Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Terjesztik a 150 ezer gólomat meg a több millió cselemet

JULI VEEE 002 (24 of 24)
2019.08.31. 16:57
A tragikus sorsú, a Benficában 29-esben játszó Fehér Miklós mellett még egy magyar futballista mezét vonultatták vissza külföldön. Juli Veee a 22-es mezt viselte a San Diegóban, és tette Amerikában híressé. Visnyei Gyula néven született, Budapesten.

El kell keserítselek, papa, az nem igaz, hogy Pelének többször is kötényt adtam.

Jó sztori lehetne, de nem emlékszem ilyenre. Van pár legenda itt rólam, lehet, hogy ezt is terjesztik a 150 ezer gólom meg a több millió cselem mellett. Elég sok minden történt itt velem, mióta eljöttem otthonról”

- így kezdődött a beszélgetésünk Visnyei Gyulával San Diego egyik külvárosában.

A háza egy kisebb múzeum, és elsősorban nem a futballra emlékezik. A szerzőkkel dedikáltatott első kiadású könyvekkel van tele két polc, egykori híres amerikai írók (Graham Greene például) művészi portréival vannak a falon, mert valaha dolgozott fotós mellett. Illetve ott vannak a festményei, egy kis műterem sarok, ahol rajzol, legutóbb Németh Krisztiánt és egykori csapattársát, a kansasi edzőt, Vermes Pétert lepte meg egy karcával. Sokat gyűjtögetett, amíg járt-kelt Amerikában, és sok mindent megtartott.

Amikor a múltban jártunk, előkerült egy sarló-kalapácsos emléktárgy is, illetve őrzött egy Vasas-címeres bélyeget is, de van magyar címeres pohara is, amit ünnepnapokon vesz elő.

Futballtémában sokat festett, a 94-es világbajnokság is megihlette, de vászonra vitte jó barátját és csapattársát Tóth Zoltánt is, amint öklözi a labdát. Humorát érzékelteti, azért nem azt a jelenetet örökítette meg, amikor Tóth fogja a labdát, mert sose fogta meg.

Az egyszeres magyar válogatott Tóth kivételes kalandjairól ebben a cikkben olvashat.

Átmentünk a kedvenc helyére egy amerikai palacsintára. Át sem öltözött, festékesen szokták meg őt a pincérek, ezúttal is megdicsérték a szerkóját.

„Nem baj, hogy a lábamra léptél, papa, már nem a lábam, a kezem használom”

- válaszolt elnézéskérésemre széles mosollyal, amikor elhelyezkedtünk az asztalnál és nem voltam túl figyelmes.

Visnyei 18 évesen, 1969 februárjában döntött a disszidálás mellett. Nem tipikus futballista karrier az övé, mert kétszer tiltották el, kétszer próbálkozott Európában, mégis az amerikai futball teremkorszakának a legnagyobb egyénisége. Fejből nem tudta pontosan, valóban mennyi gólt lőtt, de van egy rekordja, 50 másodpercen belül hármat. Nem nagy pályán, hanem teremben.

A Vasasban kezdte, a korabeli újságok tanúsága szerint az egyik legjobb játékosa volt az akkori korosztálynak. Klubját az azóta még nagyobb hírnevet szerző ifi tornára, az olaszországi Viareggióba hívták meg, ahonnan nem tért haza. Az Amerika iránti vágy lényegesen nagyobb volt benne, minthogy ő legyen az angyalföldiek következő nagy centere.

Az első lépése az volt, hogy az edzője szobájából kicsempészte az útlevelét, hiszen valahogy igazolnia kellett magát.

Amikor először ki akart sétálni a csapat szállodájából, észrevették,

azt kamuzta, csak rágógumiért indult. Másodszorra már sikerrel járt, ennek külön története van.

