Júlia, Rita
13 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

A Budaörsnek ötöt vágó N'Gog együtt indult Némethtel Liverpoolban

2019.04.04. 11:03

A Magyar Kupa elődöntőjébe jutó Honvédban David N'Gog három gólig jutott a Budaörs elleni szerdai meccsen. Az első meccsen pedig duplázott.

A csatár 30 éves lett április elsején, és a neve természetesen a Liverpoolból ismerős.

Ha egy kicsit visszanézzük, honnan is indult, akkor szembetűnő, hogy a Liverpool 2009-10-es keretében együtt szerepelt a vele egyidős Németh Krisztiánnal.

Akkor Németh augusztus végén elment az AEK Athénhoz, míg N'Gog ott maradt, és megkapta az esélyt a Premier League mellett a Bajnokok Ligájában is. Ez volt az a szezon, amikor a Pool a Debrecennel is összekerült, és a Lyon valamint a Fiorentina mögött harmadik helyen végzett, és átkerült az Európa Ligába. Az EL-elődöntőben az Atletico Madrid állította meg őket.

Ez lehetett volna az idény, amelyben Németh is megkaphatta volna az esélyt a sérülések és a rengeteg meccs miatt, hiszen az akadémiáról Ecclestont és Pachecót is bevetette legalább egyszer Benítez edző a csatársorban. Érdemes megnézni, mire jutottak azóta.

  • Németh életrajzában nincs Liverpool-meccs, de most éppen a Sporting Kansasszel az amerikai BL elődöntőjére készül.
  • N'Gog ugye a Honvédban a kupagyőzelemért és a harmadik helyért küzd. A Pool után a Bolton jött neki, aztán kisebb csapatok, majd Ciprusról szerezték meg a kispestiek.
  • Eccleston kisebb angol és skót klubok után megjárta a Békéscsabát, ebben a szezonban nincs meccse.
  • Dani Pacheco a spanyol U21-es válogatottba még bekerült, a másodosztályú Malagában 20 meccse van az idei szezonban. (Ő nem klasszikus center, inkább szélső.)

Hogy ne csak a csatárokat nézzük meg, a középpályás Jay Spearing most a harmadosztályú Blackpool tagja. Neki 30 meccs jutott fiatalon a Liverpoolban.

Mindez csak arra világít rá, hogy a Liverpool akadémiáján nevelkedni nem garancia semmire, tényleg csak egy lehetőség. Németh összességében nem is hozott ki keveset a pályafutásából. Ebben az interjúban elmondta, mi volt szerinte a baj Liverpoolban.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!