Angelika
-4 °C
3 °C

Japánból hozott német edzőt az MTK

2019.05.30. 15:00

A Tokyo Verdy szakmai stábjából erősített az MTK - jelentette be hivatalos honlapján az élvonaltól búcsúzó klub.

Az MTK szezon közben menesztette Feczkó Tamást, az új edző, Lucsánszky Tamással azonban csak egy meccset nyertek, így kiestek a másodosztályba. A klub megállapította, hogy mindenkinek megvan a felelőssége a kiesésben, de eddig konkrét felelőst valahogy nem neveztek meg. 

A vezetőség most kinevezte az utódot: Michael Borist.

Boris korábban volt az U19-es és az U21-es válogatott edzője is, Németországban a Schalkénál és az Uerdingennél dolgozott korábban.

Boris jól érezte magát Japánban, ám nehezen szokta meg, hogy nagyon távol van a családjától, és visszavágyott Európába

Michael Boris
Michael Boris
Fotó: mtkbudapest.hu

"Magyarországon két és fél éven át remekül éreztem magam, szerettem itt élni és dolgozni. Amikor megkerestek, ráadásul egy nagy klubtól, nem volt kérdés, jöjjek-e. Repülőre ültem, a nyolcórás utazás után aznap leültem az MTK vezetőivel, meghallgattam őket, én is felvázoltam a konkrét elképzeléseimet, majd pedig visszautaztam. Örülök, hogy a klub irányítói nekem szavaztak bizalmat, nagy reményekkel állok a közös munka elé" - mondta, és a jövő héten már Budapestre is érkezik.

A sok és aprólékos munkában hisz, úgy érzi, ennél a klubnál ideális alanyok vannak ehhez. A fiatalokra építve kell visszajutniuk az NB I.-be.