Etelka, Aletta
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Hétgólos meccsen nyert a Chelsea, a Frankfurt kiejtette a Benficát

2019.04.18. 21:32

Hazai pályán fogadta a Chelsea a Slavia Prahát az Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján. Az odavágót 1-0-ra nyerte meg a Chelsea, így továbbra is nyitott volt párharc – legalábbis a 17. percig. Ennyi idő kellett ugyanis a londoni csapatnak, hogy három gólt lőve eldöntse a továbbjutást. 

A Chelsea azonnal nekirontott az ellenfelének, egy remek támadás után pedig Pedro az 5. percben meg is szerezte a vezetést.

A 9. percben ismét Pedróé volt a főszerep: Hazard remek labdáját nem tudta a kapuba juttatni, viszont a kapufára lőtt labdája olyan szerencsésen pattant Delire, hogy végül a kapuban kötött ki (2-0).

A spanyol támadó a harmadik gólból is alaposan kivette a részét, ő adta ugyanis a gólpasszt Giroudnak a 17. percben, végérvényesen eldöntve a továbbjutást. A Praha becsületből tovább küzdött, a 26. percben Soucek góljával sikerült is szépítenie. Az öröm viszont nem tartott sokáig, Pedró egy perccel később megszerezte csapata negyedik gólját.

Az első félidő 4-1-es hazai vezetéssel ért véget, a Prahanak legalább négy gólt kellett volna lőnie a továbbjutáshoz. Úgy nézett ki, hogy eldőlt a mérkőzést, de a csehek nem adták fel. Sevcik 10 perc alatt két gólt lőtt a második félidőben, de csak ráijeszteni tudott az angolokra, több már nem volt a Prahában. A mérkőzés végeredménye 4-3 lett, a Chelsea 5-3-as összesítéssel jutott tovább.

statisztika

A másik három mérkőzésen nem esett ennyi gól, de izgalmakban így sem volt hiány. A Napoli mindent megtett az Arsenal ellen, 66 százalékban birtokolta a labdát és 19-szer lőtt kapura, de így is a mindössze hétszer próbálkozó Arsenal talált a kapuba. A meccset 1-0-ra az angolok nyerték, 3-0-s összesítéssel jutottak tovább.

A Valencia simán nyert hazai pályán 2-0-ra a Villarreal ellen, így a 3-1-re hozott odavágó után magabiztosan, 5-1-es összesítéssel jutott tovább. Ennél érdekesebb volt a Frankfurt és a Benfica találkozója, ahol a vendég portugálok 4-2-ről várhatták a visszavágót. A német csapat viszont óriásit játszott, lefutballozta a Benficát, a 2-0-s hazai győzelme pedig azt jelenti, hogy 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal jutott tovább.

Eredmények (vastaggal a továbbjutók, zárójelben az összesített eredmény):

A további menetrend:

Odavágó (május 2.)

  • Arsenal (angol)–Valencia (spanyol) 
  • Eintracht Frankfurt (német)–Chelsea (angol) 

Visszavágó (május 9.)

  • Chelsea–Eintracht Frankfurt
  • Valencia–Arsenal

Döntő (május 29.)