Lukács
7 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Emberölés vádjával tartóztattak le egy férfit Emiliano Sala ügyében

2019.06.19. 21:50

A dorseti rendőrség tájékoztatása szerint emberölés vádjával letartóztattak egy 64 éves férfit a januárban repülőgép-szerencsétlenségben meghalt Emiliano Sala ügyében, az őrizetbe vett férfit azonban hamar el is engedték, jelenleg pedig a nyomozásban segíti a rendőröket – írja a Guardian.

A nyomozás során felmerült, hogy felelősségre lehet-e vonni bárkit az ügyben, a vizsgálatok következményeként pedig emberölés vádjával letartóztattunk egy 64 éves Észak-Yorkshire-i férfit.

– mondta a dorseti rendőrség egyik nyomozója, aki azt is hozzátette, hogy a férfi együttműködik a hatóságokkal, és szabadlábon védekezhet.

Mivel a nyomozás jelenleg is folyik, a gyanúsított személyazonosságát nem közölték a rendőrök, ezt csak akkor fogják megtenni, ha vádat emelnek ellene.

Emiliano Sala három hónappal ezelőtt halt meg repülőgép-szerencsétlenségben, nem sokkal azután, hogy a Nantes-tól a Cardiff City-hez igazolt. Cardiffba tartó kisgéppel a tengerbe zuhant pilótája január 21-én. A roncsot közel háromhetes keresés után találták meg. Az üggyel részletesen foglalkoztunk, az erről írt cikkeinket ide kattintva tudják elolvasni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport