Barbara, Borbála
1 °C
8 °C

Messi góljával megvan a Barca 26. bajnoki címe

2019.04.27. 23:02 Módosítva: 2019.04.27. 23:07

Története 26. bajnoki címét szerezte meg szombaton az FC Barcelona labdarúgócsapata, amit a Levante 1-0-ás legyőzésével biztosítottak be. 

A találkozót az ötszörös aranylabdás Lionel Messi döntötte el, a félidőben csereként lépett pályára, majd a 62. percben belőtte a találkozó egyetlen gólját. A BBC szerint a Levante kétszer is közel volt ahhoz, hogy egyenlítsen, de Jose Luis Moralesnek, és Enis Bardhinak sem sikerült betalálnia.

A Barcelona előnye három fordulóval a bajnokság zárása előtt kilenc pont, de jobb egymás elleni eredményüknek köszönhetően az Atlético Madrid már biztosan nem végezhet előttük, mivel a Barcelona házigazdaként 2-0-ra legyőzte őket, vendégként pedig 1-1-et ért el.

A Barcelona a harmadik fordulóban állt a tabella élére, és két rövid megszakítás után – a 8. és 13. kör után a Sevilla szorította le a második helyre – azóta is az első helyen volt, írja az MTI.

Az elmúlt 15 évben ez volt a katalánok tizedik aranyérme, a Real Madrid ebben az időszakban négyszer, az Atlético Madrid egyszer ünnepelhetett bajnoki címet.