Márk
12 °C
26 °C

Először Orbánnak köszönte meg a távozó Honvéd-tulaj

2019.04.09. 12:05

A Honvéd volt tulajdonosa, George F. Hemingway elköszönt a kispesti futballklub szurkolóitól, majdnem kilencperces videóüzenetben foglalva össze az elmúlt éveket.

„Remélem, hogy tudnak majd még szponzorokat hozni, és ezért még jobb játékosokat tudunk majd vásárolni, még jobb játékosokat tudunk a csapathoz hozni”

– mondta az új tulajdonosokról.

Hogy kik ők, arról ebben a cikkben írtunk.

Aztán Hemingway belevágott a köszönetnyilvánításba, név szerint Orbán Viktorral kezdve a felsorolást.

2010 előtt haldokoltunk, az egész magyar labdarúgás haldokolt, és most föltámadt

– mondta.

Ha már a távozó klubtulajdonos ilyen markáns kijelentéssel búcsúzott, csak annyit jegyeznénk meg félve: az UEFA együtthatója szerint a magyar klubok 2003-ban és 2004-ben mutatták a legtöbbet a nemzetközi porondon. Az két olyan év volt, amikor 4-es fölé jutottak csapataink, azóta még a Vidi jó szezonjaiban sem sikerült a bűvös határ fölé jutni.

  • Három edzőnek külön is megköszönte Hemingway: Sisa Tibornak, Supka Attilának és Marco Rossinak.

Aztán jöhettek azok, akik a napi munkában vettek részt.

Az összegzés pedig így nézett ki: 

A magyar labdarúgásnak elég sok baja van, de vannak nagyon szép dolgok, nagyon jó dolgok is.

És azt hiszem, hogy ha engedik, hogy a klubok tevékenykedjenek, ha nem hoznak olyan döntéseket, amelyek a klubokat megfékezik, akkor a magyar labdarúgás jövője sokkal jobb lesz, mint akárki itt gondolja. A válogatotté is, a klubcsapatoké is.”

Ha valaki a pontos szófordulatokra is kíváncsi, itt nézheti meg a teljes felvételt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!