Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

A Vidi magasra tette a lécet a Fradinak

2019.07.10. 13:36
Négy magyar focicsapat kezdi meg a héten az európai kupaszereplést. A Ferencváros a BL-ben nehéz ellenfelet kapott, a Fehérvár, a Debrecen és a Honvéd szerencsésebb volt a sorsolásnál. Meddig tart a nemzetközi szezon, az idén megérik az őszt a magyar csapatok?

A magyar bajnok Ferencvárosnak nem volt szerencséje a Bajnokok Ligája-selejtező sorsolásánál, elsőre kemény ellenfelet kapott: a bolgár Ludogorecet. A 2012 óta megszakítás nélkül bajnok Ludogorec már az ereje miatt sem tekinthető könnyű ellenfélnek, de az sem jön jól a Fradinak, hogy a tavalyi BL-selejtező miatt közvetlen viszonyítási alap is lesz.

Akkor a Vidi (ma már Fehérvár) FC a második selejtezőkörben futott össze a bolgár bajnokkal, és idegenbeli 0-0 után a hazai 1-0-s sikerrel kiejtették őket. Ez alapján a Fraditól is továbbjutást lehetne várni, de nem ennyire papírforma a dolog.

A Ludogorec az elmúlt hat idényből négyszer is ott volt a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportkörében, stabil európai kupaszereplőről van tehát szó – tavaly is elmentek végül az EL csoportköréig, miután a Vidi búcsúztatta őket a BL-ben.

Az a kiesés egyébként nagy pofon volt a bolgár bajnoknak, amely a Transfermarkt adatai szerint 3,15 millió eurót, tehát 1 milliárd forintot vert el négy játékosra, a védelmet és a támadósor szélét erősítve.

Ne maradjon le semmiről!

Plusz nehezítés az is, hogy az FTC hazai pályán kezdi meg a szereplést, tehát potenciálisan a fontosabb meccset idegenben játsszák majd. A Fradi egyébként pont a hazai jó formájában bízik, az elmúlt két évben 38 hazai mérkőzésből 28-at megnyertek, és csak kétszer kaptak ki a Groupama Arénában.

Viszont a Fradi oldalán több fontosabb hiányzó is lesz. Leandro, Otigba Kenneth és Bőle Lukács be sem került a nevezett keretbe, míg Davide Lanzafame játéka sérülés miatt erősen kérdéses. Azt sem tudni egyelőre, hogy Dibusz Dénes vagy a frissen igazolt Gróf Dávid védi-e majd az FTC kapuját, erről a meccs előtt dönt majd csak Szerhij Rebrov vezetőedző.

Gróf mellett első tétmeccsét játszhatja a Fradiban a nyáron szerzett Eldar Ćivić, Danilo Ihnatenko, Olekszandr Zubkov, Michal Skvarka, de bevethető a kölcsönből visszatérő Priskin Tamás és Rui Pedro is, lesz tehát választási lehetősége minden poszton Rebrovnak.

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros futballcsapata meg fogja állni a helyét.

Sikerült felkészülni, a fiúk értik, hogy mit várunk tőlük, készen állunk. Nagyon fontos ez a párharc számomra is. Van már BL-tapasztalatom, úgy gondolom, meg fogjuk állni a helyünket

– mondta egy keddi sajtótájékoztatóján az ukrán edző. A válogatott Lovrencsics Gergő azt mondta: „Teljesen mindegy, ki az ellenfél, nekünk elsősorban saját magunkra kell koncentrálnunk. Jó felkészülést végeztünk el.” Szerinte „ez a meccs nem itt fog eldőlni, hanem két mérkőzés alapján, de nagyon szeretnénk kihasználni a hazai pálya előnyét”.

