Jusztin
22 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Egy éve céltalanul szaladgáltunk, most méltón vezetjük a csoportot

321483380750948172 HUSZ1137
2019.06.12. 10:37
A magyar válogatott messze a magyar futball nívója felett teljesít. Egy szeptemberi győzelem kinyithatja a kaput az Eb-hez, és meglehetne az áhított 15 pont is. Mi változott meg egy év alatt?

A vb-ezüstérmes horvátok elleni bravúros, 2-1-es győzelemről azt írtuk, istenigazából majd júniusban derül ki, mekkora az értéke. Júniusban sem tiszta még a kép, de már látszódnak a kontúrok. A most megszerzett hat ponttal csoportelső a magyar futballválogatott, és a következő kör után is jó eséllyel megőrizheti ezt a pozícióját, noha szünnapos lesz.

Sok kérdés van és lesz még: most akkor megint megtanultunk futballozni a 2016-os Eb-t követő lejtmenet után? Vagy az Eb után nem kapták meg a játékosok azt a segítséget a kispadról, amit most igen?

Két markáns új érkező van, Willi Orbán és Pátkai Máté egyértelműen meccset befolyásoló erővé vált. Az a Pátkai, aki már hét éve, Egervári Sándor irányítása alatt bekerült a válogatottba, utána viszont kiszorult. Hogy aztán egy olyan arcát mutassa, ami Európában is elismerésre méltó, felért a támadásokhoz, miközben sokszor szűrte meg az ellenfél támadásait.  

A válogatott játékosok egyéni képességei behatároltak.

Ha megfelelően vannak összeillesztve a mozaikok, akkor egy csapat többet mutathat, mint a valós tudása, ez a multiplikátor-hatás.

Ennek egyszer már szemtanúi voltunk 2016-ban, aztán idén márciusban, valamint a keddi meccsen is. A walesi kapitány, Ryan Giggs arról beszélt, hogy zsonglőrködnie kell, kiket rakjon be, mert ki vannak lúgozva a szezon végére a játékosok, jó néhányan tompábbak, páran izomgörccsel szenvedtek a meccsen. A magyar játékosok lábában nincs olyan sok meccs, ők tudnak harapni ilyenkor, bár a múltban sokszor ez egy átkozott hónapnak számított.

Az persze legyen a walesiek baja, hogy a versenynaptárt így írták ki, számunkra – mint kiderült – összességében nem volt hátrányos ez a két nyári meccs.

Márciusban megállapíthattuk, hogy a lelkierő és a szív csodákra képes, akár egy vb-ezüstérmes válogatott legyőzésére is. Most ehhez annyit tehetünk hozzá: a szív, az akarat, az extra motiváció hegyeket mozgathat meg. Alkalmas 90 percig arra, hogy eltűnjön a nagyobb képzettség, a pallérozottabb futballtudás. 

És amikor már belelkesültünk a szurkolókkal együtt, akkor a válogatott tagjai kijöttek a meccs után, és olyan mértéktartóan beszéltek, amire csak csettinteni lehetett. Nemcsak az eredményhez kell gratulálni, hanem a visszafogottsághoz, a józansághoz, a tisztán látáshoz is.

Az egész Bundesliga legjobb játékosának szavazott Gulácsi Péter kapus annyit mondott:

nem nőttek az esélyeink az Eb-részvételre, hanem életben tartottuk azokat.

Szalai Ádám úgy nyitott, hogy ő sohasem volt Messi vagy Cristiano Ronaldo, és már nem is lesz az, de ha meg kellett küzdeni egy felívelt labdáért, ha azt harcosan meg kellett tartani, és ha azt le kellett készíteni egy csatárnak, akkor úgy érzi, lehetett rá számítani. Ha az kellett, hogy elindítsa a letámadást, akkor sem kért tanácsot.

Úgy alakult, hogy az utolsó nagy walesi esélynél is nekem kellett kigurítani oldalra a labdát 

– mondta olyan természetességgel, mintha nem Gareth Bale állt volna mögötte gólra éhesen, az ötösön belül. A helyszínről félelmetesen nagy mentésnek tűnt, mert az esetleges 1-1 után most azon sopánkodhatnánk, hogy jó, jó, ott vagyunk a csoport élén, de mi vagyunk az elsők, akik nem hozták a hazai meccsüket. Így pedig arról értekezhetünk, hogy lehet a szlovákoknak követni minket, és kíváncsian várjuk, mire mennek a horvátokkal, majd később Walesszel szemben.

