Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Az Inter hihetetlen meccsen jutott a BL-be

2019.05.27. 00:34

Az Atalanta és az Inter indulhat a Bajnokok Ligája következő idényében, az Empoli pedig kiesett az élvonalból az olasz futballbajnokság zárófordulójának vasárnapi eredményei alapján.

A 38. fordulóban négy csapat küzdött két BL-helyért, négy pedig a kiesés elkerüléséért. Az egyik legfontosabb kérdés volt, hogy a bajnok Juventus és a már biztosan második Napoli mellett kik képviselik az olaszokat ősszel a Bajnokok Ligájában. Erre négy csapatnak, az Atalantának, az Internek, az AC Milannak és az AS Romának volt még esélye, de a felsoroltak közül csak az első kettőnek volt saját kezében a sorsa.

Az Inter 2-1-es sikere az Empoli ellen végül a milánóiak BL-szereplését és a vendégek kiesését eredményezte. Nem volt egyszerű meccs, az Inter vezetett Keita Balde góljával a második félidő elején, Icardi 10 perc múlva büntetőt rontott - Dragowski védett -,  és negyedórával a vége előtt Traore egyenlített - mivel a Fiorentina-Genoa 0-0-ra állt, az Empoli bentmaradó volt.

A 81.-ben viszont jött Nainggolan, és a szinte üres kapuba passzolt egy kapufáról kipattanó labdát. Az utolsó majdnem 20 percben az Empoli félelmetesen nagy helyzetek hagyott ki, Handanovic tartotta a BL-ben az Intert káprázatos védésekkel.

Az ötperces hosszabbítás végén Dragowski is feljött egy szöglethez, lekontrázták az Empolit, Brozovic a félpályáról az üres kapuba rúgta a labdát. Csakhogy Balde teljesen feleslegesen lerántotta a visszafutó kapust, így a bíró videózás után visszavonta a gólt, Baldét meg második sárgával - az elsőért a mezét vette le a góljánál -kiállította. Maradt még 1,5 perc, az Empolinak még akkor is volt egy helyzete a bentmaradásért, de a keresztlabda az összes vendégjátékos mögött elment. Maradt a 2-1, az Empoli kiesett, az Inter megy a BL-be.

A kupadöntős Atalanta, amely a Sassuolót verte 3-1-re 0-1-ről, ráadásul Sassuolóban, mert a bergamói stadiont felújítják, története során először indulhat el a BL-ben.

A Milannak, ami 3-2-re verte a SPAL-t idegenben, újra csak az Európa Liga marad.

Serie A, 38. (utolsó) forduló:
   
Internazionale-Empoli 2-1 (0-0)
Fiorentina-Genoa 0-0
SPAL-AC Milan 2-3 (1-2)
AS Roma-Parma 2-1 (1-0)
Atalanta-Sassuolo 3-1 (1-1)
Cagliari-Udinese 1-2 (1-0)
Sampdoria-Juventus 2-0 (0-0)
Torino-Lazio 3-1 (0-0)
szombaton játszották:
Bologna-Napoli 3-2 (2-0)
Frosinone-Chievo 0-0

a