Egy peches góllal kikaptak és nem jutottak a döntőbe, ő pedig melegítőben kisétált a pályáról, felszállt egy buszra, és Firenze érintésével meg sem állt Rómáig. Nem önmagától volt ennyire tájékozott, nem egyedül ment. Egy Carl nevű srác segítette, akit a nagybátyján keresztül ismert meg. Nagybátyja, Antal Los Angelesben élt, ő 1956-ban pattant meg, Carl a segítségével jött Magyarországra, mert Európában akart tanulni.

Egymástól teljesen függetlenül mindketten Olaszországban voltak a torna februári időpontjában. Carl kiszúrta a tévében Visnyeit, felhívta, és Padovából átvonatozott hozzá. A terv készen volt, a csapattársak maximum sejthették, mire készül Visnyei. Volt, aki jobban félt, mint ő, mert a csapatot is felelősségre vonják, miért nem tartották vissza. Carl a meccs után már várta, és vele együtt buszozott el az amerikai konzulátusra, ahonnan kihajították, és egy menekülttáborba küldték.

A kihallgatását végző tiszt arról érdeklődött, ismeri-e Puskást. Mondta neki, hogy persze, névről. Előkerítették a telefonszámát, és egyszer csak a vonal túlsó végén Puskás az edzői pályáját az Alavesnél éppen akkor kezdő Puskás volt. Két évvel korábban vonult vissza, amikor a Real megnyerte a BEK-et.

Csókolommal köszöntem neki, és rögtön mondtam, elszöktem. Kérdezte, miért? Annyit bírtam csak kinyögni, amiért maga, Öcsi bácsi.

Én otthonról nem ismertem őt, taknyos gyerek voltam, amikor ő már bálvány. Hogy a neve, az ismeretsége a szó szoros értelmében kapukat nyitott meg, afelől semmi kétség, és gyorsan bebizonyosodott számomra is. Nekem Puskás volt a fedezet a szobámra, amit a Via Venetón, a Borghese Palota közelében kaptam egy panzióban. Egy vasam sem volt, de miatta nem is kellett fizetni. A Romához lementem edzésre, de nem akartam ott maradni, Amerika jobban vonzott. A nagybátyám küldött egy képes lapot Los Angelesről, Vegasról, én azokat minden nap megnézegettem, már teljesen elkopott a szélük. És azt is hallottam, hogy ott micsoda bajnokság szerveződik. Ahogy tudtam, hajóra szálltam, és mentem.”

A FIFA a szabályoknak megfelelően eltiltotta, ezért futballozni nem tudott, hajógyárba ment dolgozni, kamionsofőr, biztonsági őr is volt. Minden munkát elvállalt,

így került például a Spahn tanyára, aminek a szomszédságában szerveződött a horrorisztikus gyilkosságokat elkövető Manson bűnbanda.

Ők ölték meg például 1969 augusztus elején Sharon Tate színésznőt, Roman Polanski 8 hónapos terhes feleségét.

„Szerencsére ezen a farmon nem sokáig maradtam, valahogy nem tetszett a légkör, hogy egy meztelenül lovagoló hippi jött felém, horogkeresztes tetoválással.”

Amerikában a futball csak nem akart beindulni, ő pedig az eltiltás után Hollandiába ment, a valaha szintén vasasos kapus, Kenderesi István beajánlotta őt, mert Angyalföldön az egyik legtechnikásabb játékosnak számított. Az eredetileg kinézett Twentéhez viszont nem mehetett, mert ott időközben szerződtettek három külföldit.

A francia Rennes lett így a következő célpont. Egész éjjel utazott, de be kellett állnia, az edző látni akarta. Nagyon jó hírük volt a magyar futballistáknak, azt gondolták ő fogja majd megnyerni a 69-ben KEK-győztes Slovan elleni edzőmeccset.

Az edző tetszését még fáradtan is elnyerte, egy magyar menedzser azonban átverte (nem érdemli meg, hogy a nevét leírd, papa), miközben aláíratott vele egy plusz négyéves szerződést. Ő azt hitte, csak egy évre szegődik el.