A Ludogorecnél egy nagy hiányzóval számolhatunk, a még az Afrika-kupán szereplő Madagaszkárt erősítő Anicet Abel Andrianantenaina Egyiptomban folytatja válogatottjával. Sztojcso Sztojev, a bolgár Ludogorec vezetőedzője azt mondta: Budapesten egy döntetlen is jó lenne nekik. Sztojev újságírói kérésre összehasonlította a Ludogorecet tavaly elbúcsúztató Vidit a Ferencvárossal, eszerint

az inkább védekező felfogású fehérváriakkal szemben a Ferencváros elsősorban labdabirtoklásra törekszik, és mivel saját csapatára is ez jellemző, ezért szerinte a nézők számára élvezetes lehet a szerda esti mérkőzés.

Megjegyezte, egy éve még nem ő irányította a Ludogorecet.

Bármilyen eredménnyel is szerepelnek majd a ferencvárosiak a Ludogorec ellen, a Vidi/Fehérvár tavalyi továbbjutása, illetve a két csapat a magyar mezőnyből kiemelkedő költekezése miatt elkerülhetetlen lesz az összehasonlítás.

Háromból két csapat vendégségben

Az Európa Ligában szereplő három magyar csapat közül kettő nem hazai pályáján játszik majd a párharc hazai mérkőzésén sem. A Fehérvár FC  (korábbi Vidi) a stadiont megfertőző baktérium miatt megy majd Felcsútra a montenegrói Zeta elleni visszavágón, míg a Budapest Honvéd a Bozsik Stadion jelenlegi átépítése miatt vendégeskedik az Illovszky Rudolf Stadionban. A Debrecennél nincs semmiféle fennforgás, ők maradhattak megszokott pályájukon.

Bárhol is játszanak, az kimondható, hogy mindhárom magyar csapat legyőzhető ellenfelet kapott az EL-ben.

A Žalgiris régen, még 2002-ben találkozott először és utoljára magyar csapattal. Akkor pont a mostani ellenfél Honvédot verték ki az Intertotó Kupából 1-0-s összesített eredménnyel. Az nem sokat számít most, az viszont már igen, hogy a litván csapat 2012 óta mindig megért legalább két fordulót a selejtezőkben, tudják tehát, hogyan kell erősen kezdeni júliusban is, főleg a litván bajnokság tavaszi-őszi lebonyolítása miatt, aminek köszönhetően a teljes keretük formában lesz.

A Fehérvár és a Debrecen viszont (magyar szemszögből) teljesen ismeretlen ellenfelet kapott a montenegrói Zeta és az albán Kukësi csapataiban. A Fehérvárnak annyival is könnyebb dolga lesz, hogy a Crvena zvezda elvitte a Zeta leggólerősebb játékosát, Nikola Krstovićot, akivel már nem kell foglalkozniuk.

A leginkább saját nevelésű játékosokra építő Debrecennek jó fokmérő lesz, mit tudnak összehozni a legutóbbi két bajnokságban ezüstérmes, egy évvel korábban még a BL-ben induló Kukësi ellen. A Debrecen a most csütörtöki, hazai meccsben bízhat leginkább, hiszen a Kukësinek nem nagyon ment tavaly idegenben – a BL-selejtező második körében a Qarabag 3-0-ra verte őket (az első meccs 0-0-ja után), míg az EL-ben a grúz Torpedo Kutaiszi 0-2-ről fordítva, 5-2-es hazai győzelemmel ejtette ki őket.

Hogyan szerepelnek majd a magyar csapatok az európai kupákban?

  • 872
    Augusztus előtt már a bajnokságra lehet koncentrálni
  • 675
    Idén is eljut legalább egy a csoporkörbe
  • 239
    A Fradi meg sem áll megint a BL-főtábláig
  • 177
    Az utolsó banánhéjon csúszunk majd el

A kupacsapatok programja

július 10., szerda

  • 20.00 Ferencváros–Ludogorec

július 11., csütörtök

  • 19.00 Debrecen–Kukësi
  • 20.30 Zeta–Fehérvár
  • 21.00 Budapest Honvéd–Žalgiris

(visszavágók egy hét múlva)