Virág
0 °C
2 °C

A futball egyik legnagyobb rejtélye hagyja abba

GettyImages-77839209
2019.06.26. 20:51 Módosítva: 2019.06.26. 23:29
Fernando Torres 27 éves koráig a világ egyik legjobb csatára volt, majd egy klubváltás kettétörte a karrierjét. Arra, hogy mi lelhette, ő maga adott választ most, hogy 19 év után véget vet trófeákban gazdag pályafutásának.

19 évnyi profi futballkarrier után múlt héten bejelentette Fernando Torres, hogy visszavonul. 35 évesen, csatárként érthető a döntés, pláne úgy, hogy majdnem mindent megnyert, amit a futballban meg lehet.

Torres mégsem dőlhet hátra teljesen elégedetten, ugyanis pályafutását egyértelműen két részre lehet osztani, 2011 előttre és 2011 utánra. És nem a második volt a sikeresebb.

Megérkezik El Niño

Az 1984 márciusi születésű játékos 11 évesen került élete klubjához, az Atlético Madridhoz. 2000–2001-ben már az első keretben is feltűnt, hogy aztán tavasszal, 17 évesen be is mutatkozzon a nagycsapatban. Kis szépséghiba, hogy mindez nem a La Ligában, hanem a spanyol másodosztályban történt, ugyanis az Atlético az előző nyáron kiesett a legjobbak közül.

El Niño, A Kölyök becenevet kapta, ami közhelyesnek tűnhet, de nagyon illett rá, tényleg kevés nála kölyökképűbb futballista fordult meg a pályákon.

De nem csak fiatal volt, ügyes is. Mivel pedig egy év múlva az ő segítségével került vissza az Atlético az első osztályba, kezdett a klub emblémájává válni. Még úgy is, hogy a spanyol másodosztályban 40 meccsen csak 7 gólt szerzett, ebből hatot a feljutó idényben.

19 évesen csapatkapitánynak nevezték ki az Atlético Madridnál.

Torres legnagyobb rajongója mégsem egy madridi volt, hanem egy orosz: Roman Abramovics, aki 2003 nyarán megvette a Chelsea-t. A multimilliárdos üzletember ekkor jelentkezett be először a tehetségért, úgy 35 millió eurót kínált érte az Atléticónak, de sikertelenül.

Torres közben bekerült a spanyol válogatottba is, 20 évesen játszott a portugáliai Európa-bajnokságon, ami ugyanakkor a spanyoloknak még kudarccal végződött, a csoportból sem jutottak tovább.

Chelsea helyett Liverpool

A bajnokságban egyre jobban belelendült, bár a 20 gólt sosem érte el a ligában, rendre az Atlético legeredményesebbje volt, a csapat pedig biztosan tartotta magát az első osztályban. 2006-ban újabb kudarcélmény következett a válogatottal, ezúttal Zidane és a franciák verték ki őket a világbajnokságon, de legalább már a nyolcaddöntőben.

A vb után pedig feltűnt ismét Abramovics, és újra vitte volna a Chelsea-be. Ekkor maga Torres mondott nemet. Hogy aztán egy év múlva igent mondjon a Liverpoolnak. Vélhetően szerepe volt ebben, hogy az egyesületet a spanyol Rafa Benítez edzette, aki otthonos körülményeket tudott teremteni a kölyöknek. Nem mellékes, hogy éppen túl voltak egy Bajnokok Ligája-döntőn, ami csábító egy futballistának, még ha a Liverpool azt el is veszítette a Milan ellen.

Torres csatlakozott, és perceken belül meghódította a Liverpoolt.

Mesésen alakultak az első évei: szinte minden testrészéről bepattant a labda, és nem csupán sok, hanem nagy gólokat is szerzett. Nem keveset köszönhetett persze a csapatkapitánynak, Steven Gerrardnak.

A Gerrard&Torres a legjobb középpályás-csatár kombináció volt, amit a futballban akkor el lehetett képzelni, és úgy tűnt, megvan Beníteznek az utolsó hiányzó darab, hogy közel 20 év után bajnokságot nyerjen a klub.

A két nagy mindig beelőzte

A Manchester Unitedet rendre meg is verték a bajnokikon, csakhogy Torres feltűnése pontosan egybeesett Cristiano Ronaldo beérésével. Alig egy év van köztük, és a portugál éppen a 2007–08-as szezonban vált azzá a gólgéppé, akit ma is ismerünk. Így Torres második lett a góllövőlistán, a Liverpool pedig végül csak negyedik a bajnokságban.

