Mindhárom magyar futballklub kiesett az Európa Liga második körében

Európa Liga-selejtezős visszavágók közvetítése percről percre: Craiova–Honvéd, Debrecen–Torino, Vaduz–Fehérvár FC

Vége
DEBRE20190801003
Index
2019.08.01. 18:27
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A bal oldalon Banó-Szabó és Kukoc lódult meg, a védők le is maradtak róluk, de a beadás már nem sikerült, középen tisztáztak a Craiova védői a nyolcadik percben. Aztán rögtön megvolt az első kapura lövés is a másik oldalon, Levkovic simán fogta Ivanov kísérletét.

  • Debrecen: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Szécsi M., Haris, Tőzsér, Trujics – Varga K. – Garba

    Torino: Sirigu – Izzo, Nkoulou, Nascimento – De Silvestri, Meite, Baselli, Ansaldi – Zaza, Berenguer – Belotti. Vezetőedző

  •  Az Universitatea Craiova otthona az Ion Oblemenco stadion, amit 2015-ben kezdtek el felépíteni a régi stadion helyén. A munkálatok két évig tartottak, a közel 31 ezer fős aréna nég csillagos besorolást kapott. A beruházás költsége 52 millió euró, vagyis 17 milliárd forint volt. A román válogatott egy barátságos meccset játszott az új stadionban, 2018. március 27-én a svédek ellen.

  • Tippeljünk is, hány magyar csapat megy tovább!

  • Telt ház nincs, de azért elég sok román szurkoló van a stadionban.

  • A román futballbajnokságból már három fordulót lejátszottak, a Craiova jó formában van, eddig mindhárom meccsét megnyerte, csak rosszabb gólkülönbsége miatt második a Viitorul Constanta mögött. A legveszélyesebb játékosa a két gólt szerző Mihai Alexandru Roman.

  • Giuseppe Sannini, a Honvéd vezetőedzője a csapat sajtótájékoztatóján azt mondta, a csapata életben van és még egy fontos meccse van.

    „Ez egy idegenbeli visszavágó, amelyen erős, jó formában lévő riválissal mérkőzünk meg. Az összes kártyánkat ki kell játszanunk, ötven százalék esélyt adok mindkét csapatnak a továbbjutásra.”

  • Universitatea Craiova:

    Pigliacelli, Martic Kelić Acka Bancu(C), Mateiu Cicâldău Ivanov, Bărbut Roman Vătăjelu; vezetőedző: Corneliu Papură

    Budapest Honvéd:

    Lefkovits, Ikenne King Batik Kamber Lovrić Kukoć, Kesztyűs Moretti Banó-Szabó, Kulach Moutari; vezetőedző: Giuseppe Sannino

    A Honvédnál a régi-új igazolás, Ikenne-King, valamint az új olasz középpályás, Federico Moretti is kezdő. A Sahtar Donyecktől kölcsönvett csatár, Vladyslav Kulach is először kezdő a Honvédban.

  • Az Európa Ligában három magyar futballklub játszik a második forduló visszavágóján. Egyik csapatnak sincs könnyű dolga, akár mindhárom el is bukhat, de jó esetben két csapat továbbjuthat.

    18.15-kor a Honvéd az Universitatea Craiova ellen játszik. A Honvéd itthon 0-0-t hozott össze, kint már egy döntetlen is elég neki, ha rúg gólt.

    18.30-kor kezdődik a Debrecen–Torino, ami lefutott meccsnek tűnik, az olaszok 3-0-ra nyertek otthon.

    19.00-kor kezdődik a Vaduz–Fehérvár-meccs, amire a magyar klub 1-0-s előnnyel utazott el, de ez a liechtensteini csapatra nézve még elég jó eredmény is.