Arnold, Levente
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Radoki a Felcsútról: Kívülről szép, de a munka nulla

47397610581 2d2d503134 o
2019.06.06. 20:18
Radoki János 23 meccsen volt a német másodosztályú Greuther Fürth vezetőedzője, a hazai élvonalban 13 meccs jutott neki. Szerződtetését tavaly decemberben jelentették be, áprilisban már távozott is a Puskás Akadémiától. Nincs benne indulat vagy rossz érzés, egyszerűen csak elmondta, mit tapasztalt.

Radoki nyolc hónapos volt, amikor szülei 1972. decemberben elhagyták Magyarországot. Móron született, 40 kilométerre Felcsúttól. Augsburg mellett telepedtek le, édesapja már meghalt, édesanyja ma is a város környékén él, hol németül, hol magyarul beszél vele.

A szülei egy futballpálya melletti büfét üzemeltettek, ezért elég sokat volt a pályán, az átlagosnál jobban szeretett focizni. A Biberachban, majd az augsburgi csapatoknál is felfigyeltek rá. Nem ment neki rosszul, megnyerték a negyedosztályú bajnokságot, a városházán ma is fotók őrzik ezt a csapatot, ott van a díszteremben. A később a Stuttgarttal bajnok Armin Veh volt az edzőjük. A harmadosztályban is játszott a bajor klubnál, aztán Fürth lett a következő állomás a karrierjében, majd az Ulmmal az első osztályba jutott fel.

1999. augusztus 15-én mutatkozott be az élvonalban, az Ulm 1-1-re végzett Freiburgban, a védelem bal oldalán ő játszott, a másikon Bódog Tamás. Bódog jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az akkori szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan megismerhesse az egyébként jobblábas játékost. Miután megkapta a magyar állampolgárságot, meghívta a válogatott keretbe, és hajszálon múlt a bemutatkozása. Szkopjéban futballozott a válogatott, Bicskei szólt neki, hogy készüljön, mert a második félidőre be fog állni.

„Bemelegítettem, fejben már felkészültem, mi lesz a dolgom, amikor a játékvezető kijött, szétnézett, és jelezte, nem lesz folytatás. Már az első félidőben is köd volt, ez a másodikra csak sűrűsödött, ő pedig a befejezés mellett döntött. Nincs egy pici rossz érzés sem bennem, mert nem lehettem magyar válogatott. Szép szimbólum lett volna, de ezt én nem kaptam meg a futballtól. Sok minden mást igen, a Fürth-Nürnberg rangadókon ott voltam a pályán, ez egy nagy presztízsű meccs itt. A legrégebbi rangadó, hiszen a két város egymással határos, erre mondják Magyarországon, hogy szomszédvárak.”

A legnagyobb élménye, amit a futballtól kapott, az egy dortmundi vendégjáték, ahová 10 ezer ulmi drukker kísérte el őket, Bobic és Heiko Herrlich volt a hazai csatársorban. Bódog egyenlített, a hazai drukkerek őket éltették, mert tetszett a harcosságuk, a hozzáállásuk. A Bayernnél négyet kaptak, de neki az sem kellemetlen emlék, mert egy év múlva az a csapat megnyerte a BL-t, és tele voltak jobbnál jobb játékosokkal. Ők az utolsó 10 fordulóban csak egyszer nyertek, nem tudtak bentmaradni.

Edzői pályafutását 2008-ban kezdte, az Augsburg U17-es csapatát kapta meg. Az augsburgi műhely nem rossz, Nagelsmann és Tuchel is onnan indult, 2016. novemberben pedig megkapta mindeddig legnívósabb feladatát, a Fürth kispadját. Mintha tegnap lenne, úgy emlékszik a meccsre, a Bielefelddel játszottak, és melléjük szegődött a szerencse, mert az ellenfél a hajrában sokkal jobban futballozott, de egy kontrát végigvittek, Tripic belőtte a győztes gólt. A következő fordulóban legyőzték a Karslruhét, így nem volt kérdés, hogy a beugró edzőt véglegesítik, és nemcsak a szezon második felét kapta meg, hanem a következő szezonra felkészítést is.

„Nem akartam nagyon, de az elnök ragaszkodott hozzám, aztán augusztus végén már nem is voltam a klubnál. Azóta nem volt csapatom, és hát persze, hogy hajtott a kíváncsiság, milyen lenne futballt csinálni Magyarországon. Pláne, a szülőföldemtől nem messze. Vannak rokonok is Magyarországon, ezért belevágtam, és ha rosszul is sült el, nem bántam meg, sokat tanultam ez idő alatt, és sajnos azt is közelről láttam, miért nem tud fejlődni a magyar futball.”