A briliáns szezon végén megint felbukkant Abramovics. Ezúttal már a Liverpoolnál kopogtatott egy zsák pénzzel, a sajtó szerint 50 millió fonttal. Ez épp duplája volt annak, amennyiért egy évvel korábban megszerezték Spanyolországból a játékost, de a drukkerek kedvencét, a klub új hősét eszük ágában nem volt elengedni a liverpooli fejeseknek.

Torres élete szezonját az Európa-bajnokság koronázta meg, a spanyolok győztek, és Torres rúgta a döntő egyetlen gólját.

Az év végi Aranylabda-szavazáson csak ketten előzték meg: nem segítette a pályafutását, hogy az akkori nyertes Cristiano Ronaldo mellett ekkor tűnt fel a második helyen végző Lionel Messi is.

Az új szezon újabb United elleni legendás meccset hozott Torresnak és a Liverpoolnak: 4-1-re nyertek tavasszal az Old Traffordon a Premier League-ben, de a végén újra csak a második hely maradt nekik a kiegyensúlyozottabb manchesteriek mögött.

Torres az idény végére belőtte az 50. gólját a Liverpoolban, majd az év végére

az 50-et a Premier League-ben, ezzel Liverpool-rekordot döntött. Majdnem 10 évig állt fenn ez a rekord.

Az idén tavasszal javította azt meg Mohamed Szalah. Torresnek 72 meccs, az afrikainak 69 kellett az 50-hez.

Abramovics végre célt ért

2009–10 viszont csapnivalóan alakult a Liverpoolnak, hetedikek lettek a bajnokságban, Benítezt kirúgták. És amikor Roy Hodgsont nevezték ki a helyére, valószínűleg valami megszakadt a klub és csatársztárja között. A nyár persze kárpótolta Torrest, Spanyolországgal világbajnok lett, nem volt jó jel viszont, hogy egyetlen gólt sem szerzett a tornán.

Az őszt sérülésekkel, de nagyjából eredményesen lehozta a Liverpoolban, kilenc gólt még berámolt, ám 2011 januárjában,

amikor negyedszer is bejelentkezett érte Abramovics, igent mondott.

50 millió fontért, mintegy 60 millió euróért adták el a Premier League-történet legdrágább átigazolásaként a Chelsea-nek.

Az összeomlás

Majd ami ez után jött, az a futballvilág egyik nagy, soha meg nem fejtett rejtélye:

hiába mutatkozott be új klubjában február elején, csak április 23-án szerezte meg az első gólját 903 perc, több mint 10 meccs után. Talán ennél is lesújtóbb számára, hogy egész tavasszal ez lett az egyetlen találata, bár 18 meccsen játszott.

Torres a Chelsea-vel 2012-ben – kiegészítő emberként – Bajnokok Ligája-győztes lett, a válogatottal újra Európa-bajnok, sőt 3 góljával még társgólkirály is a tornán, de a lassú rajtot nem követte látványos beindulás:

6, 8, 5 - ennyi gólt ért el a Premier League-ben szezononként a három teljes Chelsea-idényében.

Az egyetlen értékelhető idénye ebben az időszakban 2012–13 volt, amikor ősszel Rafa Benítezt nevezték ki vezetőedzőnek – talán amiatt is, hátha felrázza a vegetáló góllövőt. 22 gólt össze is hozott minden sorozatot számítva, csakhogy rengeteg, 64 tétmeccsen. Hatot az Európa Ligában rúgott, ahová BL-címvédőként esett ki a Chelsea. Igaz, Benítezzel ezt legalább sikerült megnyerniük.

Rémálom után mentőöv Madridból

2014 nyarára kiderült, hogy Abramovics Fernando Torres-projektje kudarcot vallott, így kölcsönadták a Milannak. A volt gólzsák annak ellenére, hogy borzalmas éveken volt túl, nem kis önbizalommal állt az új kihíváshoz.

A mezem Van Bastené, Weahé és Inzaghié mellé fog kerülni

– nyilatkozta, amikor szerződtették. Mindezt 172 Chelsea-meccs 45 találata után.

Az eredmény: 10 meccs, 1 gól a Milanban.