És akkor még nem beszéltünk a horvátok után Walesnek is győztes gólt lövő Pátkai Mátéról, aki az 59. meccsét játszotta a szezonban, ami akkor sem kevés, ha a hazai élvonalban nyilván nem akkora a tempó, mint az angol első vagy másodosztályban.

Hőőős? Az nem én vagyok. Egy láncszeme vagyok a csapatnak. Remélem, hogy egyre fontosabb láncszeme. De nekem mindegy is, ki lövi a gólt, lehet, Willi Orbán labdája is bent volt.

Nyertünk, 9 ponttal állunk, de félúton vagyunk. Még van négy meccs, azok sem lesznek könnyebbek az eddigieknél.”

A 2016-os Eb-ről lemaradó, ezért plusz motivációval harcoló Pátkai utalt arra is, hogy

NEM FELTÉTLENül AZ A VÁLOGATOTT JUT KI EBBŐL A CSOPORTBÓL, AHOL A LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSOK VANNAK, AHOL A NAGY SZTÁROK JÁTSZANAK.

Egyikük sem erőltette magára a kötelező szerénységet, hogy ezek a mondatok majd biztosan jól hangoznak, egyszerűen csak mondták, mert kérdeztük őket.

És a sor végén jött Dzsudzsák Balázs, aki már Bakuban is olyan jól és bátran levezette, mi kell az Eb-részvételhez. Most azzal indított, hogy volt egy kis fieszta az öltözőben, kiénekelték magukból, ami bennük volt, de ez össze sem hasonlítható azzal, amikor 18 ezer torok énekli a Himnuszt a meccs végén.

„Amikor együtt dobbannak a szívek. Nem szeretek mezt cserélni. Akárkinek is adom oda a pályán lévő emberek közül, senkinek nem jelent annyit, mint ha megkapja egyvalaki a kapu mögötti szurkolótáborból. Mindenemet kihajigáltam.

A balos zoknit, a jobbost is kidobtam, ott van jó helyen, a magyar szurkoló érdemli meg leginkább a mezemet. A PSV-ben vagy a Dinamo Moszkvában az egyéni sikereim nem kárpótolhatták azt, amit a válogatott adott. Amit ez a stadion adott.

De mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy elszálljunk. Nekünk csúszni-mászni kell a folytatásban is, még nagyon sok meló van előttünk. Turistaként már láttuk a Puskás-stadiont. Nem jeggyel szeretnék visszamenni oda.”

És akkor most vissza egy kicsit a meccshez.

A 16. percben jártunk, amikor Lovrencsics labdát szerzett, és hozta előre. Dzsudzsák a felezővonalnál állt, mint egy jelzőtábla. Egy kicsit össze is ütköztek, mintha a 102. válogatottságát ünneplő magyar csapatkapitány feltartotta volna a jobbhátvédet. Lovrencsics Pátkaihoz játszotta be a labdát középre, aki visszatette Dzsudzsáknak. Amikor pedig már nála volt a labda, olyan passzt varázsolt Szalai elé, mint a horvátok ellen. Akkor Szalai kapura lőtt, és gól lett, most centerezett, de Holender hajszállal lemaradt a labdáról.

Gólt érdemlő támadás volt, és ne legyen kétségünk, a walesiek sem nyeretlen kétévesek, nyilván kielemezték a horvátok elleni meccsünket, mégsem tudták megakadályozni, hogy ez a támadás végigfusson a pályán. Mert lehet vonalakat húzogatni, hosszasan szakérteni, a futball lelki tényezők összessége, és egy helyenként fásult Wales sem fog odaérni egy olyan passzra, amit csak ők ketten látnak. Mert csak akkor indulnak el a védők, amikor már késő.

Azt is mondta Dzsudzsák a meccs után, hogy nekik elég csak egymásra nézniük, és már pontosan tudják, mi fog következni, és azt is tudják, együtt képesek megoldani az ehhez hasonló helyzeteket.

Álmunkból felkeltve is tudjuk, mit szeretnénk, a mozgásokat. És nemcsak mi ketten, hanem összeállt egy mag

– ezek Dzsudzsák szavai voltak.

Ha azt vesszük, hogy pontosan egy évvel ezelőtt még a Georges Leekens kínlódott, erőlködött a magyar kispadon, és ebből a két játékosból sem tudta előcsalogatni a maximumot, elmondhatjuk: az utolsó pillanatban, de még időben rúgta ki őt az MLSZ. Mert most ugyan távol volt Rossi a kispadtól, Cosimo Inguscio pontosan tudta, mi az ő szerepe, mi a terve Rossinak, mit gyakoroltak, mit elemeztek az elmúlt napokban. Hátborzongató volt, ahogy Leekens mondta, utál veszíteni, de nem tett semmit. Rossi és a stábja egészen máshogyan áll a csapathoz. Erre utalt egyébként Nagy Ádám is, aki szóba is hozta a bizalmat,

hogy a csapat feltétel nélkül hisz az őket körülvevő szakembereknek, ez egy fontos különbség.

