Rafael
19 °C
33 °C

Bevehetetlen vár a Groupama Aréna

2019.05.11. 21:38

A Ferencváros 2-1-re legyőzte a Debrecent a futball NB I. 32., utolsó előtti fordulójában. Az FTC már biztos bajnokként, a Debrecen pedig a harmadik helyre hajtva várta a meccset. Az első félidőben a hazaiak kezdtek jobban, és egy formás támadás végén a 13. percben a vezetést is megszerezték. Szihnyevics tette le ügyesen labdát Isaelnek, aki a kapus feje felett bombázott a kapuba.

A gól nem a Ferencvárost hozta fel, a Debrecen lett sokkal aktívabb. Dibusznak kellett kétszer is bravúrral védeni, de a 41. percben már ő sem tudott. Pákovics egyenlített ki a 41. percben. Bódi szögletét csúsztatta néhány méterről a kapuba.

A második félidőt nagy lendülettel kezdte megint a Fradi, érezhető volt, hogy egyrészt győzelemmel akar búcsúzni a hazai közönség előtt, illetve hogy ebben a szezonban először legyőzze a Debrecent.

Ez az 58. percben realizálódott, Varga Roland lépett ki Isael átadásából, és ellőtte a kapus mellett, a menteni igyekvő Bényei sem tudott menteni. A gól után nem követte el a Fradi azt a hibát, amit első félidőben. Tovább támadott, és még újabb gólokat is lőhetett volna, de ez már nem sikerült.

A Ferecnváros ezzel 73 ponttal, 13 pont előnnyel vezeti a bajnokságot, amit már megnyert. A Debrecen maradt a harmadik helyen, de ugyanúgy 48 pontja van, mint az Újpestnek, a Honvéd 46-tal a harmadik.

A Ferencváros ezzel 2017. április 15-e óta veretlen maradt bajnoki meccsen a saját stadionjában. Azóta 37 bajnoki meccsen lépett pályára a Groupamában, és most már 11 meccse veretlen, ebből hétszer gólt sem kapott. Az elmúlt két évben, hazai pályán 29 meccset megnyert, 8 döntetlen lett, és egyszer sem kapott ki.

OTP Bank Liga, 32. forduló

Ferencváros-Debrecen 2-1 (1-1). G.: Isael (13.), Varga (58.), ill. Pákovics (41.)

Tabella