Torres 30 évesen padlóra került, az olaszok kézzel-lábbal igyekeztek szabadulni tőle.

Nevelőklubja, az Atlético Madrid mentette ki, Diego Simeone edző látott benne még életet, így másfél évre kölcsönvette a Chelsea-től 2015 elején. Otthon királyként fogadták, a majdnem 70 ezres Vicente Calderón stadion megtelt a bemutatására.

Simeone viszont már csak csereként számolt vele, ezt Torres el is fogadta, és a másfél év után aláírt még két évet. Azt a szintet hozta, amit a Chelsea-nél, kicsit sem tudott elmozdulni: tavasszal összesen 6, majd 12, 10 és újra 10 gólt hozott össze 44-45 meccsen a következő három teljesen szezonjában.

Fernando Torres

Született: 1984. 03. 20.

Posztja: csatár

Klubjai:

Atlético M. – 2000–2007, 244 meccs/91 gól

Liverpool – 2007–2011, 142m/81g

Chelsea – 2011–2014, 172m/45g

Milan – 2014 aug.–2014 dec., 10m/1g

Atlético M. – 2015–2018, 160m/38g

Sagan Tosu – 2018–2019, 32m/4g

Spanyol válogatott: 110 meccs/ 38 gól

Tavaly, 34 évesen érezte úgy, hogy hazájában vége a karrierjének, Japánba, a Sagan Tosuhoz ment levezetni. Lényegtelen, de a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy tavaly 19 meccsen 4 gólt kapart össze, 2019-ben 13 meccsen nincs találata. Valószínűleg nem is dőltek a kardjukba a japánok, amikor bejelentette, hogy hamarosan befejezi.

Mert egy kis csavart még ebbe is tett, kevés futballista vonul vissza egy szezon kellős közepén: a Tosu augusztus 23-án fogadja bajnokin a Vissel Kobét, itt szerepel Andrés Iniesta és David Villa, Torres két világ- és Európa-bajnok válogatottbeli csapattársa, így Torres stílusosnak látta, ha ellenük játszik utoljára. Utána lesz még hat bajnokijuk, de azokon ő már nem vesz részt. A Sagan Tosu egyébként majdnem féltávnál utolsó a japán első osztályban, a J-League-ben, három pontra van az első bent maradó helytől.

A Gerrard-faktor

Torres utóbbi hat-hét évében kiesett az elitből, és hogy mi történt vele 27 évesen, ott a Chelsea-ben, pontosan megfejthetetlen, de valószínűleg ő maga visz minket legközelebb a lehetséges megoldáshoz.

Pár napja ugyanis elárulta, ki volt szerinte a legjobb futballista, akivel együtt játszhatott, illetve azt is, hogy miért őt tartja a csúcsnak.

Mindig azt mondom, hogy a legjobb, akivel játszhattam, Steven Gerrard volt. Arra jöttem rá, hogy ő volt az a futballista, aki kiteljesítette a játékomat. Azt hiszem, új szintre, új dimenzióba léptem, amikor vele voltam a pályán. Hihetetlen három és fél év volt, amikor Stevennel együtt focizhattam, bárcsak visszamehetnék azokba az időkbe, akárcsak egy percre is.

Vagyis úgy gondolja, volt egy ember, aki felhúzta őt, és amikor nem volt mellette, már nem tudott ugyanaz lenni. Ritka, de a futballban előfordulhat ilyesmi. Különösen frusztráló lehet a tudat, hogy 8 éve semmi nem kényszerítette, hogy otthagyja a Liverpoolt, Gerrard még négy évet lehúzott a középpálya vezéreként, így egy igen erős, és nem kevésbé nyugtalanító „mi lett volna, ha” gondolattal mehet nyugdíjba.

De legalább győztesként, ugyanis címekben nem volt hiány a karrierjében: világbajnok, Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes, kétszeres Európa Liga-győztes, FA-kupa-győztes, vagyis a nemzeti bajnoki címen kívül minden megvan neki. A 3 gólos Eb-gólkirályi címen kívül egyénileg viszont semmi, nem lett máshol gólkirály, nem választották az év vagy a szezon játékosának soha. 

(Borítókép: Steven Gerrard (jobbra), Fernando Torresszel ünnepli a Bolton Wanderers elleni győzelmet az angol Premier League labdarúgó-mérkőzésen, Boltonban 2008. november 15-én. Fotó: Paul Ellis / AFP)