Orbán
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A Milan BL-helyét fenyegeti a szomszéd város kiscsapata

2019.04.23. 21:53

Az olasz futballbajnokság meglepetéscsapata, az Atalanta nagy rangadót nyert hétfő este Nápolyban, 2-1-re, Zapata és Pasalic góljaival, ezzel már 56 pontja van. Ugyanannyi, mint a negyedik, azaz már Bajnokok Ligája-indulást érő helyen álló AC Milannak.

Egy órányi szenvedés, fél óra tiszta élvezet, és egy fantasztikus teljesítmény

- ezekkel a szavakkal jellemezte a csapat szereplését a Bergamo Post című napilap internetes kiadása. A kommentátor kiemelte, hogy a csapat játéka a szlovén válogatott Josip Ilicic 54. percbeli beállásával változott meg. A klubgólkirály, Duván Zapata szerezte az első gólt, majd adott gólpasszt a horvát Pasalicnak.

Az Atalanta 2010-ben zuhant vissza a másodosztályba, de egyből vissza tudott kerülni. A következő években egyszer sem tudott a 11. helynél előrébb jutni, főleg a bennmaradás volt a cél. A 2016-17-es idényben negyedik lett a bajnokságban, de az akkor nem ért BL-t, csak az Európa Ligában jutott hely. Tavaly 7. lett az egyesület. Legnagyobb sikerük egy Olasz Kupa-győzelem, de már annak is 56 éve.

Gian Piero Gasperini edző 2016-ban vette át a csapatot, rögtön az első évben dobogóközelbe értek vele. A tavalyi hetedik hely után nagyjából együtt maradt a keret, csak Bryan Cristante ment a Romaba, a kevésbé meghatározó Kurtic, Paloschi és Petagna pedig a SPAL-ba. Megszerezték a Sampdoriától kölcsönbe, 14 millió euróért Duvan Zapatát, aki 21 gólt rúgott eddig a bajnokságban, 25-öt összesen.

A kapuban felváltva védett az albán Etrit Berisha és Pierluigi Gollini. A védelemben a holland Hans Hateboer, Gianluca Mancini, az argentin Jose Luis Palomino és a belga Robin Gossens az alapember. A középpálya legjobbja Ilicic, aki 11 gólt szerzett, és a csapat legidősebb játékosa 31 évesen. Az argentin Papu Gómezzel együtt, aki szintén 31, az utóbbi három szezon leggólerősebb Atalanta-játékosai.

Az Atalantának amúgy sem megy rosszul a góllövés, 66 gólnál járnak az olasz első osztályban, ennél csak a bajnok Juventus szerzett többet, 67-et.

A Serie A-ból még öt forduló van hátra. Az Atalanta az Udinesét (17.), a Genoát (15.) és a Sassuolót (12.) fogadja, illetve a Lazio (8.) és a Juventus (1., már bajnok) vendége lesz. A rossz formában lévő, az utolsó hat bajnokijából csak egyet nyerő AC Milan hátralévő meccsei: Torino (idegenben), Bologna (otthon), Fiorentina (i), Frosinone (o), SPAL (i). Az Atalanta mögött is sűrű a mezőny, az AS Roma, a Torino és a Lazio is közel van.

A Milano melletti kisváros, Bergamo csapata a Milannal másik különmeccset is vívhat: az Olasz Kupa elődöntőjében szerepel mindkét csapat, az Atalanta 3-3-ról a Fiorentina, a Milan 0-0-ról a Lazio ellen folytatja, mindketten odahaza, az eheti visszavágókon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!