Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Döntetlenekkel jutott tovább mindhárom magyar klub az EL-ben

K EPA20190718212
2019.07.18. 22:30 Módosítva: 2019.07.18. 22:54
A győzelmek és a gólzápor elmaradt a magyar csapatok visszavágóin, de mindhárom klub, a Honvéd, a Fehérvár és a Debrecen is továbbjutott az Európa Ligában a csütörtökön játszott döntetlenekkel. Zalgiris Vilnius–Honvéd 1-1, Fehérvár–Zeta 0-0, Kukesi–DVSC 1-1.

A futballt mi játszottuk, és az ellenfél lőtte a gólokat

– nyilatkozta Marek Zub, a Zalgiris Vilnius volt edzője a Budapest Honvéd elleni, Európa Liga-selejtező első mérkőzése után, amit a Honvéd 3-1-re nyert meg. A visszavágóra a helyzet nem sokat változott, a futballt most is inkább a litván csapat játszotta, az első gólt is ők szerezték, de a Budapest Honvéd ezen a meccsen is kíméletlenül használta ki az adódó lehetőségeit. A Honvéd a kétgólos előnnyel, a mérkőzés kezdetétől fogva defenzíven, a védelmi vonalat nagyon hátrahúzva játszott. A litvánok szinte zavartalanul építgethették a támadásaikat, a középpályát teljesen kontrollálták, a Honvéd csak pár kontra végén tudott eljutni a Zalgiris kapujához.

A 18. percben Tomislav Kiš remekül ívelt a Honvéd védők mögé, a labda tökéletesen érkezett Liviu Antal lábára, aki nagyon higgadtan passzolt a kispestiek kapujába. (1-0)

A Zalgiris a vezető góltól még inkább felbátorodott, és sorra dolgozta ki az újabb helyzeteket. A Honvéd játéka egyáltalán nem volt biztató, az új kapus, Robi Lefkovits nagy védéseinek volt köszönhető, hogy csak egygólos hátrányban voltak a félidőben.

A második félidő is Zalgiris-helyzetekkel kezdődött, de Lefkovits kapuját nem tudták már újra bevenni. A 62. percben a Honvéd szinte megint a semmiből gólt szerzett. A Honvéd szélső védője, Tonći Kukoč próbálkozhatott sorra a beadásokkal, az első, majd a második kísérletét is tisztázták a litván védők, de a harmadikkal már megtalálta a csapatkapitány Djordje Kambert, aki teljesen üresen fejelhetett kapura. A fejest Berkovec kapus kissé be is védte, ezzel a góllal egyenlített a Honvéd. (1-1)

A hátralévő bő félórát a Honvéd eredményesen, néha a szerencsét sem nélkülözve, bekkelte ki. Több gól már nem született, így végül a Honvéd 4-2-es összesített eredménnyel bejutott az Európa Liga második selejtezőkörébe, ahol a román Universitatea Craiova lesz az ellenfele. Az összecsapás első mérkőzését egy hét múlva, július 25-én rendezik Budapesten.

Zalgiris–Honvéd

A Debrecen hazai pályán 3-0-ra verte az albán Kukesit, így a visszavágóra elég jó esélyekkel érkezett. Az már az első percektől látszott, hogy Herczeg András csapata nem kockáztat, beállt védekezni és kontrázni. Az alapelv az lehetett, hogy ne kapjon gólt a DVSC-t. Ez azonban nem működött túl sokáig. A Kukesi a 17. percben könnyű gólt szerzett, a védelem mögé felívelt labdát Ethemi kezelte le a levegőben, aztán előtte Nagy Sándor mellett, 1-0-ra mentek az albánok, de továbbjutásra csak akkor lett volna esélyük, ha még két gólt lőnek.