Cosimo Inguscio ezúttal is learathatta a babérokat, amikor ő ült a kispadon, akkor először nem kaptunk gólt a Nemzetek Ligájában. Az eddigi három Eb-selejtezőn rendre kaptunk, lehet, hogy ő egy talizmánja lesz a csapatnak. Mert az valószínű, hogy Rossi a szlovákok elleni meccsen sem ülhet a kispadon.

Hogy mit tudunk pótkapitányról? Igazából semmit. Azonkívül, hogy Rossi mellett dolgozik.

Hogy kell-e róla tudni valamit? Nem igazán. Ettől még egy igen fontos háttérember, és rendre oda lyukadunk ki, hogy ilyen háttérembert a magyar futball nem tudott kitermelni. Így őt tapsolták a szurkolók, az újságírók a meccs után. És volt egy fontos mondata:

Méltók voltunk a győzelemre!

Ezzel együtt arra is méltók vagyunk, hogy vezetjük a csoportot. 

Rossi alapelve, ami értelemszerűen erre a találkozóra is átöröklődött, hogy a támadó harmadban már a kvalitások döntenek, ezért ő nem akar beleszólni, akkor mi történik a pályán, milyen támadásokat vezessenek a játékosok. Ott egy edző tudománya már elfogy, erről szokott Dárdai Pál is beszélni.

Szalai arra is emlékeztetett még, hogy a profi foci alapja a szervezettség, a fegyelmezettség. Nagyon kis dolgok döntenek. Például az, hogy a védelem nagyon komoly munkát végzett a két hatos, vagyis a két védekező középpályással. Lezárták a kontrákat, az előreíveléseknél is magabiztosan állta a sarat a védelem, az ellenfél csupán egyetlen nagy helyzetet tudott kialakítani, azt Gareth Bale kihagyta.

Ha hátul biztosak vagyunk, elöl úgyis találunk egy gólt valahogy. Lerántottak, tizenegyesnek gondoltam a helyzetet, de ez teljesen mindegy. A gól a lényeg

– jelentette ki.

Voltak a korábbi kapitányok között olyanok, akiknél a csapatrészek külön entitásként mozogtak, nagy káosz is lett belőle, és volt olyan szakember, aki megdicsérte a támadókat, a ránk jellemző magyaros stílust, miközben három gólt kaptunk. Szerencsére ez ma már elképzelhetetlen. És volt olyan kapitány is, mégpedig Pintér Attila, aki nem hívta meg ezt a Szalait. 

Legalább annyit átvettünk a modern játékból, hogy együtt mozog a csapat, nem csúszik szét, mint 2003-ban Lettországban. Azon a meccsen megkontráztak minket, és Verpakovskis élete nagy meccsét játszotta. Amikor a lettek kijutottak a 2004-es Eb-re, semmi mást nem csináltak, mint stabilan védekeztek, elöl pedig lett egy gól, valahogy összejött. A 15 évvel ezelőtti recept még időben eljutott hozzánk, ez okozza mostanában az eufóriát.

Persze játékosok nélkül nem jön össze 9 pont, igaz, két honosított (Willi Orbán és Filip Holender) is volt a kezdőben kedd este. És volt egy olyan Baráth Botond, aki Rossi nélkül nem is biztos, hogy válogatott. Hat meccsen szerepelt eddig, és egyszer sem hagyta el vesztes csapat tagjaként a pályát. Ötöt meg is nyertünk – zsinórban. Baráth képességeit sokáig észre sem vették. Ő maga kérte, hogy mehessen az USA-ba, mert úgy gondolta, ott tud fejlődni, és Vermes Péter amúgy is szeret magyarokkal dolgozni.

Nem gondolok arra, hogy még nincs vesztes meccsem a válogatottban, de ha még hármat nyernénk, akkor ott vagyunk az Eb-n. Az sokkal fontosabb a saját mérlegemnél, mert történelmet írhatunk.

A következő két kör programja:

  • szeptember 5.: Szlovákia–Horvátország, Wales–Azerbajdzsán
  • szeptember 9.: Magyarország–Szlovákia, Azerbajdzsán–Horvátország

(Borítókép: Huszti István / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!