Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

A Fehérvár nem túl meggyőzően cáfolta román védőjének erőltetett magyarosítását

2019.08.22. 15:24

A Mol Fehérvár FC sportigazgatója, Kovács Zoltán a klub honlapján reagált a román sajtóban szerdán megjelent hírre, ami szerint a fehérvári csapatnál nyomást helyeztek a klub 23 éves, kettős állampolgár labdarúgójára, Adrian Rusra, hogy a magyar válogatottat válassza a román helyett. Amikor pedig a játékos közölte, hogy ő kizárólag a román válogatottban szeretne szerepelni, illetve meghívót is kapott a román kapitánytól a soronkövetkező két Eb-selejtezőre, akkor a fehérváriak büntetésből a második csapathoz irányították.

A közleményt változtatás nélkül közöljük, ugyanakkor fel kell hívnunk a figyelmet két fontos részletre a fehérváriak reakciója és a romániai sajtóhír kapcsolatát illetően.

  1. A Mol Fehérvár FC nyilatkozata azt sugallja, hogy Adrian Rus esete egyáltalán nem egyedi, hiszen Georgi Milanov, Visar Musliu és Boban Nikolov is behívót kapott egy határon túli ország válogatottjába, amire a klubnál kifejezetten büszkék, ám az említett három játékos esetében nem merült fel, hogy a magyar válogatottban is szerepelhetnének, így nem igazán releváns az ő esetükkel példálózni.
  2. A klub közleménye szerint Rus második csapathoz irányítása nem egyedi eset, így ebből nagy tévedés negatív következtetéseket levonni, természetesen nem volt sem nyomásgyakorlás, sem büntetés. Csakhogy a romániai sajtóhírben nem pusztán következtetésről volt szó, hanem arról, hogy Cosmin Contra, román szövetségi kapitány azt állította, hogy beszélt a játékossal, aki azt mondta neki, hogy nyomást helyzetek rá, hogy a magyar válogatottat válassza, majd azt követően, amikor megkapta a meghívót, a második csapathoz irányították. 

A Mol Fehérvár FC közleménye:

Szerda este jelent meg a rangado.24.hu oldalon egy hír, ami a román sport.ro oldal írására hivatkozva többek között a következőket írja a Vidi védőjéről, a román-magyar kettős állampolgársággal rendelkező Rus Adriánról: "Rus lejátszott két meccset, majd a második csapathoz irányították. Egyre kényesebb a helyzet, hiszen a magyar válogatott szeretné őt megszerezni. Beszéltem vele, elmondta, hogy nyomást gyakoroltak rá, mielőtt meghívót küldtem neki. Azt mondogatták: szükségünk van rád, bla, bla, bla… Jelezte a fehérváriaknak, hogy a román válogatottban képzeli el a jövőjét, ahol az U21-es csapattal már szép pillanatokat élt át. Miután beszélt velem telefonon, a klub reagált, elküldték a második csapathoz. Ennek ellenére meg fogom hívni, nagyon kedvelem a játékát, jó képességű labdarúgó" - mondta a cikk szerint Cosmin Contra román szövetségi kapitány.

Rus Adrián
Rus Adrián
Fotó: molfehervarfc.hu

Reakció

A hírt több magyar oldal is átvette, klubunk részéről Kovács Zoltán sportigazgató reagált. "Rus Adrián az első keret tagja, természetesen nincs szó semmilyen büntetésről, nyomásgyakorlásról. A MOL Fehérvár FC büszke arra, hogy nemcsak a magyar válogatottban, hanem a határokon túl is számítanak játékosainkra. Rus Adriánon kívül Georgi Milanov, Visar Musliu és Boban Nikolov is meghívót kapott hazája válogatottjába a napokban. Az NB III-as csapatban az elmúlt években is rendszeresen pályára léptek az első kerethez tartozó játékosok, nagy tévedés ebből bármilyen negatív következtetést levonni" - nyilatkozta a felmerült kérdésekkel kapcsolatban Kovács Zoltán sportigazgató.