Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Nagyot nyert az NB I. a hibátlan kuparajttal

2019.07.17. 13:11

A múlt héten mind a négy magyar futballcsapat győzött az európai kupákban, így az NB I. lett a legeredményesebb bajnokság a skót mellett az UEFA-koefficienst tekintve, írta az Európa Ligában szereplő Fehérvár FC honlapja.

Az UEFA egyszerű módon számítja az úgynevezett országkoefficienst, minden első körös selejtezős győzelemért 1 pont, döntetlenért 0,5 pont jár. (A pontok a további körökben növekednek.) A végén pedig a kapott összeget elosztja az induló csapatok számával. A magyaroknál így jött ki az 1,00, hiszen mind a négy csapat győzött. Ugyanilyen mutatójuk van a skótoknak, akik szintén mind a négy meccsüket megnyerték a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-selejtezőjében. A kupákban egyébként 23 olyan nemzet van, amelyiknek négy csapata játszott már.

A magyar és a skót bajnokság így a rangsorban a 9–10. helyet foglalja el holtversenyben, ahogy az látható a Kassiesa oldalán. A lista jelenlegi állapotában azért torzít, hiszen a legjobb futballnemzeteknek még nem is kellett játszaniuk. Míg a magyarokat előző Koszovó és Andorra az előselejtezős meccsein is szerzett már pontokat.

A Ferencváros ma játssza a BL-visszavágót a bolgár Ludogorec ellen, a Honvéd, a Debrecen, illetve a Fehérvár pedig csütörtökön lép pályára az Európa Ligában. A meccseket persze majd követheti az Indexen is.