Mielőtt aláírta volna a szerződést, tájékozódott, és tudta, hogy nincs sok türelem az edzők felé, de úgy gondolta, ha átadja a mentalitását, akkor sikeres lehet. Elnyerte a vezetők tetszését a filozófiája, ami a letámadásos, agresszív, sok futáson alapuló futball lett volna. Négy hete volt ugyanakkor, és ilyen rövid idő alatt nehéz megváltoztatni egy csapat arculatát, megszüntetni a korábbi beidegződéseket. Mészáros Lőrinc azt mondta neki, hogy ő ötödik szeretne lenni a szezon végén. Radoki erre azt felelte, hogy minden meccsen szeretné látni az általa elképzelt játékot, de nem tartotta reálisnak ezt a pozíciót. Jelezte is, de nem hiszi, hogy foglalkoztak a véleményével. Mészáros amúgy is inkább hallgatott a tanácsadóira, még ha azok nem is voltak igazán járatosak a futballban.

„Infrastruktur hundert Prozent, Munkastruktur zero Prozent”

Ezt a mondatot talán le sem kell fordítani, mert érthető. A pályák, a pályát körbevevő épületek, maga a stadion mindenkinek elnyerte a tetszését, a munkához való hozzáállás már a legkevésbé sem.

Egy konkrét példa.

Volt, hogy a fejelést akarta gyakoroltatni  egyik játékosával, mert nem volt elégedett vele, holott az adottságai meg lettek volna, az irányzék nem akart összejönni. Beletelt egy hétbe, amíg a labdát felerősítették egy zsinegre, amit ő indított az útjára, és azt is megmondta, merre irányítsa a játékos. Az érintett érezhetően fejlődött, ő pedig nem értette, vajon miért nem gyakorolták már ezt korábban is.

A munka szervezettsége a korosztályos csapatoknál is hiányos: egy 17 éves válogatott került az első csapathoz, de hiányoztak azok az automatizmusok a gondolkodásából, a mozgásából, amik a jelenlegi futball alapfeltételei, amiről Dárdai Pál is rendre beszélt, amikor átvette a válogatottat.

Radoki nem értette, hogy miért van pizza az egyik meccs után az öltözőben. Azt hitte, ünnepelnek valakit. Két nap múlva megint pizza volt az öltözőben, mire az volt a válasz, hogy ezt ők így szokták.

Az étkezésben is lemaradt a magyar futball. De mondhatnám az erősítést is. Csak elég ránézni Cristiano Ronaldo vagy Lewandowski felsőtestére. Azok az izmok nem véletlenül kerültek oda. Rajtuk több izom van, mint egy átlagos magyar csapaton. Kondíció nélkül csak álmokat lehet hajkurászni. Úgy látom, hogy még mindig csodálkoznak, jé, edzeni kell. Nem tudok azonosulni azzal, hogy lazábban edzünk hét közben, így elkerüljük az izomlázat, és mert így a meccsen majd dinamikusabb lesz a csapat. A magyar futball szeretne nagy lenni, ez régi lemez, sokszor felteszik, de az oda vezető úton már nem szeretne végigmenni.

A sikeresség viszont nem jön magától, ha kihagyok belőle lépcsőfokokat. Végig sem gondolják, mi hiányzik egy siker folyamatából. Mert ha három nap dolgozunk, akkor a negyedik napon is kell, nem lehet visszavenni. Ha három napig csinálok valami jót, azzal csak ártok, ha a negyedik nap már nem teszem meg ugyanazt.”

A hangulatot a végletek befolyásolják. Amikor megverték a Vidit egy szerencsés meccsen 3-0-ra, úgy ünnepeltek, mintha valami komoly dolgot érnének el. Amikor a Honvédtól egy szerencsétlen meccsen kikaptak, mindenki lehajtott fejjel, némán ült. Pedig csak helyén kellett volna kezelni mindkét eredményt.

Nem volt scouthálózat, az Instat adatai alapján pedig nem lehet igazolni. Fontos szempont, de kevés, mert látni kell a teljes akciót, nemcsak a végét, vagy egy szerelést. Látni kell, hogyan viselkedik egy kiszemelt játékos a társaival, hogyan viselkedik a pályán kívül. Általánosságban beszél, de például Polonkai Attilát nagyon jó szakembernek gondolja, Vanczák Vilmosról is jó a véleménye.

Többször visszatérő gondolata volt, ha egyszer megírná, mit tapasztalt Felcsúton, nem lenne rövid könyv, és elég sikeres is lenne.

