megfertőződött a veséje is. Azonnal műteni kellett, életmentő volt a beavatkozás.

"Csak feküdtem összetörve, csövek lógtak ki belőlem, nem tehettem semmit. Ilyenkor a legrosszabb is megfordul a fejedben. Először volt valami sokkal fontosabb volt a futballnál, az élet. Anyámmal együtt imádkoztunk, de eközben el kellett intézni, hogy a vagyonom őt illeti, aláírtam a papírokat."

Van Dijk lefogyott, de lassan felépült, a Groningentől 2013-ban a Celtichez igazolt. Ott is lehúzott két szezont, majd a Premier League-be került.

A Liverpool vezeti az angol bajnokságot, vasárnap a Tottenhamet fogadja.