„Az én európai karrierem már akkor derékba tört, amikor még el sem indult. Kevés pénzt fizettek, nem akartam ott maradni, visszamentem Amerikába, de kiderült, valaki felnyomott, hogy én már aláírtam a franciákhoz. Újabb eltiltást jött. Naiv gyerek voltam, megfizettem érte. Meg hát ki készített volna fel a profi életre?

Így jobb híján maltert kevertem, rakodtam, linóleumot cipeltem és terítettem le az épülő irodaházakban. Meg kellett valahogy élnem, még ha csak 20 dollárt is fizettek ezért a melóért.”

1975-ben Los Angelesbe vitte az egyik barátját kocsival, aki nem volt képzett futballista, de szerencsét akart próbálni az akkor szerveződő Aztecsnál, amelyiknek Elton John volt a tulajdonosa. Az edzés előtt kihívta a barátja egy dekázó versenyre. Mondta neki, hogy ő tízet se tud, míg ő a másnapi reggeliig is eldekázgat ülve, állva, egyremegy. Már ötszáznál tartott, amikor jött az edző, Terry Fisher, aki azonnal kiszúrta Visnyei tehetségét.

750 dollárt ajánlott neki azzal a lendülettel, ő pedig rögtön elfogadta, mert annyit nem keresett a fizikai munkával. Játékba lendült, Milan Mandarics akkor az amerikai ligába fektetett be, megtetszett neki a játéka, a San Joséhoz csábította. Jól ment neki a futball, igaz úgy véli, nem is volt nehéz dolga a sok durung védő között kitűnni. Akkor még javarészt képzetlen angol játékosok alkották a ligát. És persze a hétmillió dollárért 1975-ben megérkező háromszoros világbajnok Pelé.

A nézők kíváncsiak voltak rá, de a színvonal nem emelkedett, pedig George Best is beszállt egy év múlva.

Még egyszer ki akarta próbálni magát Európában, kapóra jött Békeffy Jenő menedzser felajánlotta neki – őt a legbecsületesebb menedzser, akivel valaha találkozott -, hogy 50 ezer dollárt is megkereshetne Belgiumban. Feltéve, ha visszaszerzi a kondiját.

1976-ban újra repülőre ült, a hetvenes évek közepén és végén a holland foci nagyon erős volt, a PSV is meg akarta szerezni, de a kihagyott évek miatt végül nem igazolta le. Maradt a belga kupagyőztes Lierse, ahol jól ment neki – 28 meccsen 8 gólt lőtt -, és egy szezon után már tovább is állt.

Rolls Royce-szal, modellekkel várták a repülőtéren.

A Standard Liege lecsapott rá, Robert Waseige lett az edzője, a későbbi belga kapitányról nagy tisztelettel beszélt. Elsősorban azért, mert nem azt mondogatta neki, hogy ő már jó játékos, hanem azzal foglalkozott, hogyan tudná még jobbá tenni.

Az 1977-es UEFA-kupa-sorozatban játszott is, a Slavia Prahát kiverték, utána az AEK Athént is, a keletnémet Jena azonban nagy falat volt. A Slavia ellen a kapuba talált, a Jena elleni első meccsen megsérült, levették a félidőben. A 80-as Eb-n ezüstérmes Eric Gerets már ott volt ebben a csapatban, a kapuban Preudhomme állt. Nagy csalódásuk volt, hogy kiestek a harmadik körben, mert a Bayern és a Barcelona is váratlanul elbúcsúzott a második fordulóban, ezért egy nagy eredményt könnyű lett volna elérni.

1976-ra már megkapta az amerikai állampolgárságot, az útlevelében már nem a Visnyei név szerepelt.

Kimondhatatlan volt ugyanis, és fogták a hasukat a nevetéstől a belgák, amikor bemutatkozott. A három e betű tudatos lett, mert az egyet kevésnek gondolta, kettővel pedig már volt egy zenész, aki használta.