Egy újabb példa.

A Haladás elleni meccsre készültek, személyre szabott videót vágatott az egyik játékosnak, mit kell tennie, miután a stábjával feltérképezte a szombathelyiek harcmodorát. A játékos bólogatott, látja és érti, mit kell tennie. Többször felhívta rá a figyelmét, minden edzésen, minden nap. Jött a meccs, és semmit nem látott viszont abból a pályán, amit korábban gyakoroltak. A törvényszerű vereség után kivágta a rossz mozgást, és számonkérte a futballistáját, miért nem arra lépett el, amit az edzéseken sulykoltak. Az volt a válasz: elfelejtette.

„Olykor nem is edzőnek, hanem animatuernek éreztem magam, aki jól elszórakoztatja a csapatot, de amikor jön a meccs, az egy futás volt a vakvéletlenbe. Ha jól pattannak a labdák, akkor pontot szerzünk, ha rosszul, akkor kikapunk. Olyan védelmi hibákat láttam, amelyek a német harmadosztályban is elképzelhetetlen. Adhattam én utasításokat, az egyik fülön be, a másikon ki. Jóformán azt is a szájába kell rágni egy játékosnak, mikor keljen fel, mikor menjen ágyba. Valahogy majd lesz. Sok helyen ezt látom.

Az volt a fejemben, hogy majd beviszem, továbbadom a német munkát. Erre esély sem volt.”

Szóba hozta nem egyszer, hogy a csapata 80 sprintre képes egy meccsen, miközben a Leverkusennél ugyanez az adat 266. Nem hitték el nekem, de mondtam többször, hogy egy meccs felvételét gyorsítva akarom nézni, különben elalszom.

Keresetben már elérte a német másodosztályt a hazai élvonal, tempóban nem. Azért tűnik technikásabbnak a magyar foci, mert lassú a tempó. Egy 18 éves gyereknek nagyjából ugyanannyi ideje van egy labda átvételére, mint már az NB I-ben. Ez az idő mindenhol szűkül a világban.

Azt sem értették, amikor azt mondta, hogy az edzés vége után kezdődhet a munka. Mert akkor kell lazítani, jöhet a regeneráció, hogy másnapra még jobban tudjon harapni valaki. Sokszor panaszkodtak neki, hogy nincs néző, azt pedig ő nem értette, miért vannak ezen meglepődve, amikor unalmas, kiismerhető a játék, ami nélkülözi a tudatosságot, és a valahogy gólt ne kapjunk a szemlélet.

Nagyon sokszor tapasztalt nyafogást, de hogy konklúziókat vonnának le, egyszer sem.

A magukat profinak gondoló játékosok úgy vélik, mivel ők már profik, nekik már nem is kell semmit sem tenni.

Németországban, ha egy fiatal szerződést kap, még jobb akar lenni, nem megelégedett.

Kihagyhatatlan kérdés:

mi hiányzik a magyar futballból?

Radoki elkezdte sorolni. Őszinteség. Önkritika. Odafigyelés a kritikára. Kételkedés. Jól végzem-e a dolgom? Keménység. Automatizmusok. Tanulási vágy.

Azt vettem észre, sok esetben a félelem uralkodik. Az edző, amikor már 4-0-ra vezet a csapata, azért kiabál a gyerekkel, hogy rúgja el a labdát. Ahelyett, hogy hagyná, hadd hibázzon. Azt a hibát másnap ő kijavítaná. Ha nem hibázik egy gyerek, nem fogja megtanulni, mit rontott el, mit kellene másképp csinálni. Ez a hiba pedig majd egy fontosabb meccsen jön elő. Ehelyett az edző kisebb pánikban arra biztatta, vágja ki a labdát, holott lehetett volna gyakorolni egy szép támadás-felépítést. Ez a félelem megvan a már NB I.-es edzőkben is, akik inkább nem vitatkoznak, nem érvelnek, hanem hallgatnak. Inkább bökdösik egymást, hogy hallgassanak, mert nem akarnak konfrontációt. Pedig össze sem hasonlítható az a nyomás, ami a német kettőben van azzal, ami a hazai élvonalban.

Távozásra Felcsútról majdnem zökkenőmentesre sikeredett, de az ügyvédjének azért telefonálni kellett egyet, hogy nem szeretnének a FIFA-hoz fordulni, ezért megkapta a járandóságát.

Azóta Németországban a pályákat járja, voltak ajánlatai is, de egyelőre még nem kapott munkát.

(Borítókép: Döme László Balázs / Puskás Akadémia / Flickr)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!