Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Gulácsi: Csak pár csapat van, ahová mehetnék

2019.05.29. 09:12

A magyar válogatott és az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter nyilatkozott a Sport TV Germánia című futballmagazinjának. A Kicker osztályzatai alapján ő volt a szezon legjobbja a Bundesligában, bronzérmével a BL-főtáblára jutott a csapatával, a kupában pedig a döntőig menetelt. Úgy érzi, jó helyen van Lipcsében.

Az volt az egyéni célom a szezon előtt, hogy a tavalyi teljesítményem túl tudjam szárnyalni. Ehhez persze kell egy jó csapat is a kapus előtt, ami hála Istennek idén megvolt. Örülök, hogy végül jobban sikerült ez a szezon, mint az előző, és ez lesz a célom továbbra is, hogy ha kis lépésekben is, de én is tovább fejlődjek, javuljak. Most érek be igazából abba a korba, amit a legjobb kapuskornak hívnak, és bízom benne, hogy ez a fejlődés tovább folytatódik

– nyilatkozta Gulácsi Péter.

Elmondta, hogy óriási öröm, hogy a fő célt, a BL-szereplést sikerült elérni, a kupadöntő miatt kis keserűség van benne. A magánéletben is különleges kihívás elé néz, mivel rövidesen apuka lesz. Kijelentette, ez volt karrierje legjobb szezonja.

Az, hogy a Lipcse 16 meccsen nem kapott gólt bajnokságban, az az európai topligák esetében is az élmezőnyhöz tartozik.

„Ennek nagyon örülök, de ez nem csak az én munkám eredménye, hanem az egész csapaté. Azt gondolom, ebben a szezonban csapatvédekezésben, a labda elleni játékban rengeteget javultunk. A következő nagy lépés az lesz a csapatnak, és így nekem is, hogy a labdával is olyan dominanciát tudjuk kialakítani, mint mondjuk ahogyan a Bayern tette ellenünk a mérkőzés egyes szakaszaiban, mert ez lesz a következő fejlődési pont a csapat számára, és akkor még jobban megközelíthetjük a Bayern-Dortmund kettőst” – fogalmazott Gulácsi Péter.

A csapatot nyáron átvevő, 31 éves Julian Nagelsmann vezetőedző is szóba került, aki épp a támadófoci híve. Gulácsi úgy vélekedett, hogy amit eddig a Hoffenheimben csinált, az tökéletesen beleillik abba a képbe, amit Lipcsében is játszani szeretnének.

A saját jövőjével kapcsolatban elmondta, úgy tervezi, hogy Lipcsében kezdi el a felkészülést, ahová még három évig szóló szerződést köti. Ugyanakkor a BL-szereplés, a bajnoki harmadik hely, és a kupaezüst is mutatja, hogy nincs rossz helyen, és ha leszűkítjük a kört, akkor kevés olyan csapat marad Európában, ahol ez reális ezen a szinten. Ha ezek közül a csapatok közül esetleg valahonnan lesz érdeklődés, az egyik másik kérdés lesz.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!