Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Griezmann: A második gól? Messi megcsinálta edzésen, én meg lemásoltam

2019.08.26. 08:52

Remekül sikerült a júliusban 120 millió euróért leigazolt Antoine Griezmann hazai bemutatkozása a Barcelonában, a francia csatár ugyanis rögtön két gólt is lőtt a Betisnek vasárnap az 5-1-gyel végződő meccsen. Griezmann a második góljánál Messit idézve tekert a kapuba a tizenhatos vonaláról, a meccs után pedig elmondta, hogy tényleg az argentintól látta ezt a mozdulatot – írja a Marca.

A francia csatár a spanyol Movistar tévécsatornának nyilatkozva elmondta, hogy teljesen jogosan juthatott eszébe Messi az embereknek a góljáról, ő is tőle látta ezt az egyik edzésen, és ezt másolta le a vasárnapi meccsen. Griezmann egyébként a gólöröméről is beszélt, amit szintén csak kölcsönvett, de nem egy focistától, hanem a Los Angeles Lakersben játszó LeBron Jamestől.

A Barcelonának egyértelműen jól jött ez a győzelem a nyitómeccsen a Bilbao ellen elszenvedett vereség után, vasárnap pedig Griezmann is beismerte, hogy volt hova javulniuk. A francia szerint most is elaludtak kicsit a meccs elején, de a Betis gólja után feljebb tudtak kapcsolni, és végül nemcsak jól játszottak, de jól is érezték magukat a pályán. Sikerült fejlődni, de így is vannak még részek, amiken dolgozni kell majd – tette hozzá.

A Barcából egyébként vasárnap olyan kulcsjátékosok hiányoztak, mint Suárez, Messi, vagy Dembélé. A francia csatár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az ilyen helyzetekben a csapatnak pont úgy kell fellépnie, ahogy végül tették.

Egyedül semmire sem megyek: ha gólt szerzek vagy gólpasszt adok, az a csapattársaimnak köszönhető. Egy csapat vagyunk, ami akkor működik a legjobban, mikor a pályára lépő játékosok a sok hiányzó ellenére is így tudnak reagálni

– értékelt Griezmann.