Az amerikai válogatottban is pályára léphetett. Hívták is, mert hozzá hasonló centere nem volt akkor Amerikának. Vb-selejtezőn is pályára lépett, Kanadának még gólt is lőtt. A visszavágón elég lett volna nekik egy kétgólos vereség is, hogy Mexikó mögött továbbjussanak a csoportból, de 3-0-ra kaptak ki.

„A szégyen majd megölt, hogy egy olyan gyenge csapattól ki tudtunk ilyen súlyosan kapni. Mexikóban magaslaton megúsztuk kettővel, ott meg három lett. Mexikó végül kijutott a vb-re, azt egy kicsit sajnáltam, hogy egy vb-n nem tudtam futballozni.”

A 79-es amerikai-magyaron nem játszott a Népstadionban, a mai napig nem tudja elképzelni, hogyan tudták legyőzni a mieinket.

A nyolcvanas évek elején beindult az az amerikai teremfoci liga, amit neki találták ki, mert technikás volt, bátran cselezett, jól rúgott, különösebb kondi pedig nem kellett hozzá. Ez az összeállítás árulkodik is arról, milyen volt a pályán.

Ott futott be igazán, sorra nyerték a bajnokságot, neki emblematikus mozdulata lett a magasba emelt két keze.

„Egy amerikai újságíró kérdezte tőlem, hogy ez tudatos-e, és hogy mit akarok ezzel mondani. Nem ismertem gyerekkoromban olyan játékost, aki ne emelte volna fel a két kezét. Én is ezt tettem. Az újságíró a V betűt, a győzelmet látta benne. Nem akartam én megcáfolni, ezért utána ösztönből is égbe emeltem a kezem, meg tudatosan is. Cirkuszt akarták, megkapták. Erre emlékeznek azóta is.”

Egy pillanatra sem bánta meg, hogy elment Magyarországról, a lányai kint születtek, először 1989-ben tért vissza. Akkoriban próbálták Törőcsik Andrást az USA-ban befuttatni, azt sajnálja, hogy akkor nem hallgattak rá. Az újpesti legendán ugyanis már volt egy kis súlyfelesleg, nem élt sportszerűen, ellentétben Fazekas Lászlóval, aki akkor is rendszeresen fekvőtámaszozott lefekvés előtt. Meggyőződése, hogy Törőcsik nagy sztár lehetett volna, ha kihagy egy kicsit, és visszanyeri a formáját, az erejét, de mások nem így gondolkodtak, így neki az amerikai kaland nem jött össze.

Visnyeinek ma már a festészet jelenti a megélhetést, a kosaras Hakeem Olajuwon is vásárolt már tőle képet potom ötezer dollárért. Az edzősködést már abbahagyta, volt, amikor fiatal csapatokat készített fel, lányokat is, de a foci még mindig csak sokadik sportág arrafelé.

„Gondolok arra, hogy lehetett volna-e még több ennél bennem. Biztosan. De képzeld el, én sokáig pingpongozni akartam, a foci egy időben csak másodlagos volt. Ha jobb döntéseket hozok, most lehetne több belga bajnokim, egy neves csapat leigazolt volna, ismerős lenne a nevem. Nekem Amerika volt a csúcspont, ide kellett jönnöm. Mindig érdekelt a művészet, manapság a képeimből élek, pedig csak itt tanultam rajzolni, otthon nem. Egyszer a repülőn találkoztam Truman Capote-vel, autogramot kértem, a csapat el se akarta hinni, hogy ez sikerült nekem, hogy a híres író nem utasított el. Az egy nagy élményem volt. Kell az élethez egy kis bátorság, olyan, mint mikor Rómában kisétáltam az öltözőből.”

20%
7990 Ft
6392 Ft
15%
6490 Ft
5517 Ft