Ez nem jött össze nekik, elég rapszodikusan alakult a meccs, a Kukesi néha belendült, akkor elég simán meg is verte a DVSC védelmet, de folyamatos veszélyt nem jelentett. A debreceniek is meglódultak időnként, de az első félidő legnagyobb helyzete nem akcióból, hanem pontrúgásból született, Tőzsér Dániel szabadja a felső lécen csattant.

A második félidőben is hasonló maradt a leosztás, lüktető volt a meccs, az 58. percben pedig a Debrecen is egy védelmi hibát kihasználva egyenlített. Egy szöglet után az albánok kapuja előtt ragadt a középhátvéd Szatmári, aki aztán remekül érkezett egy kapus által is megpöckölt beadásra. Szatmári teljesen üresen kezelte le a labdát, aztán be is gurította a kapuba. A párharc ezzel gyakorlatilag eldőlt, a Kukesinek négy gólt kellett volna lőnie a továbbjutáshoz fél óra alatt.

Nem is adták fel az albánok, továbbra is mentek előre. A 66. percben közel is voltak a gólhoz, Nagy kapus vetődött bele kétszer egymás után közeli lövésekbe. Ezután igazán nagy helyzete nem volt egyik csapatnak sem, bár a csereként beállt Garbának sikerült néha egy kis életet vinni a játékba. Maradt az 1-1, és összesítésben 4-1 a Debrecennek, ami a következő körben az olasz Torino FC-vel játszik.

Jegyzőkönyv, Kukesi–Debrecen

A múlt héten idegenben kivívott 5-1-es győzelem után a lehető legteljesebb mértékben formaságnak tűnt a Fehérvár FC-Zeta párharc felcsúti visszavágója. Az első meccs tapasztalatai alapján a közhangulat gólfesztivált várt a csütörtök esti, Pancho Arénában rendezett mérkőzésen.

A találkozó ugyanakkor egyáltalán nem volt tét nélküli a játékerő, illetve tapasztalat terén is több súlycsoporttal gyengébb montenegrói együttes számára. A Zeta játékosai érezhetően meg akarták mutatni a világnak, hogy a csapatukban – és bennük is – sokkal több van annál a pofozógépnél, amit az első meccsen bemutattak a Zeta név képviseletében.

Ennek megfelelően a montenegróiak sokkal jobban odafigyeltek a védekezésre, mint egy hete, valamint ezzel párhuzamosan lényegesen kevesebb területet és időt hagytak a Fehérvár játékosainak, mint amit a legtöbben vártak volna. Ez persze nem jelenti azt, hogy a vendégek csírájában elfojtották a Mol Fehérvár FC valamennyi próbálkozását. Különösen a hazai csapat jobb oldalán vezetett akciókkal szemben bizonyult kevésnek a montenegrói védelem, az első félidő minkét igazán veszélyes hazai támadását ezen a szélen vezették.

 Ami a Mol Fehérvárt illeti, a mérkőzés elején még lelkesen próbálkozó hazai játékosokból viszonylag gyorsan elszállt az a vehemencia, amivel a meccset kezdték. Csak Petrjak száguldozott tovább, mint akinek beragadt a sebességváltója. Am a Fraditól átcsábított ukrán hiába próbálkozott a társai helyett is, gólt nem sikerült szereznie. Ahogy senkinek sem a pályán lévő játékosok közül, így a mérkőzés egy kifejező 0-0-s döntetlennel ért véget. 

Jegyezzük meg, hogy a játék általános menetével szemben végül a Zeta játékosai jutottak legközelebb a gólszerzéshez. Az utolsó tíz percben is lelkesen presszingelő montenegróiak az egyre figyelmetlenebbül  játszó fehérvári védőktől szerzett labdával rendeztek tűzijátékot Kovacsics kapujánál, eközben többször is igen közel kerülve a vezetés megszerzéséhez.

 A meccs

(Borítókép: Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője (k), miután csapata gólt szerzett a Zalgiris Vilnius ellen a labdarúgó Európa Liga első selejtezőfordulójának visszavágó mérkőzésén. Fotó: Toms Kalnins / MTI / EPA)