Valér
-1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Győzelmi kényszerbe sodorta magát a United

2019.04.03. 11:54

A Manchester United váratlanul kikapott a Wolverhampton Wandererstől kedden, így továbbra sem fér be az első négybe, nincs Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen. Ole Gunnar Solskjaer, a csapat vezetőedzője szerint minimális hibalehetőségük maradt, ha el akarják érni a BL-t.

Ahogy mondtam, 15 pontot kell szereznünk az utolsó hét meccsünkön. Hármat szereztünk hétvégén a Watford ellen, vagyis így az utolsó hat mérkőzésen kell 15 pont – nem veszíthetünk sokkal többször

mondta a norvég.

A United utolsó hat ellenfele a bajnokságban:

  • West Ham
  • Everton
  • Manchester City (otthon)
  • Chelsea (otthon)
  • Huddersfield
  • Cardiff

Az első kettő középcsapat, a Huddersfield már kiesett, a Cardiff pedig jelenleg kieső helyen van, nem túl rózsás helyzetben – ellenük kötelező a győzelem. A Manchester City a bajnoki címért küzd a Liverpoollal, a Chelsea pedig a Bajnokok Ligájáért hajt, de Soskjear nem aggódik emiatt, bízik a csapatában, ráadásul őket az Old Traffordon fogadják.

A Premier League harmadik és negyedik helyéért négy csapat verseng. Az Arsenal jelenleg 31 meccs után 63 ponttal a harmadik, a Tottenham két ponttal lemaradva a negyedik, a Chelsea pedig 60 ponttal a hatodik, míg a náluk egy meccsel többet játszó United 61 ponttal az ötödik.