István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Hibáztak a Fradi futball-BL-sorsolásánál

2019.06.19. 09:45

Meg kellett ismételni a Ferencváros–Ludogorec futball-BL-selejtező párosítás húzását a keddi sorsoláson, írta az Nso.hu.

Ahogy élőben is látszott, először Ludogorec–FTC párosítás jött ki, vagyis a magyar csapat idegenben kezdett volna a bolgár bajnok ellen, ám a végső párosítás az FTC–Ludogorec lett, azaz a Fradi mégis itthon kezd.

Az történt – mint az az UEFA Origónak adott válaszából kiderült –, hogy a sorshúzó hibázott, mert miután az urnáikból utolsóként kihúzta a két csapatot, azonnal bemutatta a nevüket, és nem tette a golyókat közös urnába, ahogy a szabályok szerint kellett volna. Előbb a bolgárok, majd a magyarok nevét mutatta fel, így jött ki a Ludogorec–FTC.

ferenc

A közjegyző jelezte, ez így szabálytalan, így később zárt ajtók mögött újrahúzták a párosítást egy közös urnából, ahogy szabályszerű. Ekkor a Fradi jött ki elsőként, így végül FTC–Ludogorec lett a párharc menetrendje.